Londoni történetek

Igen, igen, nem csalás, nem ámítás, tegnap Take That koncerten voltaaaam!!!!!

Első körben azt mesélem el, hogy hogy is jutottam el oda, mert egyébként nagyon hosszú lenne egyben.

Múlt héten szerdán kaptam egy email attól a jegyirodától, ahol általában a színházjegyeimet szoktam venni, mindig küldenek emailt a legfrissebb ajánlatokról, újdonságokról, stb. Most a Take Thatről. Az alkalom az volt, hogy júli 3-4én veszik fel az anyagot, ami alapján a koncertek dvd kiadását készítik, és azt akarták, hogy minél kevesebb üres hely látszódjon a stadionban, ezért olcsón (25 font) áruba bocsájtják azokat a helyeket, ahonnan a nagy színpadot már nem, viszont a Wembley közepén lévő B-színpadot viszont simán lehet látni, a nagyszínpadi történéseket pedig egy nagy vásznon lehet követni. Mivel az összes jegy a TT koncertekre kb már a megjelenés napján elkelt, és gondolom elég borsos ára volt, 1 másodperc gondolkozás után eldöntöttem, hogy nekem ezen ott kell lennem! Úgyhogy abban a pillanatban meg is vettem a jegyet. Utána persze fél óráig csak vigyorogni tudtam, meg nem hittem el, hogy úúúriten, ott leszek egy igazi, hamisítatlan Take That koncerten! Ha még nem derült volna ki ennyiből annak, aki nem ismer, azt tudni kell, hogy kb 12-14 évesen elég nagy rajongójuk voltam, és számtalan emlékem fűződik hozzájuk. A hét további részében azért tűrtőztettem magam, és meglepően nyugodtan vártam a nagy napot, annyira, hogy meg sem néztem a ticket confirmationt, csak péntek este jöttem rá, hogy azt nekem ki kellett volna nyomtatnom, szóval mehettem internetkávézót keresni...

Szombaton a koncert fél9körül kezdődött, nem akartam túl korán odaérni, se túl későn, olyan fél 5 körül sikerült elindulnom, és 6 utánra érkeztem meg, kicsit kiakadtam, mert a londoni közlekedés egyre jobban idegesít, mindig van valami, ami miatt várni kell, lassan megyünk, vagy hasonló. Amikor odaéertem a Wembleyhez, az emberek már javában volnultak a stadion felé, kis kavargás után én is megtaláltam a helyes bejáratot, kaput, emeletet, ajtót, sort és széket (némi segítséggel), és elfoglaltam a helyem.

Egyrészt jobb volt 1 kicsit, mint amire számítottam, mert a nagy színpadra is rá lehetett látni valamennyire, mégha csak gyenge profilból láthattuk a színpad elején állókat, de akkoris, volt fogalmam róla, hogy mi folyik ott. Viszont elég messze fönt ültem, ezért arcokat nem lehetett kivenni (oké, azt igen, hogy ki kicsoda, de mást nem). Egyébként furi, mert én magasságilag kb a felerésznél ültem, tehát volt aki a 3. emeleten ült, nemtudom ők mit láthattak az egészből, mégha rá is láttak a színpadra... Ha jól tudom a Wembleybe 80ezer ember fér be, hihetetlen, ha ott vagy nem tűnik annyinak, mert minden összefolyik, de ha 1 pillanatra belegondolsz, hogy mennyien vannak fölötted, alattad, a túloldalon, akkor eflog a szédülés...

Ezzel a 3 képpel körbe is jártam a stadiont, úgyhogy térjünk is vissza a történésekhez. Előzenekarként Lady Gaga és társasága funkcionált, itt mindenki meg van őrülve ezért a csajért, nem tudom miért, nekem 90%-ban kínszenvedés volt végigülni a koncertjét, és végignézni a vonaglását.  (Bezzeg a július elsejei koncerten James Morrison volt az előzenekar!!) Az tény, hogy nagyon szép, erőteljes, tiszta és érzelmes hangja van, ha úgy akarja, viszont a számaitól kész vagyok (nem a jó értelemben). Viszont előadta a Pokerface című hatalmas sikerének lassú verzióját, zongorakísérettel (nem semmi zeneileg azért), és ez volt az egyetlen rész ami tényleg lenyűgöző volt. És ezután már csak háromnegyedórát kellett kibírni, és kezdődött!!!!!!! :D De erről majd a következő bejegyzésben. Még nem tudom, hogy számonként haladjak előre részletesen, vagy a hangulatos momentumokat meséljem csak el... Valószínűleg ez utóbbi lesz a nyerő...:)

Odakint zuhog az eső, dörög és villámlik, tipikus nyári zápor, még jégeső is volt - én nem bánom, mert egyrészt szeretem a viharokat, másrészt itt ez abszolúte nem megszokott időjárás, tehát már hiányzott is egy kiadós égszakadás. Az más kérdés, hogy 2 óra múlva indulnék bulizni, és nem szakadó esőben, tócsákban trappolva szeretném ezt tenni. (a vajszínű nadrágomról máris lemondtam...)

Már egy ideje tervezem összefoglalni az új munkahelyi élményeimet, hátha most sikerül. :)

Mindent összevetve nagyon jól érzem magam, teljesen más a hangulat, mint Kentish Townban, a feladataim összetettek, kihívást jelentenek, és szerintem egyre jobb is vagyok abban amit csinálok.

Röviden: rendeléseket veszek fel a telefonon, különféle kérdésekre válaszolok árakkal, elérhetőségekkel kapcsolatban, mivel én vagyok a főnök asszisztense is, az ő meetingjeit próbálom szervezni, különféle riportokat állítok össze neki, mikor mire van szüksége, kapcsolatban vagyok a lyoni raktárral és a párizsi irodával is amikor valaminek utána kell járni, és még jópár más "apróság". Azért jó a meló, mert változatos, oda kell figyelni, hogy mindent jól csináljak, (huh,nagy dörgés-villámlás), igaz féltem a telefonálástól, de meglepően jól megy, és használ az angolomnak is, viszont nincs rajtam akkora nyomás, és ez a munkatársaimak köszönhető legfőképpen.

És akkor most beszéljünk a munkatársakról. Ez egy nagyon kicsi részleg, összesen 8an vagyunk, és mikor még csak az interjúra mentem, már akkor mondták, hogy mennyire jó csapat. A főnököm Philippe (francia), nagyon, nagyon magas pasas, rájöttem, hogy a többiek nem szeretik túlságosan, tény, hogy van egy furcsa stílusa, néha nagyon közönséges tud lenni, amikor az irodában van, akkor eléggé követelőző, valószínűleg azért, mert unatkozik... De emellett vidám, jóhangulatú, viccelődő, énekel az irodájában, hangosan telefonál, szóval csomószor nem főnökszerű. El lehet vele lenni, volt már rosszabb főnököm is, és a személyiségét meg tudom tolerálni, eddig is tudtam másokét.

A közvetlen munkatársam Ros (Rosalind), aki félig Thai az anyukája révén, de 16 éves kora óta itt él. Részmunkaidőben dolgozik, csak 3 napot egy héten, és egy őrült nőszemély, a szó pozitív értelmében persze. Mindenkit darlingozik, love-ozik, honey-zik, crazy girl-özik, állandóan eszik, viccelődik, egyszerűen nem lehet elmesélni. Jó vele dolgozni, mert akármikor felsűrűsödnek a dolgaim, 2 szóval lenyugtat, hogy ne aggódjak, minden rendben lesz. Mindemellett hihhetetlenül gazdag férje-családja van, valamelyik nap odahívott az asztalához, és kikérdezte a véleményem, hogy vajon melyik Gucci táskát vegye meg a monitoron láthatóak közül, mert ez már megvan neki, emez meg szörnyű... Persze csak hümmögni tudtam, amikor odapislantottam a 800 fontos árakra. Azután kiderült, hogy az öccse a Gucci boltban dolgozik, így 50%-al olcsóban kap mindent, bocsi, csak 400 font...(1 havi lakbérem) Szóval hihetetlen egy nő, de nagyon bírom.

A fölöttünk lévő emelet a marketing, a marketing vezetővel, és az asszisztensével, ők is jófejek és aranyosak, de mivel naponta csak 1x-2x beszélek velük, nem sokat tudok róluk. Mindketten franciák persze. Emellett van még 3 területi sales menedzser, 1 skót csaj észak angliára, Sophie az elődöm délre, és Romain, egy francia srác Londonra. Ennyi a kiccsapat.

A múlt héten sales-meetingünk volt 2 napig, amiben a legjobb az volt, hogy végre egy csapat tagjának érezhettem magam, ahol tudtam, hogy a munkámsokat számít, mert ezelőtt úgy éreztem, hogy a létra legalján állok, és a legkisebb dologban is egyeztetnem kellett a Danielával, és sose volt jó az én ötletem vagy az amit csináltam. Itt sokszor én döntöm el, hogy mindek hogy kell történnie, legalábbis ideális esetben, mikor már nem először csinálom.

Továbbra is élvezem a parfümök-szemüvegek világát, ezen a héten 2 napos tréningem volt "Bevezetés a Cartier világába" címmel, és hihetetlen dolgokat tudtam meg a cégről, mennyire lenyűgöző a múltja, miért lettek olyanok az órák amilyenek, tudtátok pédául, hogy a legelső karórát a Cartier csinálta? A New York-i székházat 100 dollárért, és egy 1 millió dollárt érő gyémántért cserélték el? Emellett még ezernyi apró hihetetlenül érdekes történetet hallottam, úgyhogy most eléggé büszke vagyok, hogy ennél a cégnél dolgozom.

Elállt az eső, megyek készülődni...

Ha mar elkezdtem a tudositast, gondoltam be is fejezem gyorsan, bar ez esetben nem en vagyok a megfelelo szemely, ugyanis semmi erdekes vagy bosszanto nem tortent velem az utazasaim soran, majdnem ugyanolyan gyorsan hazajutottam, mint ide, tegnap reggelre azert mar leesett az eszakon lakoknak, hogy van northern line, ugyhogy javaban sorakoztak a peronon, mire odaertem, es az elso vonatra fol se fertem, sot, ahol en alltam csak egy ember tudta bepreselni magat a kocsiba, de a kovetkezore mar sikerult nekem is, habar a "mint a heringek" kifejezes tokeletesen rank illett. Szoval ennyit a sztrajkrol, hatha tortenik vmi izgalmasabb is velem a hetvegen. :)

Ma meg holnap (illetve tegnap estetol pentek reggelig) tube strike van Londonban, azaz nulla metro, majdnem az osszes vonalon. Van amit total lezarnak, van amit reszben, es egy, azaz egy metrovonal uzemel rendesen... Reggel korabban akartam kelni, miutan tegnap fel 11 kor sikerult csak agyba kerulnom, nem annyira sikerult a 6.15os keles (7kor akartam elindulni), oke, 6.25kor azert kimasztam az agybol, epp indulni akartam tusolni, mikor latom, hogy a kedves lakotarsam epp furodni keszul (ok is 7kor akartak indulni, taxival). Viszont o sosem tusol, hanem teleengedi a kadat, es furdik....Ok. Szoval visszafekuldtem aludni... :) Viszont kozben realizalodott bennem (mivel a metro sinek mellett lakom), hogy basszus, en hallom a metrokat jarni, mivaaan? Gyorsan megneztem a neten, es hopp, az a vonal, ahol en lakom, az egyetlen, ami normalisan uzemel... Hmmm.... :):) Azert elindultam 20-25 perccel korabban (addigra lettem kesz), minden szuper volt, ritkabban jartak a metrok az igaz, a szokasosnal csak kicsit volt nagyobb a tomeg, es at kellett szalnom Camden Townnal, ahol meg helyem is lett. Vegul leszalltam a Leicester Squarenel, innen 10 perc gyaloglas, es 1 Starbucks Vanilla Latte megvetele utan 9 ora utan par perccel be is futottam... Korabban, mint altalaban szoktam...es en voltam az elso. Viszont van egy olyan erzesem, hogy este nem lesz ilyen gordulekeny a hazaut, akkor mindig nagyobb a tomeg, es szerintem addigra az emberek fele rajon, hogy van Northern Line...

