Londoni történetek

Hárman dolgozunk magyarok a Cartiernél, és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy terjesszük a magyar kultúrát. Az Anita múlt héten azt mesélte, hogy volt egy pubban, ahol az étterem rész magyar konyhát visz (nem tudom hogy kell mondani helyesen), szóval magyar szakács, magyar kaják (95%ban), magyar pincér, és a kaja is egész jó. Csirkepaprikás, rántott sajt, marhapörkölt, túrógómbóc, hagymaleves cipóban, gulyásleves, csupa olyan dolog, ami alapjábanvéve nem nagy szám, de a Mariann is, meg én is annyira rákattantunk, mint akik évek óta nem ettek egy jót. Ja, és töltött káposzta (szárma!!!) is van. :) Ott volt pár munkatársunk is, és nem annyira értették, hogy mi is ez a nagy öröm, erre elkezdtük magyarázni a magyar konyha szépségeit, aminek az lett a vége, hogy kitaláltuk, hogy a következő pénteki munka utáni iszogatást (elvileg minden pénteken van ilyen az egyik közeli pubban, de mostanában nem tartjuk ezt a szép szokást) oda szervezzük. Körbeküldtük emailen, és kb 15en gyűltünk össze.

Tegnap este volt  az este, de már kb három nappal előtte elkezdtem azon gonodlkozni, hogy mit is egyek, mit is egyek...:) A magyar étlapot olyan jó volt olvasni, a többiek próbálgatták kiejteni az ételek nevét, a hagymaleves nem egy könnyű szó ám! :) Majdnem mindenki ezzel kezdett, és hát isteni finom volt... A főételek közül a csirkepaprikás galuskával, és a vörösboros marhapörkölt főtt krumplival aratott osztatlan sikert, meg az ubisali mellé, mert azt senki nem tudta, hogy hogy kell enni (ezt most utána, mellé, vagy rakjam rá a tetejére?...:)) Én cigánypecsenyét rendeltem tócsnival, mert ezeket még otthon is ritkán eszem, a tócsnit meg imádom. Nem volt rossz, csak kicsit fűszeres, meg sajna nekem a tócsniról kicsit más elképzelésem volt, nosztalgiáztam is egy sort, a Gondűzőről a Balcsinál :):).... Egy bátor pár utána még berendelt egy adag túrógómbócot, amit végülis körbekóstolt mindenki, látnotok kellett volna az arcokat, mindenki megütközött egy kicsit, nem tudták hova tenni az ízeket, hümmögtek, hogy ezde fura, de azért elfogyott. Hmmm vajon az anyukám tud túrógómbócot csinálni......:D:D:D

Remélem tényleg mindenki jól érezte magát, aki ott volt, majd legközelebb is kitalálunk valami jó kis magyaros akciót. Hmmm...mondjuk egy disznóvágást?? :D

Már csak 1 hét se, és megyek hazaaaaaaa!!!!!

Tegnap egy annyira, de annyira jó koncerten voltam, hogy ezt most muszáj megosztanom veletek!!

Az egész úgy kezdődött, hogy miután kijöttem ide, még a másik albiban épp Petőfit hallgattam (ez hiányzott, mikor lassú volt a netünk, mostanában újra tudom hallgatni, ami jóóó), és leadták valamilyen koncertjét, és hát első hallásra beleszerettem.... Hihhetetlenül laza, de mégis igényes, és változatos volt, szóval értitek... Ezután persze már másnap "beszereztem" a legújabb albumát, és rongyosra hallgattam, magától értetődően... Pár hónappal ezelőtt pedig épp a facebookon kattintgattam, amikor is az egyik reklámsávban oldalt megláttam, hogy Jason Mraz Sept 23 London Roal Albert Hall. Kb fejhangon felvisítottam, hogy miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii???? miiivaaaaaaaaaaaaan??? Azonnyomban rákerestem a jegyekre, szerintem kb 10 darab volt még elérhető, de aznap este nem tudtam lefoglalni, mert azt írta ki a rendszer, hogy más valaki is ép ebben a pillanatban próblja eldönteni, hogy hova is vegyen jegyet. Mindegy, másnap reggel fél órával korábban keltem (én!!!), és sikerült lefoglalnom őket!!! :D És aztán hipp hopp itt lett a szeptember 23-a, és mi mentünk koncertreeeee!!! (a Berni felajánlotta, h betársul, mivel úgyis csomót hallgattuk Mr. Mrazt) :)

Már az, hogy a Royal Albert Hallban volt, egy hatalmas élmény, mert tök híres koncertterem, tudnék róla mesélni. Sajna ülős koncert volt ez, bár igazából jó volt, m így nem kellett tolonganunk a jobb helyekért. Sőt, szerintem nagyon szuperül sierült lefoglalni a jegyeket, közel voltunk a színpadhoz, kicsit oldalt, de mindenre ráláttunk, még a közönségre is, ami ez esetben szintén nem volt semmi.

