Londoni történetek

Elég fáradt vagyok, de azért nem akarom húzni-halasztani a mesélést...

Hétfőn kezdtem az új melómat ez már a 3. röpke 1 év alatt, de lehet itt ez egyáltalán nem szokatlan... Nagyon be voltam tojva az előző 1 hétben, hogy nem leszek jó, és 1 nap alatt rájönnek, h nem is odavaló vagyok, és megbánják, h engem választottak, stb. Ezek a gondolatok persze csak rosszabb perceimben törtek rám, próbáltam nyugtatni magam, hogy csak hülye vagyok, és kevés az önbizalmam, és szedjem össze magam. :) Többé kevésbé sikerült is.

Ja, még pénteken volt búcsúbulim a kentish town-i csapattal, csak 1 helyi pubba mentünk, meglepően sokan eljöttek, oké, hogy nem miattam, mert ez egy sima pénteki céges pubozással ér fel, csak búcsúbulinak hívjuk ez esetben, de akkoris, olyanok is benéztek, akik nem szoktak általában eljárni. Fabien is bekukkantott pár percre, ami tök jól esett, és mindenkinek volt egy-két kedves szava hozzám, és hosszabban is tudtam beszélgetni néhány emberrel, akiket mondjuk mindig is kedveltem, de sosem volt rá lehetőségünk, hogy jobban megismerjük egymást. Fura, hogy ezekre az utolsó estémen kellett rájönnöm. :)

Hétfőn 9 előtt 5 perccel ott tobzódtam a bejárat előtt, persze senki nem volt még ott... Mire kezdtem volna kétségbeesni, szerencsére jött Sophie - akinek a helyére kerülök - és vele egyidőben 1 másik csaj is érkezett, aki mint kiderült, gyakornok lesz nálunk 2 és fél hónapig. A hétfő délelőtt a cég/osztály, és a parfümök bemutatásával telt, később elkezdtünk ismerkedni a sz.gépes rendszerrel, rendelésekkel, termékekkel, stb. Rájöttem, hogy nagyon nagy szerencsém volt az eddigi feladataimmal, mert a rendszer 90%ban megegyezik azzal, amit a Kentish Townban is használtunk, és az, hogy átlátom ahogy a logisztika és az alkatrész-részleg működik, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nem éreztem magam elveszettnek most sem, mindig volt egy viszonyítási alapom, eddig hogy ááá, ezt eddig is így tudtam, vagy hogy, tudom mi ez, de mi másképp csináltuk.

Viszont ma már éreztem, hogy hihetetlen mennyiségű információt kellene (kell) megtanulnom, és alkalmaznom elég gyorsan, ettől kicsit tartok, mert mégha le is jegyzetelek mindent, azt is el fogom felejteni 1 hónap múlva, hogy mi hol van. De nem adom fel, szorgalmas leszek és proaktív meg minden.

Sophie nagyon kedves egyébként, félelmetes tudással és (háttér)információval rendelkezik mindenről, hiszen már vagy 7 éve a cégnél dolgozik. És tudom, hogy bizonyos dolgokban sosem leszek olyan gördülékeny, mint ő, ez elsősorban a tipikusan angol modorára és magabiztosságára vonatkozik, és a nyugalmára, amivel a bejövő telefonokat kezeli, és mindenre tudja a választ azonnal, gondolkodás nélkül. De el kell fogadnom, hogy talán soha nem is fogok olyan választékosan beszélni mint ő, és inkább a saját szókincsemet használjam okosan és természetesen, mint egy olyan szintet próbáljak hajszolni, ami nem én vagyok, és csak utánozzam őt. Jajj, nemtudom mennyire volt érthető, elragadtak kicsit a gondolataim...:)

Ja, és a környezet... Az oké, hogy a Picadillytől és az Oxford Streettől 10-10 percre dolgozom, ezeket mindenki ismeri, viszont a környék tele van kicsi hangulatos utcákkal, árkádokkal, boltocskákkal, kis parkokkal, ahol le lehet telepedni a fűbe ebédelni. Azt kell hogy mondjam, hogy ennél jobb helyről nem is álmodhatnék, lehet, hogy pár hónap múlva megunom, de ebben a pillanatba teljesen odavagyok mindenért. Az utca, mint mondtam tele van luxusmárkák butikjaival, és fölöttük az irodáikkal, az én ablakom pl a Dolce&Gabbana ablakaira néz...

Soha nem hittem volna, de egyelőre hihhetetlenül élvezem ezt a környezetet, tetszik a parfümök és a napszemüvegek világa, mert a termékekről is sokat megtanulhatok, nem csak táblázatok, rendelések körül fog forogni a világ.

Remélem még nagyon sokáig ilyen pozitív maradok, és jól fogom érezni magam.