Most írok gyorsan egy kicsit erről-arról, mert ha arra várok, hogy legyen időm/hangulatom/ihletem egy normális bejegyzést írni, eltelhet újabb 2 hét…

Elég fáradt vagyok, de azért nem akarom húzni-halasztani a mesélést...

Hétfőn kezdtem az új melómat ez már a 3. röpke 1 év alatt, de lehet itt ez egyáltalán nem szokatlan... Nagyon be voltam tojva az előző 1 hétben, hogy nem leszek jó, és 1 nap alatt rájönnek, h nem is odavaló vagyok, és megbánják, h engem választottak, stb. Ezek a gondolatok persze csak rosszabb perceimben törtek rám, próbáltam nyugtatni magam, hogy csak hülye vagyok, és kevés az önbizalmam, és szedjem össze magam. :) Többé kevésbé sikerült is.

Ja, még pénteken volt búcsúbulim a kentish town-i csapattal, csak 1 helyi pubba mentünk, meglepően sokan eljöttek, oké, hogy nem miattam, mert ez egy sima pénteki céges pubozással ér fel, csak búcsúbulinak hívjuk ez esetben, de akkoris, olyanok is benéztek, akik nem szoktak általában eljárni. Fabien is bekukkantott pár percre, ami tök jól esett, és mindenkinek volt egy-két kedves szava hozzám, és hosszabban is tudtam beszélgetni néhány emberrel, akiket mondjuk mindig is kedveltem, de sosem volt rá lehetőségünk, hogy jobban megismerjük egymást. Fura, hogy ezekre az utolsó estémen kellett rájönnöm. :)

Hétfőn 9 előtt 5 perccel ott tobzódtam a bejárat előtt, persze senki nem volt még ott... Mire kezdtem volna kétségbeesni, szerencsére jött Sophie - akinek a helyére kerülök - és vele egyidőben 1 másik csaj is érkezett, aki mint kiderült, gyakornok lesz nálunk 2 és fél hónapig. A hétfő délelőtt a cég/osztály, és a parfümök bemutatásával telt, később elkezdtünk ismerkedni a sz.gépes rendszerrel, rendelésekkel, termékekkel, stb. Rájöttem, hogy nagyon nagy szerencsém volt az eddigi feladataimmal, mert a rendszer 90%ban megegyezik azzal, amit a Kentish Townban is használtunk, és az, hogy átlátom ahogy a logisztika és az alkatrész-részleg működik, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nem éreztem magam elveszettnek most sem, mindig volt egy viszonyítási alapom, eddig hogy ááá, ezt eddig is így tudtam, vagy hogy, tudom mi ez, de mi másképp csináltuk.

Viszont ma már éreztem, hogy hihetetlen mennyiségű információt kellene (kell) megtanulnom, és alkalmaznom elég gyorsan, ettől kicsit tartok, mert mégha le is jegyzetelek mindent, azt is el fogom felejteni 1 hónap múlva, hogy mi hol van. De nem adom fel, szorgalmas leszek és proaktív meg minden.

Sophie nagyon kedves egyébként, félelmetes tudással és (háttér)információval rendelkezik mindenről, hiszen már vagy 7 éve a cégnél dolgozik. És tudom, hogy bizonyos dolgokban sosem leszek olyan gördülékeny, mint ő, ez elsősorban a tipikusan angol modorára és magabiztosságára vonatkozik, és a nyugalmára, amivel a bejövő telefonokat kezeli, és mindenre tudja a választ azonnal, gondolkodás nélkül. De el kell fogadnom, hogy talán soha nem is fogok olyan választékosan beszélni mint ő, és inkább a saját szókincsemet használjam okosan és természetesen, mint egy olyan szintet próbáljak hajszolni, ami nem én vagyok, és csak utánozzam őt. Jajj, nemtudom mennyire volt érthető, elragadtak kicsit a gondolataim...:)

Ja, és a környezet... Az oké, hogy a Picadillytől és az Oxford Streettől 10-10 percre dolgozom, ezeket mindenki ismeri, viszont a környék tele van kicsi hangulatos utcákkal, árkádokkal, boltocskákkal, kis parkokkal, ahol le lehet telepedni a fűbe ebédelni. Azt kell hogy mondjam, hogy ennél jobb helyről nem is álmodhatnék, lehet, hogy pár hónap múlva megunom, de ebben a pillanatba teljesen odavagyok mindenért. Az utca, mint mondtam tele van luxusmárkák butikjaival, és fölöttük az irodáikkal, az én ablakom pl a Dolce&Gabbana ablakaira néz...

Soha nem hittem volna, de egyelőre hihhetetlenül élvezem ezt a környezetet, tetszik a parfümök és a napszemüvegek világa, mert a termékekről is sokat megtanulhatok, nem csak táblázatok, rendelések körül fog forogni a világ.

Remélem még nagyon sokáig ilyen pozitív maradok, és jól fogom érezni magam.

Már régóta terveztük, hogy megnézzük a Watchmen című filmet, már tavaly ősszel olvastam róla, és majdnem bedepiztem, mikor kiderült, hogy csak márciusban fog a mozikba kerülni. A fiúkkal, akikkel moziba szoktam járni, már korábban kitaláltuk, hogy ezt csakis az IMAX-ban fogjuk megnézni, mert annyira, de annyira látványos és elképesztő lesz. Persze március elejétől április végéig nem voltunk képesek elmenni rá, hol hazament valamelyikőnk, máskor látogatók voltak itt, de az utolsó héten, amikor játszották, úgy voltam vele, hogy ha törik, ha szakad, elmegyünk, mert eddigre már a normális mozikban nem is ment.

Fogalmam sincs egyébként, hogy az IMAX, mint név mit takar, a lényeg az, hogy egy teljesen más moziélményt biztosít, hatalmas moivászonnal és hihetelen hanghatással. Az a londoni mozi, amiben mi voltunk, a Waterloo Stationnél található, és Nagy-Britannia legnagyobb mozivásznával büszkélkedhet. Egy aluljárón keresztül lehet az egyébként köralakú épület bejárathoz jutni, de inkább megmutatom, mint magyarázom.  :)

És így néz ki belülről, csak a hatás kedvéért...

Amikor legelőször voltunk itt, azt hiszem a Dark Knight c filmet néztük meg, ami egy felhőkarcolókról készült, helikopterből felvett nagytotállal kezdődik, és szabályosan elkezdtem szédülni, és átfutott az agyamon, hogy jajj, mintjárt leesek... És amint látjátok, akkora a vászon, hogy néha forgatni kell a fejünket, hogy mindent lássunk. Tényleg hihetetlen élmény, mindenkinek csak ajánlani tudom, Pesten is van, sztem ott egy U2 koncertfilmet néztünk meg 3D-ben, ami dob még egyet a dolgon. Viszont az igaz, hogy nem éri meg mindent itt nézni, mert akkor egyszercsak hozzászokik az ember. Ja, és a 14 fontos jegyár is elég húzós lenne rendszeresen, de egyszer-egyszer jó kis plusz, ha egy hiper-szuper látványos filmet szeretnénk megnézni. Mint például a Watchmen.

Írok a filmről is, hanem bánjátok. Az a pasi rendezte, aki a 300 c filmet is, bár nem láttam, azzal a filmmel tört be a köztudatba a pasi (Zack Snyder). Ez a történet egy képregény alapján készült, és mint ilyen, naná, hogy szuperhősökről szól. Nyugdíjazott, lecsúszott szuperhősökről, egy elképzelt 80-as években, ahol még mindig Nixon az elnök, és a szuperhősök nyíltan szuperhősködhettek az 50-es évektől kezdve, de aztán beütött a szokásos gebasz, és vissza kellett vonulniuk, most nem megyek bele a részletekbe. :) Egy társuk meggyilkolását próbálja felgöngyölíteni az egyik "hős" (később a többiek segítségével) és eközben csomó visszapillantásban megláthatjuk, ki hogyan jutott el oda, ahol most van. Nem egy vidám film egyébként, viszont elgondolkodtató, okos, és nagyon aprólékosan összerakott a történet szerintem, a látványvilágról nem is beszélve.

A legváratlanabb élmény számomra az alternatív világ hangulatának a bemutatása volt, nem gondoltam volna, hogy ez a filme ennyire retró lesz, az autók, a ruhák, a zenék, minden stimmelt. Emellett minden szereplő karakterének, multjának bemutatására hagytak elég időt  - oké, a film 3 órás volt, és tény, hogy elég lassan indult be, pont ennek köszönhetően, de megérte, egyikük sem lógott ki a sorból, és vonta magára a figyelmet túlságosan, és a gyengeségeik ellenére mindegyiküket "megszerettem" a végére, komolyan az elvileg pszichopata gyilkos lett az egyik kedvencem (bár vmilyen szinten mindegyikük az lett). Ja, itt vannak egyébként, a világító neonkék pasi vmiért kimaradt erről a képről, lehet a színe nem illett bele a koncepcióba. :D:D:D

Nem is tudom mit írjak még, sztem ennyi elég volt, elvileg nem vagyok kritikus, csak az élményeimet osztom meg.

Ha összeszedem magam a elkövetkezendő napokban, akkor egy színházas bejegyzés következik. :)

Jók legyetek, tessék menni napozni, az elmúlt 2 délutánt én is a Hyde Parkban töltöttem! :)

A múltkori bejegyzésem utáni reggel 1 email várt reggel a Fionától, hogy hát nagyon sajnálja, de nem volt sikeres a jelentkezésem az állásra, és habár nagyon is el tudott volna képzelni a team tagjaként, mégis egy olyan valakire esett a válsztásuk, aki nagyobb tapasztalattal rendelkezik mind a termékek, mind a cégismerete terén.  He????    Mii????

Nem kis sokk volt ez.

Csak azt nem értem, hogy akkor minek áltattak, hogy én vagyok az első választás, és ha valakinek föl fogja ajánlani a pozíciót, akkor az én leszek. A nap folyamán kiderült, hogy egy a marketingen lévő gyakornok kapta az állást, valószínűleg kevesebbet kellett neki fizetni, mert azt hallottam, hogy eddig csak a költségeit fedezték, és ha most valamivel többet adnak neki, akkor így mindenkinek megéri. De akkor miért azt írták, hogy nagyobb tapasztalata van? Persze az is lehet, hogy nagyon nem voltam szimpatikus a Vangelisnek, és ez a csaj az ő osztályán dolgozott... Áhh, mind1. Szerintem ha végigolvastátok az elmúlt 1-2 hónap bejegyzéseit, sejthetitek hogy éreztem magam. Leginkább azon voltam kiakadva, hogy akkor most van egy hónapom, hogy találjak egy normális munkát, és ha esetleg közölték volna az elmúlt hónapban, hogy semmi sem biztos, már lehet túllennék pár interjún. Vagy szerintetek én voltam túl naív? Ez esetben nem hiszem, a Rikke és a Fabien is "meg volt döbbenve", mert a rólam kapott visszajelzések alapján nem erre számítottak ők sem.

A keddi napomra rátett még egy lapáttal, hogy elrontottunk valamit (nem konkrétan mi, hanem a postázó, de hívhatjuk az események szerencsétlen együttállásának is), és a Daniela totál kiakasztott délután, olyan dolgok miatt ugráltatott ezzel kapcsolatban, amit ő is ugyanúgy meg tudott volna csinálni, pláne, hogy föntről rángatott le, és utána meg csodálkozott, hogy nem teljes információt szolgáltattam - nem tudtam, hogy aznap már elvitték tőlünk a postát - amit ha lent lettem volna, biztos tudok. És utána még neki állt följebb, hogy erre figyeljünk legközelebb, ésatöbbi.

Szerdán azért már jobban voltam, a Mariannék tök jófejek voltak, csupa pozitív dologgal bíztattak, hogy biztos találok egy hónap alatt valamit, ami még jobb is lesz, mint ez, stb, szóval nem voltam elkeseredve annyira. Épp a délutáni szünetemen voltam a konyhában, amikor jött a Daniela sietve, hogy a Philippe (parfüm-napszemcsi-igazgató, akivel interjúztam) keresett telefonon, és már csak 10 percig lesz az irodában, hívjam vissza, ha tudom. :)))))))))))) Felhívtam, és mondta, hogy engem választott, köszönt a csapatban, mondta, hogy kb mikor kellene kezdenem, kb mennyi lesz a fizum (jóóó), de ezeket még meg kell beszélnie másokkal is. :))))))))))))))) Titta bódottá'! :)

Örömködtem 1 kicsit, meg 10 centivel a föld fölött röpködtem. Tudom, hogy eddig nem nagyon tűntem pozitívnak ezzel a pozícióval kapcsolatban, sőt, igazából semmilyennek sem tűntem, mert annyira a merchandising-ra koncentráltam, és annyira ott tudtam elképzelni magam, hogy ez csak mint 1 mentőöv szerepelt a terveim között. Én kis buta liba. Azt persze tudom, hogy nem lesz egy sétagalopp, mert a főnök nem hiszem, hogy egy egyszerű eset, reménykedem, hogy a Detés pasik mellett megedződtem annyira, hogy fogom tudni majd kezelni (1/3-a a feladataimnak kb személyi asszisztencia lesz), és ezen felül beszélnem kell ügyfelekkel is (ezek elsősorban üzletek, nem pedig egyének, ami jó, bár azt hallottam, hogy az optikusok nehéz esetek), és a telefonos melótól mindig tartottam, viszont ez jót fog tenni az angolomnak, meg a bátorságomnak, és reméljük kicsit sem fog hasonlítani a vízvezetékszerelős káoszhoz. Plusz komoly számítógépes exceles feladataim lesznek, uh ezirányú tudásomat is fel kell frissítenem/turbóznom. Amint látjátok, tele vagyok tervekkel, juhhé!

A hab a tortán, hogy ma megkaptam postán a szerződésemet (tehát innentől fogva nem a levegőbe beszélek, hanem tényleg enyém az állás), benne a végleges fizummal, a kezdés időpontjával, ezekívül 22 nap szabim lesz egy évben, ja, és ez a munka határozatlan idejű. A próbaidőm mondjuk 6 hónap, ami kicsit furi, de sztem nem lesz gáz.

Remélhetőleg ez történetszál lezárult életem szappanoperájában/sorozatában, majd jön másik idővel...:)

Kellemes majálisozást mindenkinek, én épp kimostam majd minden ruhámat, úgyhogy  ma úgy tűnik itthon maradok. Pedig az idő mondhatni kifogástalan! Viszont itt vmilyen rejtélyes oknál fogva nem elseje, hanem az utána következő hétfő a munkaszüneti nap, szóva az én hosszú hétvégém csak most kezdődik!

A keddi napomra rátett még egy lapáttal, hogy elrontottunk valamit (nem konkrétan mi, hanem a postázó, de hívhatjuk az események szerencsétlen együttállásának is), és a Daniela totál kiakasztott délután, olyan dolgok miatt ugráltatott ezzel kapcsolatban, amit ő is ugyanúgy meg tudott volna csinálni, pláne, hogy föntről rángatott le, és utána meg csodálkozott, hogy nem teljes információt szolgáltattam - nem tudtam, hogy aznap már elvitték tőlünk a postát - amit ha lent lettem volna, biztos tudok. És utána még neki állt följebb, hogy erre figyeljünk legközelebb, ésatöbbi.

Szerdán azért már jobban voltam, a Mariannék tök jófejek voltak, csupa pozitív dologgal bíztattak, hogy biztos találok egy hónap alatt valamit, ami még jobb is lesz, mint ez, stb, szóval nem voltam elkeseredve annyira. Épp a délutáni szünetemen voltam a konyhában, amikor jött a Daniela sietve, hogy a Philippe (parfüm-napszemcsi-igazgató, akivel interjúztam) keresett telefonon, és már csak 10 percig lesz az irodában, hívjam vissza, ha tudom. :)))))))))))) Felhívtam, és mondta, hogy engem választott, köszönt a csapatban, mondta, hogy kb mikor kellene kezdenem, kb mennyi lesz a fizum (jóóó), de ezeket még meg kell beszélnie másokkal is. :))))))))))))))) Titta bódottá'! :)

Örömködtem 1 kicsit, meg 10 centivel a föld fölött röpködtem. Tudom, hogy eddig nem nagyon tűntem pozitívnak ezzel a pozícióval kapcsolatban, sőt, igazából semmilyennek sem tűntem, mert annyira a merchandising-ra koncentráltam, és annyira ott tudtam elképzelni magam, hogy ez csak mint 1 mentőöv szerepelt a terveim között. Én kis buta liba. Azt persze tudom, hogy nem lesz egy sétagalopp, mert a főnök nem hiszem, hogy egy egyszerű eset, reménykedem, hogy a Detés pasik mellett megedződtem annyira, hogy fogom tudni majd kezelni (1/3-a a feladataimnak kb személyi asszisztencia lesz), és ezen felül beszélnem kell ügyfelekkel is (ezek elsősorban üzletek, nem pedig egyének, ami jó, bár azt hallottam, hogy az optikusok nehéz esetek), és a telefonos melótól mindig tartottam, viszont ez jót fog tenni az angolomnak, meg a bátorságomnak, és reméljük kicsit sem fog hasonlítani a vízvezetékszerelős káoszhoz. Plusz komoly számítógépes exceles feladataim lesznek, uh ezirányú tudásomat is fel kell frissítenem/turbóznom. Amint látjátok, tele vagyok tervekkel, juhhé!

A hab a tortán, hogy ma megkaptam postán a szerződésemet (tehát innentől fogva nem a levegőbe beszélek, hanem tényleg enyém az állás), benne a végleges fizummal, a kezdés időpontjával, ezekívül 22 nap szabim lesz egy évben,ja, és ez a munka határozatlan idejű. A próbaidőm mondjuk 6 hónap, ami kicsit furi, de sztem nem lesz gáz.

Remélhetőleg ez történetszál lezárult életem szappanoperájában/sorozatában, majd jön másik idővel...:)

Kellemes majálisozást mindenkinek, én épp kimostam majd minden ruhámat, úgyhogy  ma úgy tűnik itthon maradok. Pedig az idő mondhatni kifogástalan! Viszont itt vmilyen rejtélyes oknál fogva nem elseje, hanem az utána következő hétfő a munkaszüneti nap, szóva az én hosszú hétvégém csak most kezdődik!

Már ott tartok, hogy mindig vissza kell olvasni, hogy mit írtam legutóljára, mert 1-2 hét alatt egyrészt annyi minden történt, másrészt semmise, mert semmi konkrétumot nem tudok még.

A Húsvét utáni péntekre kellett volna valamiféle választ kapnom, persze nem kaptam. Utána hétfőn viszont behívtak interjúra az admin-asszisztensi pozícióra, igazából sales coordinator a neve, a parfüm-napszemcsi osztályra. Felhívtam a Fionát, csak hogy megkérdezzem, hogy tud e valamit, és hogyközöljem vele ezt a hírt, mert megígértem neki, hogy informálom, ha lesz vmi. Hétfőn azt mondta, hogy még mindig nem tud semmit, majd szerdán. Kezdett 1 kicsit fárasztó lenni, de én kis naív, teljesen beizzítottam magam szerdára, ki is akadtam, amikor hívott, de nem voltam az asztalomnál, egész délután nem tudtam utána elérni, mert meetingen volt. Kb 4kor hívott újra - és megkérdezte, hogy be tudnák e menni másnap 4re találkozni egy Vangelis nevű (görög) pasassal, aki a marketing főfő-fejese, ha jól tudom. Mííívaaaaan? Ahhhh, hihhetetlen, gondoltam, hogy ezek itt játszanak, különböző köröket futtatnak velem, és én mindig, de mindig elkezdek reménykedni, hogy majd most.

Mindegy, nincs mit tenni, még egy kör. Még mindig naív voltam kissé, mert úgy gondoltam, hogy jah, megnéz a nagyfőnök, és rámbólint, és akkor elővezetik az "ajánlatot", vagy vmi hasonló. De nem, nem volt olyan rossz, bár a pasi stílusa eléggé hasonlított egy vizsgáztató tanáréra, és fogalma nem volt sem arról, hogy én ki vagyok, és mit csináltam eddig, sem arról, hogy mit is takar a merchandising pozíció. Az egyetlen dolog, ami miatt behívtak, úgy éreztem az volt, hogy megtudják, hogy mi az a minimum pénz, amiért még "hajlandó" lennék vállalni a melót. Nagyon gusztustalannak éreztem, megkérdezték, hogy mik az elvárásaim anyagi térem, amire én azt mondtam, hogy nem tudom mennyit ér egy merchandising pozíció, de a mostani fizumnál azért szeretnék többet kapni. Erre ő, hogy akkor ez azt jelenti, hogy ha annyit kínálnának, mint a mostani, akkor nem fogadnám el? Hö? És nem ez volt az egyetlen ilyen jellegű kérdése. És igazából tudom, hogy mennyit kínáltak volna a pozícióért, mikor meghirdették, oké, igaz, hogy gyakorlattal rendelkező embernek, de ha az alsó határnál kevesebbet fizetnének nekem most, még akkoris több lenne, mint amit most keresek (bocsi, kicsit bonyolult ). Totál becsapva éreztem magam, hogy itt nem arról van szó, hogy mennyire lennék jó, hanem hogy mennyire vagyok olcsó.  Pláne, hogy még csak nem is biztos, hogy 6 hónapra keresnek embert, mint ahogy legutóbb mondták, hanem lehet, hogy 4 vagy 5 hónapra... És igen, tudom, hogy minden cég ezt csinálja, és válság van, és másképp reagálnék erre is, ha nem sejteném, hogy a cégnél valószínűleg én vagyok az egyik legkevesebbet kereső ember. Najó, nem ragozom tovább, a lényeg annyi, hogy elég nagyot csalódtam. Mindemellett azt mondták, hogy péntek, legkésőbb hétfőre tudniuk kellene a választ. Ja persze.

Ma viszont voltam a másik interjún, elég jó volt, kicsit nagyobb felelősséggel járna a munka, mint amit képzeltem, ami érdekesebbé, de egyben ijesztőbbé is teszi. Az interjú első fele az igazgatóval volt, ő inkább a személyiséggel kapcsolatos kérdésekre ment rá, a második a csajjal, akinek a helyére kerülne valaki, ő viszont inkább a pozícióról és a feladatokról mesélt. Nem csak én vagyok, hanem még 3-4 belső embert is interjúztatnak, szóval semmi sem biztos.

Most úgy érzem, hogy még mindig a merchandisingot szeretném, ne kérdezzétek miért, egyszerűen ott jobban el tudom képzelni magam (hiába lenne hosszútávú a parfümös), de aki előbb talál meg egy ajánlattal, azé leszek valószínűleg. Mert ugye a merchandisingról csak nem tudtak választ adni, pedig hétfő van... Még egy pluszcsavar, hogy az eddigi merchandiser csaj csütörtökn van utóljára...

Oké, ennyit mára, lassan kezdem úgy érezni magam, mintha az életem egy rossz szappanopera lenne. És azon is elkezdtem parázni, hogy 2 szék közül a pad alá is eshetek nagyon könnyen. :S

Úgyis írok, ha történik valami, pussz Nektek!

Csak úgy mellékesen megemlíteném, hogy tegnap volt 1 éve, hogy kijöttem, azaz a kis blogocskám is az egy éves (vagy egyéves? ó, hogy én ezeket sose tudom!) szülinapját ünnepli éppen ma, vissza lehet keresni az első bejegyzést. :) Hajjajj, mennyi minden más lett azóta!

Nem nagyon szeretnék ilyen összefoglalós-ömlengős-nosztalgiázós bejegyzést írni, most nem vagyok nagyon ilyen kedvemben, zajlik a zélet amúgy is, de ha belegondolok, nagyjából ott tartok, ahol szerettem volna, kisebb eltérésekkel persze. Van saját szobám, mégha kicsit többet is szerencsétlenkedtem a váltással, mint kellett volna, van munkám (már ameddig), van néhány új barátom, akiket tényleg lehet a barát kategóriába sorolni (igaz, többségében magyarok, és nem ilyen-olyan nemzetiségűek - egyelőre), sajnos utazni-nyaralni nem sikerült eddig még, amit nagyon bánok, de ez elsősorban rajtam kivülálló okok miatt tolódott el.

Röviden ennyi. Elkezdek gondolkozni az erre az évre "kitűzendő" céljaimon... :)

Pápá!

Két héttel ezelőtt összeszedtem minden bátorságomat, és rákérdeztem a Rikke-nél, hogy hallott-e valamit a pozícióval kapcsolatban, merthogy én semmit, és közben jött egy körlevél a hr-től, hogy adminisztrátor-asszisztenst keresnek a parfümös-napszemüveges részlegre, aminek a leírását egy az egyben rá lehetett volna húzni a cv-mre, szóval nekemvaló cucc. A Rikke mondta, hogy hmm, hát tényleg, ő sem hallott semmit, furcsállta is, szóval megígérte, hogy rákérdez. Következő hétfőn szólt, hogy ha lehet, tudnék e várni egy napot a cv-m elküldésével, mert a Fabien megpróbál nyomást gyakorolni a hr-re (vagy vmi ilyesmi), hogy döntsék el már végre mit akarnak. Erre felcsillant a remény bennem, hogy akkor ez még nem lejátszott menet, és még mindig versenyben is lehetek akár? Mert eddigre egyre inkább elhatalmasodott bennem az érzés, hogy biztos felvettek vki nálam tapasztaltabb embert, vagy netán egy gyakornokot, csak nekem "elfelejtettek" szólni. De nem! :) Ezek után mi sem természetesebb, hogy vártam, naná!

Másnap délután odajött hozzám Rikke, hogy hát az van, hogy a Fiona nekem akarja adni a poziciót, viszont a döntésbe valamilyen havonta megrendezett meetingen ülésező fejesek is bele fognak szólni (Párizsól meg Genfből is, höh?), mert a válság miatt blablabla-blablabla, és ugyanazon az osztályon egy másik poziciót is be kell töltenie a Fionának, és mivel az egy "senior" pozíció, fontosabb, mint az enyém, azt fogja először kérni, és csak utána a merchandisert, aztán majd meglátjuk, hogy engedélyezik e mindkettőt egyszerre. Ahogy elmondta, totál negatívan jött le, hogy ez beletelhet 1-2 hónapba is, ha pl nem engedélyezik a másodikat... Mindenesetre mondta, hogy hívjam föl a Fionát, mert mire hozzá eljutottak ezek az infók, lehet, h nem a legpontosabbak voltak.

Oké, fölhívtam a Fionát. Nagyon jófej volt, és szépeket mondott rólam, hogy tényleg én vagyok az első választása, és szerinte nagyon jó lennék arra a munkára, stb, stb, hát tisztára meghatódtam... Ezt a meetinget most, április közepén rendezik, és ő kicsit magabiztosabbnak tűnt azzal kapcsolatban, hogy vajon engedélyezik-e a 2 pozíciót, mert a másik csaj április végén lelép, és valaki kell, kész passz. Hát nemtudom, legyen neki igaza. Úgyhogy ez lényegében szuper hír, el sem merem képzelni, hogy milyen jó lenne, ha minden a legjobban alakulna, de nem akarok előre inni a medve bőrére, mert láttunk már karón varjút (hehe, éljenek a szólások), szóval ebben a világban semmi sem biztos, és csak akkor fogom elhinni, amikor a saját fülemmel hallom (éljenek a közhelyek is). Elvileg ennek a hétnek a végére kiderül. Jujjdeizzgi. Pláne, hogy a supervisoromból meg egyre jobban kezd elegem lenni, lehet, hogy bennem van a hiba, és mostmár minden megmozdulására ugrok, de egyszerűen ennyi idő alatt meguntam a kis taktikáit, játékait, magyarázásait, az állandó szófordulatait.

Ja, és azért csak elküldtem az admin-asszisztensire is az önéletrajzom, sose lehessen tudni, és különben is, mindig kell 1 B-terv.

Egyébként remélem, hogy nektek meg jól telt a Húsvét, jajj, én hiányoltam a sonka-tojás-kalács-majonéz kombinációt nagyon, és minden ilyesféle finomságot, hajjajj. Plusz a jóidőt is, mert itt a 4 napos hétvégéből 3on felhős-esős idő volt. Bezzeg kedd reggel munkába menet ragyogó napsütés!

Egy gyors beszámoló akkor a versenyről.

Sajnos nem néztem élőben, mert vásárolni voltunk az Alízzal, utána meg beültünk megenni 1 pizzát, és így lemaradtunk a közvetítésről, de este megnéztem az eredményeket, ma meg már fönt volt a youtube-on a futam. Fura, mert csak 10 perc az egész, ezért ez a nagy cécó?

Eurotrek sajna kiesett, azt írták, hogy a 17. akadálynál "pulled up" volt, amit sajnos nem tudok lefordítani (holnap megkérdezem a kollégákat azért), de vagy azt jelenti szerintem, hogy felakadt, mert nyakig érő akadályokat kellett átugrani, kb úgy néztek ki mint vmi fűből épített hosszú "szénakazlak", vagy lehet, h azt, h leesett a zsoké? Félelmetes volt látni, ahogy akadályonként csak úgy hullottak a lovak, és/vagy a zsokék, és volt olyan, hogy a lovak utána zsoké nélkül futottak tovább, némelyik kikderülte az akadályokat és csak rohangászott a pálya mellett, némelyikek viszont a többi lóval átugrották őket, sőt, gyakorlatilag vezettek, mert teher nélkül kicsit könnyebb futni, meg ugrándozni, és így még talán élvezték is.

Az egészet egy Mon Mome nevű ló nyerte, amiben az az érdekes, hogy 100 az 1hez voltak csak az esélyei, és ilyen 1967 óta nem történt, ráadásul ez volt a második alkalom, hogy olyan paci nyert, akinek női trénere volt.

Ennyi volt az idei Grand National, jövőre, ha még itt leszek, már sokkal felkészültebb leszek a témából. Jók legyetek, pussza!

Most végre valami olyanról írhatok, ami tipikusan angol, és én sem tudtam róla eddig, szóval remélem érdekes lesz, és tetszeni fog nektek.

Napközben az egyik munkatársunk bejött az irodánkba egy listával, hogy akarunk e fogadni, 2 fontért lehet, és ha nyarünk 80at kapunk. Rajtam kívül kb mindenki tudta, hogy miről beszél, én meg persze simán lepattintottam a pasit, hogy ja peersze, én meg a fogadás, haggyámán. Aztán mászkált még erre arra a srác, és kiderült, hogy ez egy nagyon híres lóverseny, úgy hívják, hogy Grand National. 40 ló indul, és hiába vannak meg az esélyesek bárki nyerhet, mert elég nagy esély van arra, hogy a lovak elbuknak ésatöbbi. Hivatalosan 1839 óta rendezik ezt a gyakran a "Világ legnagyobb akadályversenyének" hívott lóversenyt.

Két és negyed mérföld hosszú a pálya, de ha jól olvastam 2x fogják körbefutni, 16 egyedi kerítésfélét/akadályt kell szegény lovacskáknak átugraniuk, de ez még nem elég, azzal szivatják szerencsétlen párákat, hogy néhol az, ahonnan elrugaszkodnak, alacsonyabban van, mint az, ahova érkeznek, vagy (szerintem a rosszabb esetben) az van alacsonyabban, ahova érkeznek, de ez csak akkor derül ki számukra, amikor már az akadály fölött járnak. A pálya felénél pedig az egyik akadály után egy 90 fokos fordulás következik, ami elvileg azért van, hogy tesztelje a lovak egyensúlyát (kiváncsi vagyok az ő véleményüket kérdezték e). Ehhez képest a "vizesárok a bokrok mögött" című akadály szerintem meg sem kottyan nekik. A végére persze egy hosszú célegyenest is hagytak, ami a 4 és fél mérföld után biztos nagyon szuper lehet szintén.

Folytatván a mai nap történetét, mikor legközelebb arrajárt a srác, én is beneveztem nála. Fizettem 2 fontot, és húznom kellett egy papírt, amin rajta volt a lovam neve, a száma, és hogy mik az esélyei. Namármost az én pacimat Eurotrek-nek hívják, 13 éves, 11-3 a súlya, de ezt nemtudom hogy átokonvertálni kilókba, bocsi. Paul Nicholls nevű pasi a trénere, és Sam Thomas a zsokéja. Sajnos az esélyeiben nem vagyok biztos, mert a papíron amit húztam, 50 az 1hez volt, ami egy jó középmezőnynek számít, a legjobb lóé 7 az 1 hez, de van pl 200 is. Viszont megnéztem a The Grand National honlapját, és ott Eurotrek mellé 188 az 1hez volt írva, ami a negyedik legrosszabb...:( Remélem ezt nem mondták meg neki, mert biztos lerombolná az önbizalmát... A legrosszabb egyébként 548 az 1hez. Ja, és így néz ki az én lovacskám.

Szerintem okos feje van. Vagy inkább jámbor? Na mindegy. Holnap lesz a nagy nap, remélem Treki meg Sam és Paul, mindent beleadnak, nem is a 80 font miatt, hanem mert ő az én kis lovacskám. :D Valamikor 3-4 órakor fog kezdődni, az Alízzal beülünk majd vmi pubba megnézni, ja, mert azt nem is mondtam, hogy miután fogadtam, elmeséltem a Liznek, aki mondta, hogy náluk is ugyanez volt a forgatókönyv, ő is fogadott 1re. Az egyik munkatársam 3 helyen fogadott, és délután a rádióban is erről beszéltek, szóval ez itt egy nemzeti esemény! Holnap vagy holnapután beszámolok az eredményekről is, addigis szép estét, és jóóóóó szurkolááást!!

Tegnap fejeztem be a West Wing, magyarul Az elnök emberei című sorozatomat, és bár általában ilyesmikről nem szoktam ide írogatni, csak az ún "londoni kalandjaimról", most úgy döntöttem kivételt teszek, mert egyrészt tulajdonképpen gyökeresen hozzátartozott az itteni életemhez a sorozat nézése, másrészt azon gondoloztam, hogy lehet kicsit kibővítem a bejegyzések témáját mindenféle könyves/filmes/sorozatos posztokkal, márha érdekel benneteket. Deszép hosszú mondat, Bulgakov Mester és Margaritájában voltak ilyenek mindig...:D

Szóval West Wing. Aki nem tudná, egy (képzeletbeli) amerikai elnökről és csapatáról szól, és annak ellenére, hogy politika (amit én ki nem állok), ez a sorozat vicces, okos, izgalmas, és megható. Többet nem árulok el, ha valahol rábukkantok, és van rá alkalmatok, mindenképp nézzetek bele ha tartalmasabb témájú néznivalóra vágytok. Itt egy kép az első pár évad állandó szereplőiről, hátha így ismerősebb.

Én még a fősuli alatt kezdtem el nézni, valószínűleg véletlenül az elején, de aztuán magávalragadott a sorozat hangulata, a fősulis szobatársaim emlékezhetnek arra, hogy képes voltam minden szerdán (azt hiszem akkor ment) fél 12kor bekapcsolni a tévét, és végignézni, és anyáék meg arra, hogy amikor nem tudtam megnézni valamilyen oknál fogva, akkor képes voltam velük felvetetni videóra az aktuális részt... Hejj, azok a régi szép idők.

Mindezekután képzelhetitek, mekkora volt az örömöm, mikor itt megláttam az összes részt egy széééép díszdobozban...

Az már kevésbé tetszett, hogy mindez 200 fontba került... Viszont láttam, hogy egy idő után ezekre a díszdobozokra hatalmas akciók vannak, gondoltam kivárom, míg olcsóbb lesz. Egy nap pont ezen gondolkoztam, hogy hmmm, olyan 50 fontot biztos kiadnék érte gondolkodás nélkül, vajon hány hónap-év múlva lesz ennyi,hajjajj... Erre, másnap, lapozgatom a napi Metrót, és nem ott van a drááága, 50 fontért?? Rögtön munka után mentem is az hmv-be (legnagyobb cd-dvd áruház), de épp akkor már/még nem volt raktáron (gondolom megugrott picit a kereslet iránta), viszont azon a hétvégén már le is csaptam rá. Tiszta boldogság. :D

Ez kb október-november környékén történt, azóta hétvégenként, szabad estéimen Elnök embereit nézek. Persze mást is szoktam közben, azért csak most fejeztem be, de 7 évadot, évadonként kb 22 résszel, nem könnyű megemszteni. Volt amikor kevésbé voltam oda érte, mert a közepe felé kissé depresszívebb hangot ütnek meg, viszont az utolsó évadon már megint majdnem ugyanannyit bőgtem (a meghatottságtól), mint az első 2-3on.

De most vége. Nincs tovább. :( Jól lezárták, erre nincs panaszom, csak ennyiidő után hozzánőnek az emberhez a karakterek, stb. Na mindegy, pár év múlva úgyis előveszem még, és megnézem újra. :)

A valós életemben annyi történt, illetve annyi nem történt, hogy nem tudok semmit a melóról, és az eddigi optimizmusom kezd depresszióba átcsapni, és tegnap 3x esett az eső, de mindannyiszor ki is sütött utána a nap, akárhányszor kinéztem az ablakon, más idő volt... Ehh, ezt hívják változékony időnek? :)

Folytatva a történetet: múlt szerdán odasettenkedett mellém a Fabien (a szívbajt hozta rám, miközben csomagoltam vmit), hogy ma keresni fognak telefonon... Húúú,de titokzatos, mondom. Persze pont ezen a napon hagytam otthon a mobilomat, paráztam is rendesen... Szerencsére az irodai számomat hívták, még jó. A részleg főnökével, Fionával beszéltem, találkoztam már vele korábban, jófejnek tűnt, kérdezte, hogy holnap reggel be tudnék-e menni találkozni vele. Én igent mondtam, de persze meg kellett beszélnem a főnökömmel, meg a supervisorommal is. Még jó, hogy mindketten határozott elképzeléssel redelkeznek arról, hogy mikor hol kellene dolgoznom. Mindkettőjük örült a lehetőségemnek, de a nap hátralevő részében mindkettőjük magának akart, mert fönt tréningeznem kellett volna egy új feladatkörre, (mert 1 szabadságon lévő pasit helyettesítek ezen a héten) lent meg annyi, de aaaannyi munka van... És persze ezt rajtam keresztül kellett leüzengetni, annyira elegem van már a Daniela kis játékaiból, állandóan panaszkodik mindenkinek, hogy menyi dolgunk van, holott ő csak emaileket ír és telefonál egész nap, amik nem mondom, hogy nem fontosak, de mi vagyunk azok a Brunoval, akik a napi dolgokat csinaljuk, mi vagyunk azok, akik a belünket is kidolgozzuk, ha úgy adódik, míg őfelsége királykisasszony egy dobozt nem képet arrébbrakni a legtöbb esetben. Holott ha azt az időt amíg panaszkodik, munkával töltené... Pfff, na mindegy, bocs, eltértem a tárgytól, de a múlt héten tényleg nagyon mérges voltam rá.

Csütörtök reggel 9re mentem a New Bond Street-re, ami - most jöttem csak rá - 10 percre van a Picadillytől az egyik, és 10 percre az Oxford Streettől a másik irányba... És nem mellesleg így néz ki:

Ennek megfelelően az utca tele van márkásabbnál márkásabb boltokkal, Chanel, Gucci, a fene se tudja mi még, sosem érdekeltek ezek a dolgok, na de majd ha fölvesznek. Ha...

Szóval ebbe az épületbe mentem be, jószokásomtól eltérően nem tévedtem el sehol, és nem is késtem, és a bejáratot is megtaláltam elsőre (másodikra). Belülről az iroda valami hihetetlen hangulatos, picike várószoba századeleji (így írják? vagy századelői?) képekkel, szűk-keskeny folyosók, kanyargós szőnyegborította lépcsősorok, drapériával fedett falak. Interjú után a Fiona kicsit körbevezetett, volt egy olyan része az épületnek, ahol egy pillanatra az ember tényleg egy másik korban érezhette magát, abban, amikor még így nézhetett ki az épület kivűlről:

Amint látjátok, eddig minden nagyon szuper, de akkor térjünk rá az interjúra. Nem az a tipikus interjú volt, mivel tudják, hogy eddig mit csináltam, illetve hogy mit nem, szóval nem kellett előadnom magam, hogy én és a merchandising, mi aztán így vagyunk... Először engem kérdeztek, hogy miket csinálok a cégnél, mennyit és mire használom a rendszert, mennyire használom az ecxel-t, ezenkívül a szokásos bemutatkozós kérdések, mióta vagyok Londonban, hogy tetszik, hol lakom, stb. Azután meséltek a pozícióról, és a csapatról. Az én dolgom tulajdonképpen az lenne, hogy végigkísérjem, és persze organizáljam az óraszíjakat a megrendeléstől a butikokba való szétküldésig, ami azért tetszik, mert komplex, és némileg felelősségteljesebb munka, mint amit eddig csináltam, itt végre az agyamat is jobban igénybe vehetném, viszont mégsem olyan vészes, mert nem olyan nagy értékű árukkal kellene foglalkoznom.

A beszélgetés végén mondta a Fiona, hogy szerinte beillenék a csapatba, nagy előnyöm, hogy ismerem a rendszert, és az emberek nagy részét, szóval felőle oké, viszont ezt még elég sok fejesnek jóvá kell hagynia. Szerintem azon áll vagy bukik, hogy hajlandóak e kifizetni egy normál munkavállaló-fizetést, vagy megelégszenek egy gyakornokkal is...

Azóta, azaz egy hete síri csönd van, nem hallottam semmit, a Fabien is elment szabadságra, pedig ott április végén-május elején kezdeni kellene, és addig be is kellene tanítaniuk... Viszont annyi előrelépés történt az ügyemben, hogy 2 hónappal meghosszabbították a szerződésemet, azaz május végéig biztos ott leszek még.

Remélem lesz még folytatása a történetnek, egyelőre ennyi, ja, és egész héten sütött a nap, 2 nap is kabát nélkül mentem dolgozni, ilyen kábé sosincs!!!! :D

És most örülök, hogy hétvége jön, mert gyilkos hetem volt, majd ha lesz ihletem, leírom. :)

Pusszantás!

Nem tudom emlékeztek-e még az éveleji öszefoglalómra a munkahelyi változásokról, most ezt a fonalat fogom továbbvinni, ugyanis itt is történtek változások az elmúlt hónapokban, bár ezt azok tudják, akikkel találkoztam otthon, uh nem biztos, hogy nagy meglepetés lesz ez a bejegyzés.

Mostanában úgyis ez a téma köti le legjobban a gondolataimat...

Még január közepén volt 1 kis kavarás, mert ugye írtam, hogy majd két részlegnél is fogok dolgozni, meg szabit is kellene kivenni, stb, stb. Szóval az elején sehogyse sikerült a gyakorlatba átültetni ezt az ittis-ottis dolgozok című megoldást, mert nekem lent is annyi dolgom volt, hogy egyszerűen sose jutott rá idő, hogy önszántamból felmenjek segíteni, mert mindig úgy voltam, hogy jajj, még megnézem ezt, jajj, még megcsinálom ezt, még 10 perc, még fél óra, na akkor ebéd után, de ebéd után bejött valami fontos sürgős dolog, szóval értitek. Viszont a föntiek sosem kérték "határozottan", hogy na most szükségünk van rád egy órára, gyere. Így csak alkalomadtán sikerült besegítenem. Plusz jöttek a szabadságok körüli viták, ugyanis a föntiek közül mindenki lelépett majd egy hétre, és hamár ők eggyel kevesebben vannak, akkor elúszik az egész részlegük, mert a gyesen lévő csaj miatt már ígyis hátrányban vannak. Kicsit bonyolultnak hangzik, bocsi. :) A lényeg az, hogy kitalálták, hogy amikor valaki szabin van, akkor nekem egész nap fönt kell lennem "helyettesíteni", és akkor nem mehetek el szabira. Viszont a fennmaradó időben meg vagy a mi részlegünkről ment el valaki, vagy a leltár miatt szükség volt, hogy mindenki bent legyen, március vége meg eleve kizárt a már korábban említett pénzügyi év vége miatt. Szóval hosszas keresgélés után találtam 2x2 napot, amit elővezettem a főnök nőcinek, aki egy meglehetősen hideg hangvételű emailben közölte (ez azért volt nagyon meglepő és sokkoló, mert amúgy a világ egyik legtündéribb főnöke), hogy a 4 napból 2t egyszerűen nem engedélyez. Mindezekután írt egy emailt a supervisoromnak, hogy ezentúl 4 órát lent, 4 órát meg fönt fogok dolgozni, és punktum. Ami egy teljesen logikus döntés volt, viszont nagyon rosszul esett, mert egyrészt úgy éreztem, hogy dróton rángatnak, mindenki a maga kénye kedve szerint, és az én igényeimet, lásd szabi meg sem hallgatják, másrészt meg ami eddig önkéntes, és jófej dolog volt, az most kötelező lett. Na kb 2 napig duzzogtam is emiatt, de aztán személyesen le tudtuk tisztázni a főnöknővel, megkaphattam a kívánt szabimat, ő meg normálisan előadta, h nincs más választása a munkaidőmegosztásommal kapcsolatban, mert a nagyfőnök határozott döntése volt, plusz ha tehetné, ő venne fel valakit ideiglenesen, de nem lehet, uh nincs más választása. Azóta a két pozícióban való helytállás megyeget, persze hiányzik az eredeti melóm, de fönt se rossz, mert jó a társaság, és új dolgokat tanulhatok. Viszont a sztorinak még nincs vége...

Mikor elővezették nekem ezt a 4+4 órás verziót, rákérdeztem, hogy oké, de akkor mi lesz a szerződésemmel, mert az bizony március végén lejár. Erre kicsit meglepődött a Rikke (mostmár a nevén nevezem, ő a főnököm, egy dán nő, Rikki-nek kell ejteni a nevét), hogy ja, nem júniusig? Erre kb 2 hétre rá behívtak a nagyfőnökhoz (Fabien, aki francia), aki előadta, hogyhát bocsesz, de a válságra való tekintettel az a céges elhatározás született, hogy egyrészt nem vesznek föl új embereket a kilépők helyére, másrészt nem hosszabbítják meg a határozott idejű szerződéseket, vagyis lényegében az enyémet. Ami március végén ugye lejár. Én pedig akkor pont 2 napja költöztem az új, és persze drágább albiba. Köszi. Persze még az is hozzátartozik a történethez, hogy igazából addig maradhatok, amíg a gyesen lévő csaj vissza nem jön, valamikor június tájékán fog bekövetkezni, de az is lehet, hogy hamarabb, mivel nekik is kell a pénz.

Az elmúlt időszakban emiatt elég rossz kedvem volt, utálom az álláskereséssel, az interjúra-járással járó állandó bizonytalanságot, önvizsgálatot (miben is vagyok igazán jó, rossz, stb), visszautasítást, és a kérdést ami a fejemben ismétlődik, hogy tulajdonképpen mit is akarok kezdeni az életemmel, stb. Azért elkezdtem szépen lassan küldeni az önéletrajzokat, kb 2-3 hete, viszont nulla, azaz NULLA választ kaptam még eddig. Még az első elutasító válaszhoz is csak másfél hét kellett (azóta persze van pár), viszont ezek meg az önbizalmam nyírbálják, hogy erre se vagyok jó, erre se, meg erre se, akkor mire???

Viszont ma megcsillant az első reménysugár. Szintén behívtak a Fabienhez, aki közölte, hogy elmegy valaki a merchandising departmenttől (hát bocs, de ezt nem tudom lefordítani), és igaz, hogy egy gyakornokot akartak felvenni, aki kissé olcsóbb, mint egy normál munkavállaló, de a Fabien meggyőző ajánlásának köszönhetően azért csak küldjem el az önéletrajzom, és esetleg behívnak interjúra, és majd meglátjuk. Mondták, hogy ne nagyon bízzam el magam, mert annyi mindenen múlhat, de én most ennek a lehetőségnek is úgy örülök, mert ha jól sejtem, hogy ki az aki elmegy, akkor az ő által felállított lécet tuti megugornám, segítő-és tettrekészségben mindenképp, de a pozícióhoz szükséges tudásom is elég kell, hogy legyen. Szerintem. De majd meglátjuk, mert pillanatnyilag azt sem tudom, hogy mit csinál egy merchandiser. :)

Úgyhogy tessék nekem nagyon szorítani innentől fogva! Sok puszi a tavaszodó-ámde-szeles Londonból!

Épp itt az ideje, hogy befejezzem a sztorit, az estével, amikor 3 albit néztem meg. A furcsa az, hogy mindhárom albi egészen normális volt, ha nagyon sarokba lettem volna szorítva, akármelyikbe beköltöztem volna.

A legelső hely, a munkahelyemtől 4 metrómegállónyira, és onnan még 15 perc gyalogútra volt, a srác akivel beszéltem, nagyon rendes volt, mert felajánlotta, hogy kijön elém az állomásra, stb, mert kicsit körülményes a rövidebb úton jönni, de végülis passzoltam, és sikerült eltévedés nélkül odatalálom. Hát kicsit tényleg távoleső ház, kb mindentől, kivéve a metrósínektől, amik gyakorlatilag a ház mögött húzódnak. A lakás nem nagy, de rendes, takaros, és tiszta, a szobáról is ugyanezeket lehet elmondani, nem túl nagy, de lényegében minden megvan benne, ami kell, egy íróasztal azért még elfért volna (sajna nem helyileg...). Az eddigi tapasztalataim alapján, ha csak ezt az egyet néztem volna meg, rögtön beköltöztam volna,ráadásul a lakók is nagyon jófejeknek tűnttek, 1 lengyel srác, egy ausztrál srác, és a barátnője, egy német csaj, a pár tanul, a srác meg dolgozik, mindannyian már csomó ideje itt vannak. Sajnos nem volt időm ottmaradni, pedig jó lett volna dumálni kicsit, de hát még 2 albi előttem volt...

A második lakás az elsővel ellentétben ideális helyen volt, gyalog 25 percre a munkahelyemtől, közel a belvároshoz, boltokhoz, 2 metróvonalhoz is relatíve közel. A lakás maga is szép volt, a szoba is szép volt, viszont kicsi. Ez is az a tipikus 1 duplaágynyi nagyságú lyuk, ahova ha bepakolod az összes cuccodat, akkor talán még meg tudsz fordulni 1x, de tuti, hogy leversz valamit. Egy olasz pasi, és egy szintén olasz lány lakott ott, jófejek voltak, viszont a srác az ideje nagyrészét a félig meddig nappaliként funkcionáló konyhában töltötte (holott neki hatalmas szobája volt), ráadásul cigizett, úgyhogy jól át kellett gondolnom, hogy az elhelyezkedésből adódó előnyök ütnék e a kicsi szobát, és a cigifüstöt... Hmmm...

A harmadik hely kicsit messzebb volt, mint gondoltam, igaz, hogy busszal átszállás nélkül el lehetett volna jutni a munkahelyemre, viszont a buszok néha elég kiszámíthatatlanul közlekednek, és 20 perc busszal, az néha 40 is lehet. Mellesleg egy nagyon csöndes környéken volt a lakás, egy elég nagy park mellett (hatalmas plusz), és a szoba, mondhatni óriási volt... Duplaágy, asztal, beépített szekrény meg egy másik szekrény vagy komód, nagy ablak, és mindemellett még soksok hely... Viszont a lakók... Egy 35-45 éves török pasi vezetett körbe, lakott ott még egy spanyol srác, és még azt hiszem a török pasas barátnője... És hát nem voltak túl szimpik, de igazából semmi rosszat sem lehetett rájuk mondani... És visszafelé, már este 9 volt, vagy fél órát vártam a hidegben az egyetlen arrajáró buszra, hát az sem volt egy felemelő élmény... Viszont a szoba, és a park...

Szerintetek melyik lett volna a tökéletes választás? Nincs olyan. A harmadik szoba, a második helyen az első lakásban és emberekkel, na az lett volna a tuti. Persze csomót gondolkoztam, és rágódtam, mérlegeltem, pro és kontráztam, de azért kizárásos alapon nem volt nehéz meghozni a döntést (mert tényleg, már nagyon-nagyon költözni akartam), úgyhogy másnap felhívtam az első helyet, és igent mondtam, ja, mert ők mér aznap este mikor ott jártam, visszaszóltak, hogy felőlük rendben, nagyon szimpinek találtak.

Rá egy hétre elköltöztem-beköltöztem, a lengyel srác segített elhozni a cuccaimat kocsival, aminek nagyon örülltem, ugyanis mióta kint vagyok, szerintem megduplázódtak a dolgaim, kijöttem egy bőrönddel és egy hátizsákkal, és most volt 2 bőröndöm, 2 hátizsákom, és 3 naaagy IKEAs táskám... Hogy én egyszer hogy fogok innen hazaköltözni, vagy netán innen elköltözni...

Szóval hosszúidő óta először végre hosszú távra rendezkedhetek be, majd bemutatom a lakást, és a lakókat, meg persze a szobámat is egy másik posztban, képekkel, de egyelőre ennyit erről a témáról, most rátérek az életem egy másik retületére. Vagyis nem most, hanem legközelebb. :)

Sok pussz!

Csak egy két tervezett téma, amiről isti-bizi fogok írni az elkövetkezendő napokban...

Albikeresés, csapó 3, befejező rész (hálaajóistennek) - és ha már itt tartunk az új albi bemutatása, remélhetőleg képekkel, de ez vasárnap előtt biztos nem fog megtörténni.

Munka-munka-munka...a múltkor még panaszodtam, hogy túl sok van, nos, ha nagyon pesszmistán szeretném szemlélni a világot, mondhatnám, hogy life is a bitch (most örülök, h az anyukám nem tud angolul:D), de mivel szerencsére optimista természet próbálok lenni, így... na,majd erről bővebben később.

Voltam otthon, egy bejegyzést mindenképpen megérdemel ez a történet is, ha sok más nem, de a kutyasétáltatás benne lesz! :D

Hétvégén pedig leltározni fogunk az egyik butikban, félévente kötelező, ősszel a Harrodsban voltam, meséltem róla?? Ha nem, itt az idő egy részletesebb beszámolóra ez alkalommal.

Szóval, kedves olvasóim, maradjatok velem, tanulságos évnek nézek elébe.

Ott hagytuk abba, hogy rosszabbnál rosszabb albikat láttam, viszont egyszercsak a semmiből rámmosolygott a szerencse. A munkahelyemtől 1 metrómegállóra mentem megnézni egy helyet. Ott kezdődött, hogy a világ leggyönyörűbb olasz pasija jött elém, hogy megmutassa a szobát. Szerecsére ő volt az, aki kiadta a szobát, uh nem lakott ott, de sűrű látogató volt. Még jó. A lakás gyönyörű volt, nagy nappalival, normál fürdővel, gyönyörű kilátással London legnagyobb parkjára, kreatív megoldású konyha. A lakótársaim egy olasz pár lettek volna. Az egyetlen negatvum a szoba lett volna, ugyanis nagyon kicsi, és egy vagy 100éves szekrény volt bent, de úgy gondoltam, hogy hajlandó lennék új IKEA-s szekrényekbe beruházni, mivel a lakás maga volt a tökély, és a cuccaim felét a nappaliban is tarthattam volna, szóval a kicsi szoba probléma is megoldható volt. Ráadásul a lakók meghívtak kávéra, és egyszercsak azt vettem észre, hogy már több mint egy órája ott vagyok... Mindeközben ott helyben igent mondtam. (szerintetek melyik döntésem előtt nem tépelődöm napokig?) Úgy volt, hogy pár napon belül hívnak, mert még valakinek meg kellett mutatni a lakást. Én idióta, azon az estén, amikor hívniuk kellett volna, elmentem moziba, mert miért is ne, ilyet is csak én csinálhatok...Naivan azt hittem, hogy majd úgyis látom, hogy kerestek e, és majd visszahívom őket. Persze a moziban nem volt térerő, no comment... 1 napi idegeskedés után azért csak sikerült összehoznunk 1 hívást, amikoris közölték, hogy hát igen, engem választottak, de nem tudok beköltözni, mert a srác, akinek ki kell költöznie (nem a gyönyörű olasz, hanem 1 másik), nem tud, mert a munkája miatt még maradnia kell 1 hónapot. Szóval majd januárban beszéljünk. Ekkor írtam meg az előző albis bejegyzést. Azóta nem történt semmi, mert egyrész elkezdődött a karácsonyi zsongás, céges összejövetelek, ajándékok utáni rohangászás, stb, és a szívem mélyén annyira bíztam abban, hogy majd odaköltözök, hogy gondoltam kivárom ezt az egy hónapot, addigra úgyis a ... mindenem televolt az albikkal.

Igen ám, de mindeközben egy új szobatársat is sikerült beköltöztetni mellém, akiről kierült, hogy egy sztriptíztáncos csaj. Na, gondoltam, még csak ez hiányzik... Szerencsére nem volt semmi gáz a csajjal, kissé szerintem túl lazán vette az életet, és 1ik napról a másikra elköltözött Skóciába, mert ott elvileg kevésbé húzzák le őket a klubok, és többet lehet keresni. Nem sokat találkoztam vele, mert este 8tól reggel 4ig vagy 6ig dolgozott, én meg 7 előtt ritkán értem haza, és reggel is elkerültük egymást. :)

Elteltek az ünnepek, január elején felhívtam az olasz párt, de azzal fogadtak, hogy bocsesz, hívtunk volna, ha van valami, de az a helyzet, hogy nem tudja a srác, hogy mikor tud kiköltözni, mert maradnia kell. Elkezdett elvileg másik albit keresni (mert a barátnőjével lakott abban a kicsi szobában), de nem annyira nem aktívkodik... Szóval ennyi... Némi (elég sok) bánkódás után úgydöntöttem, hogy itt az ideje újra beidítani az albikereső-projektet, mert már egyre rosszabbul érzem magam a jövő menő, néha túlságosan idegesítő lakótársaktól, és hogy alig beszélek angolul a szabadidőmben, és hogy nincs egy olyan terem, ami csak az enyém. Mondhatnám, hogy csökkentek az igényeim, azaz kevésbé vagyok változatos, de amikor arra kerül a sor, hogy felhívjak valakit, ugyanúgy húzom a szám, szóval sajna (vagy nem sajna), nem változtam. Eddig 1 vagy 2 helyen voltam, nem sok sikerrel, viszont holnap 3 helyre is megyek 1 este alatt, úgyhogy most megint elkezdtem reménykedni, hogy hátha holnap az egyikre azt tudom mondani, hogy oké. Szóval még egy harmadik (remélhetőleg befejező) részt biztos olvashattok e témában.

Huh, most megkönnyebbültem, már olyan régen készültem írni ide, minusz egy teher a vállamon, minusz egy lustaság-pont.:D

Ja, és azt nem is mondtam, kevesebb, mint 3 hét, és otthon leszek!

Hát igen, megint eltűntem, gondolom nem annyira meglepő...

A karácsonyi időszak semmi izgivel nem szolgált, az újév pedig - minden szép reményem ellenére - kicsit döcögősen indult, de próbálom fönntartani/újraindítani a lelkesedésemet. Még mielőtt mindenki a legrosszabbra gondol, a problémáim a fájós derekam, a függőben lévő albikeresés, és a két ünnepnek köszönhető punnyadás okozta lustaság köré formálódtak, semmi olyan, amivel eddig ne bírkóztam volna meg...:)

A melóban a következő 3 hónap valami katasztrofális lesz szerintem. A logisztikai részleg az órák alkatrészeivel foglalkozó részleg alá tartozik, ahonnan egy csaj elment szülni. Mivel a válság miatt a mi cégünk is meglehetősen takarékoskodik, a nagyokosok kitalálták, hogy nem vesznek fel a helyére senkit erre az időre, hanem "majd megoldjuk valahogy". Ennek az eredménye az lett, hogy engem kértek meg, hogy segítsek be. Igazából sok választásom nem volt, de ezt annyira nem bántam, mert szeretek új dolgokat tanulni, bírom a főnökünket, és örülök(mérsékelten), hogy hasznos lehetek, stb, stb. Viszont nálunk március végén van a gazdasági/pénzügyi év vége, azaz előreláthatólag abban a hónapban a különböző óramárkáknál dolgozó emberkék (akiknek mi csináljuk a logisztikai dolgait) tiszta idegbetegek lesznek, hogy jajj, csak minden benne legyen az idei adatokban. Tehát nem annyira tanácsos ekkor szabira menni. De ami mégjobban bonyolítja a dolgokat, az az, hogy március végéig ki kell venni a szabikat, mert nem lehet őket átvinni a következő évre(pénzügyi). És persze mindenki most kezdett észbekapni , aminek következtében kaptunk egy emailt a főnöknőtől, hogy szeretné, ha azidőalatt míg nincsen valaki, én "helyettesíteném" őket. Namost ez 4 hetet jelent innentől fogva március végéig. Tehát, mikor amúgyis nyakig ülünk a melóban, a fele időmet nem is a saját dolgommal fogom tölteni, hanem itt is, meg ott is, és attól tartok, hogy ez az én munkám rovására fog menni. Arról nem is beszélve, hogy még nekem is van bent 4 napom, amit ki kellene vennem. Valamikor...

Pozitív oldala annyi van, hogy mivel márciusban lejár a szerződésem, nagy valószínűséggel szükség lesz rám azután is, mert a csaj csak júniusban jön vissza kb. És a kihívás, mert azért szeretném megmutatni, hogy képes vagyok nagyobb terhelés altt is jól teljesíteni. Ez lehet vmi sztahanovista beütés, nemtom...:) Bár jobban belegondolva, magamat ismerve inkább valami más...

Na ennyit erről, soksok pussz!

Pont egy héttel ezelőttre az Alíz megszervezett egy karácsonyi ebéd-vacsorát, amire minden résztvevőnek a saját hazájából kellet valami tipikus ételt készítenie. Mivel én ha főzök, pont nem tipikus magyar dolgokat szoktam csinálni, így elég sok időbe telt, mire kitaláltam, hogy mit is akarok. Még az elején rögtön a rakottkrumpli jutott eszembe, mint egyszerű, és magyaros, de nem voltam benne biztos, hogy ez tényleg magyaros, de a szakács lakótársam mondta, hogy az, szóval emellett döntöttem. :) És ha desszertről beszélünk otthon, mi az ami mindenkinek legelőször beugrik, amit a legeslegegyszerűbb elkészíteni? A kókuszgolyó, nem? Legalábbis mi már óvodás korunk óta azt vittünk szüli-és névnapokra, csináltunk Húsvétra, Karácsonyra. Amíg meg nem untuk persze. :) Na mindegy, úgy gondoltam ezt úgyis könnyű megcsinálni, kész leszek vele hip hopp, és elrontani se nagyon lehet. Egyvalamire nem gondoltam csak, mégpedig arra, hogy hoppá, én Londonban vagyok, ahol kb háromszor annyiféle dolog közül lehet választani a boltokban, viszont a kókuszgolyó hozzávalói pont nem tartoznak ide. Vagyis minden egyes hozzávaló beszerzééséért meg kellett küzdenem.

A szakács lakótársam mondta, hogy nyílt egy magyar bolt a Covent Cardenben, ott kezdtem a bevásárlást szombat reggel. Herz kolbász (a rakott krumpliba), kókuszreszelék, porcukor, meggybefőtt letudva szerencsére. Darált keksz nincs. Utána sétálgattam a szép kis utcákon, meg ajándékokat kerestem, jól elfáradtam, meg el is tévedtem 1x 1 kicsit....:)

A következő állomásom a közeli lengyel bolt volt, darált keksz itt sincs, viszont rájöttem, hogy kakaóport elfelejtettem keresni eddig, szerencsére itt volt. Mire hazaértem, a sok cucc már eléggé húzta a vállam, kivoltam...

De délután még elmentem egy nagy Sainsbury's-be (olyan mint a Tesco), ahol rumaromát nem, de rumot szerencsére találtam, darált keksz még mindig nem volt, de vettem normál kekszet, hogy majd összetöröm (valahogy), és vajat is kerestem. Amint ott ácsorogtam a vajas polcok előtt, ahol kb 15 fajta vaj közül választhattam volna, észrevettem, hogy van sózott, enyhén sózott, és nem sózott fajta. Na itt már sikítottam megamban, hogy én Rááááma margarint akarooooooooookkkkk!!! Végülis gondoltam csak nem sós vajat kell raknom egy sütibe, szóval vettem egy olyat, amire nem volt írva semmi. Mint kiderült, hiba volt.

Itthon elkezdtem összeállítani a kókuszgolyót, előszöris sodrófával összetörtem a kekszet, ami könnyen indult, viszont minél kisebbek lettek a darabkák, annál nehezebben lehetett még kisebbekre törni, végülis fél óra alatt megfelelő minőségűre sikerült aprítanom. Már ott tartottam, hogy rakom bele a vajat, de előtte mégmegkóstoltam, és éreztem, hogy hmmmm, mintha kicsit sós lenne....Pfffffffffff.... Na mindegy, pont volt még otthon némi margarinom, raktam bele azt, pont jó lett. Szóval végülis sikerült szépeket-finomakat csinálnom. Viszont most van 30 deka porcukrom, másfél zacskó kókuszreszelékem, fél zacskó kekszem, és 3 deci rumom, amivel nem tudom, hogy mit kezdjek...:)

Az ebéd szerintem jól sikerült, bár mikor odaértem, kiderült, h többen jöttek, mint akire az Aliz számított, a Giuliana (Aliz volt munka-és lakótársa, olasz csaj) az elmúlt két estét bulizással töltötte, szóval a lasagnenak (meg asszem a tiramisunak?) lőttek, és mire én odaértem, már elkezdtek enni, mert éhesek voltak. Szóval semmi gáz, csak a szokásos dráma.:)

Az Aliz pulykát sütött, mellé valami isssteni finom karamellás krumplit (majd otthon megpróbálok csinálni én is), az Eric meg francia lecsót, az is mennyei volt... Szerencsére mindezek után még a rakott krumplimnak is maradt hely a bendőkben, és mindenkinek tetszett aki megkóstolta, csomóan mondták, hogy derég ettek ilyet, szóval jó ötlet volt, és a kókuszgolyóm pedig osztatlan sikert aratott, úgyhogy megért minden fáradtságot.:)

Jólvan, jólvan, itt vagyok!

Az albikeresési mizériámról akartam írni már többször is, csak vártam valami épkézláb befejezést az élettől, hát most megkaptam, úgy diásan...

Amikor ebbe az albiba költöztem június környékén, maximum pár hónapra terveztem csak maradni, míg kicsit jobban összeszedem magam, és augusztus-szeptember környékén új helyet, és saját szobát akartam keresni (végre!!!). Azután kissé elkényelmesedtem, és különben is jól elvoltunk a Bernivel, és mindig történt valami, ami miatt éppen nem volt időm-kedvem keresgélni, és úgy voltam, hogy "majd a koncert után", "majd miután visszajöttem otthonról", stb. Tipikus, mondhatni. (Jajj, eszembe jutott egy sor: "Ejj ráérünk arra még!")

Az törtánet újabb fejezete kb egy-másfél hónapja kezdődött, amikor a Berni mondta, hogy az egyik munkatársa hazaköltözik, és megnézi a szobáját, és ha jó lesz, kiveszi. "Szerencsére" túl kicsi volt, viszont kb 3 napra rá mondta, hogy az unokatsója albijában felszabadult egy (nagy) szoba, elég jó áron és jó helyen, nem sokkal rosszabb közlekedési feltételekkel, úgyhogy költözik. Igazából Greenwichben van, ami kb a világ másik vége innen nézve, annak ellenére, hogymég mindig csak kettes zóna. Na mindegy, 2 héttel ezelőtt ki is költözött. Én persze bepánikoltam ezerrel, hogy jajj, nem akarom megvárni míg valakit újra beköltöztetnek mellém, bakker 26 éves vagyok, és még mindig csak egy fél szobánál tartok? Quarterlife crisis a'la Dia. Szóval nekiálltam albit keresni. Elsődleges, és eddig egyetlen forrásom a gumtree, ha emlékeztek, munkát is itt néztem az elején, albi ügyben talán megbízhatóbb, de igazából nem is ismerek már oldalakat.

Egyébként olyat szobát keresek, ami elég nagy(vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy nem túl kicsi), esetleg dupla ágy van benne, és egy asztalnak is örülnék végre, és 450 fontnál nem vagyok hajlandó többet fizetni (megjegyzem, most 280 at fizetek), nem magyarokkal, hanem nemzetközi emberekkel szeretnék együtt lakni, rajtamkívül max 4 emberrel. Ja, és mindezt a mukahelyemhez nem túl távol, ámde a belváros ésszerű közelségében képzelem ám el.:) Azt már tudtam, hogy a londoni albik minősége nagyon változó tud lenni. Sokan mikor ezt a lakást látják, el vannak ájulva, hogy mennyire szép, nagy, tiszta stb. Voltam sokkal lepukkantabb helyen is, viszont azt is tudom, hogy tuti kis helyekre is lehet bukkanni.

Nem akarok senkit untatni a részletekkel, a lényeg az, hogy eddig kb 6 szobát néztem meg, ebből kettő minősíthetetlenül kicsi volt, az első egy koszos-kopott házban, ahol  a matrac, ami ágyult szolgált volna, a falhoz volt állítva napközben, mert különben nem fértek volna tőle el. Akkora volt, mint a pesti albiban a fürdőszoba, ami akkora, mint a mi otthoni fürdőszobánk fele... A második szoba szintén, de itt legalább tiszta volt minden. Hadd ne mondjam, hogy mindkettő a kiszabott keret fölött volt valamennyivel, és még így is tisztára odavoltak, hogy ez mennyire jó ár (csak mert jó helyen volt mindkettő). Következett egy csak lányok lakta albi, amiben szinte semmi kivetnivalót nem találtam, valahogy mégsem stimmelt (nehéz megfogalmazni, túl messze volt a egyetlen a munkahelyemre menő buszmegállótól, a szoba nem volt elég nagy ahhoz, hogy vendégeket fogadjak, és a csaj, aki megmutatta a lakást, kicsit főnökösködőnek tűnt, márpedig mégegyre nincs szükségem). Azután egy nem túl rossz helyen és állapotban lévő lakás, egész jófej emberekkel így elsőre, viszont a fürdőszobában, és a lakás eldugottabb helyein azonosítatlan eredetű kosz-halmocskákat találtam, amik talán mindig is ott voltak, a vakolat is hámlott itt-ott, és az ablakok sem voltak túlstabilak. És ez tényleg egy nem túl rossz állapotban lévő lakás volt.

Na de ennyit mára, folyt köv remélhetőleg holnap vagy utána, higgyétek el, a java még csak most jön. :)

Most egy kis kulturális ismeretek óra következik.

Hogy mit is jelent a top-up? Azt, hogy feltölteni. Itt Londonban csomó mindent kis feltölthető kártyákkal oldanak meg, például buszbérlet vagy jegy helyett van 1 kártyád, amit Oysternek hívnak, és különböző automaták, és jegyeladók segítségével vehetsz rá bérletet (van belőle vagy 25 fajta, egyszer lehet hogy megérne egy külön bejegyzést), vagy rakhatsz rá pénzt. Ezek után csak hozzá kell érintened egy leolvasóhoz a buszon vagy metróban. Ezenkívül ha nincs szerződésed telefontársasággal, top-upolhatod a telefonodat minden második lengyel-török-arab kisboltban is, kapsz egy kártyát, és azt odaadod a boltosnak, és mondod, h kérsz rá ennyi meg ennyi összeget.

Ma reggel lebattyogtam a konyhába, ahol egy üzenet várt, hogy rakjak pénzt az áramra. Na most hiába volt 5ösöm nyelvtanból, ezt a mondatot nem igazán tudtam értelmezni. Milyen áramra? Hol van az áram? Hogy? Mennyit? Mint minden ilyen alkalommal, most is simán ignoráltam a problémát, gondolván, hogy majd csak lesz valahogy. Épp majdnem végeztem a pizzasütéssel, amikor is elment az áram. Gondoltátok volna, hogy ez fog  következni? Na jó, itt elgondolkodtam, hogy hol a francban van az áramos doboz a lakásban, de persze lövésem sem volt. Annyira sok ötletem nem volt, h mit csináljak, meg igazából kicsit kómás voltam a tegnapi bulizásnak induló beülős borozós estétől, uh inkább megettem a majdnem tökéletesen átsült pizzámat, és visszafeküdtem aludni. Előtte neteztem azért 1 kicsit, míg az aksi bírta. Miután jól kialudtam magam, olvastam picit, de aztán besötétedett, és elgondolkoztam, hogy vajon mit csináltak az emberek, amikor még nem volt áram...? Ja, és mióta itt lakom, ez volt az első olyan vasárnap, amikor csak és kizárólag én voltam itthon, közel s távol senki, aki segíteni tudna. A Berni szerencsére nemsokára hazaért, és ő világosított fel, hogy van olyan, hogy az áram is ezzel a feltöltős módszerrel működik. Hmmm, okos, mi? De persze azt ő sem tudta, hogy hol, hogy, mit és mennyivel. Azért mégiscsak nőből vagyunk! Ezek után telefonos segítséget kértünk a többi lakótól, akik elmagyarázták, h mit kell tenni, szerencsére az áramos doboz a lépcső mellett volt, naponta csak húszszor mentünk el mellette, és a feltöltést is meg lehet oldani a lenti beninkútnál, juhhé. Rá 10 percre volt is áramunk, vettünk! Egy pen-drive szerűségben van vmi chip és azt be kell dugni valahova, így oldják meg.

Mire jöttem rá mindeközben? Arra, hogy valószínűleg én vagyok az egyik leg nem-életrevalóbb és talpraesettebb ember a világon, nem gondoljátok? Ha a Berni nem jön haza...

Ma jöttem épp ki a cégtől, mikor hallottam vkit szitkozódni, hogy így a hó, meg úgy a hó, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Hazafelé a fantasztikus londoni buszos közlekedést szidtam épp, ugyanis a busz megállt az egyik megállóban, és közölte a sofőr, hogy ez itt most a végállomás, helló, és ezt nem először játsszák el velem a héten, pedig még csak kedd van. Szóval ennek következtében épp puffogva sétáltam (a nagyon hidegben és zuhogó esőben, csak szólok), amikoris az egyik piros lámpánál toporogva beletapostam egy kásás hómaradványnak látszó micsodába. Hö? Rá is kerestem a neten az időjárásra, és az Alizt is megkérdeztem, hogy hallott-látott-e valamit, de senki nem tudta megerősíteni a gyanúmat.

Itthon épp próbáltam minél későbbre halasztani a porszívózást, tehát mindent csináltam, csak nem takarítottam (a Berni ma jön vissza, engem meg mindenki ismer a rendrakási képességeimet illetően, pláne, ha egyedül hagynak 1 hétre...), és egyszercsak hallom, ahogy az egyik lakótársam kiabál, hogy Esik a hóóóóóóóóóóóóóóóó!!! - és tényleg!!! Nem havaseső, nem pár szem csak, hanem rendesen esik. A hó. :D :D

Rögtön fényképezőt ragadtam, úgyhogy bizonyítékom is van, íme!

Tartottam tőle, hogy kb 5 percig tart majd, de nem, ez kb 1 órával ezelőtt készült, és azóta is folyamatosan, egyre jobban és egyre nagyobb szemekben, mit szemekben, pelyhekben esik, mit esik, zuhog(!!!) A HÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!! Otthoni mércével mérve már vagy 4-5 centi lehetne, itt az eleje simán elolvadt, de mikor az előbb kinéztem, ezt láttam:

Szerintem holnap reggel Londont katasztrófasújtotta területté fogják nyilvánítani, ugyanis ismerőseim mesélték, hogy itt télen is ritkaságszámba megy a hó, de ha van, akkor meg nem tudnak mit kezdeni vele, káosz van.

Diácska pedig szépen felveszi reggel a téli kabátját (amire, megjegyzem, már régen nem volt példa), és munka után pedig indul csizmát venni.

Ma, október 26-án van pontosan fél éve, hogy megérkeztem Londonba.

Egyrészt nem tűnik soknak, mert most úgy érzem, mintha csak tegnap jöttem volna el Pestről, a régi melóhelyről, az albiból, de lehet ez csak azért van, mert most voltam otthon 1 hete. Másrészt meg sokkal többnek tűnik, mert annyi minden történt velem, mint otthon kb két év alatt, ami jó.

Arra ugye rájöttem, hogy mostmár biztos, hogy nem fogok az örökkévalóságig kintmaradni, csak ameddig több pozitív tapasztalatom lesz, mint negatív, és ez egyelőre így van. Na ennyit a nosztalgiázásról és a szentimentalizmusról.

Kedden a munkahelyen úgy éreztem, mintha minimum egy hónapot lettem volna távol, folyton azt kérdezgettem, hogy na és mi történt, míg nem voltam itt? Persze semmi nem változott. Az első két nap alatt úgy lefáradtam, mint a fene, behozni az elmaradásokat, elolvasni a felgyülemlett emaileket, rohangáltam össze-vissza... Végül a négy napos munkahetem sokkal többnek tűnt, mint egy normál hét, szerencsére pénteken az egyik munkatársam születésnapjára mentünk munka után, hát jól esett egy kis kikapcsolódás, mit ne mondjak. Szombaton végre az Alizzal is tudtunk normálisan találkozni és beszélgetni, mert mostanában mindig csak a pubban futottunk össze egy kis csevelyre (csevejre?), és főztünk is, szóval tökéletes szombat délután volt, ma pedig Salvador Dalí kiállításon voltam, ami inkább volt érdekes és lenyűgöző, mint szép. Sőt. De legalább mostmár van némi fogalmam a munkásságáról, bár szinte csak szobrai, illusztrációi, rajzai voltak kiállítva, nem a festményei.

Kedden jön vissza a Berni, most lesz vmikor a szülinapja, vettem neki special születésnapi ajándékot, de erről majd egy későbbi bejegyzésben számolok be, addigis legyetek jók, öltözzetek melegen! Soksok pusszantás!!