Na de a koncert. Egy csaj volt az opening act, azaz az előzenekar, bár annak nem mondanám, mert egyszál magában próbálta az érdeklődést fenntartani, végülis elég jól sikerült neki, gyönyörű hangja van, és ki is tudja engedni. Mellesleg megjegyzem, mindent percre pontosan kezdtek, semmi késés nem volt, itt sem, meg Jasonnél sem.

Az elején lassabb számok voltak, a 1 óra után került sorra az I'm yours című száma, ami nagy népszerűségnek örvend már régóta a koncerteken, de elvileg most került föl albumra először. Itt sikerült is talpra állítani a közönséget, viszont rögtön utána levonultak a színpadról. Én meg már majdnem szívgörcsöt kaptam, hogy hát hééé, ez ennyi volt???? De nem, pár perc után visszajöttek, és folytatták kicsit bulizósabb számokkal, pár feldolgozással. Kár, hogy nem ismeritek, mert így semmi értelme felsorolni őket. Végülis a kedvenc számaim voltak 90%-ban, szóval az est végére kissé szét voltam csúszva.... Ismertek, na. :) Pár dal sokkal jobb volt, értelmet nyert élőben előadva számomra, és hát az pedig leírhatatlan, hogy mennyire jól mozog ez a pasi, mennyire érzi a ritmust.... Pfffff....:)

Végezetül itt egy kép, és egy link a youtuberól, ugyanis ma már fönt voltak a tegnapi koncert részletei ilyen olyan telefonnal-kamerával felvéve, amit belinkelek, azt kb onnan csinálták, ahol ültünk. Szerintem mi egy sorral hátrébb, és pár székkel kevésbé szélen ültünk... A szám pedig a már említett I'm yours kezdete.

https://www.youtube.com/watch?v=C_3C0Mv3K1M

 Hellóóóóóóóóóóóóóóóó!

Újra itt vagyok, remélem hiányoztam!! :)

Csomó minden történt velem az elmúlt hóanapban, nem világrengető dolgok, de majd szép lassan beszámolok mindenről. Furi volt nem netezni, csak a munkahelyemen néztem meg az emailjeimet, meg 1x-2x a facebookot, de mivel nekem nem volt időm írni senkinek (elég húzós napo voltak bent), így én se kaptam semmit 1 idő után. Netkávézóban meg kétszer voltam kb, mert időközben megfájdult a derekam, és ülni sem tudtam kisebb nagyobb fájdalmak nélkül, ez mondjuk pár hete elmúlt, de addigra meg már annyira elszoktam a netezéstől, hogy alig hiányzott, csak a csetelés. Viszont valamelyik alkalommal, mikor a netcaféból cseteltem, bekapcsolva felejtettem az msn-emet, és mikor 1 hete, amikor is 2 napra visszajött a netünk, bekapcsoltam, akkor az az üzenet díszelgett a nevem mellett kb így, hogy " U DUMM BICH LEFT UR WINDOW OPEN, NOW UR..." elfelejtettem a végét, magyarul annyit tesz, h te hülye picsa nyitva hagytad az msn-t, magadra vess. (már elnézést a csúnya beszédért...) És eltűnt az összes barátom, valahogy átkerültek nem azonnali üzenetváltási csoportba, de most már ott sem találom őket, uh lehet csinálok 1 újmsnt... Ez van.

Remélem a hétvégén lesz időm, és ihletem írni, most inkább nézek vmi filmet, mert a kedves lakótársaim párhuzamosan bömböltetik a zenét...

Pápá!

Az a helyzet, hogy nincs a lakasban net, nemtudom mikor lesz, szoval most nem nagyon tudok irogatni... A hetvegen lehet megprobalok egy netcafebol...de ugy nem az igazi...

Csok!

Úgy tűnik általában csak hétvégenként csinálok vmi említésre méltót, hétközben meg alig van időm írni. Most szombaton Brightonban voltunk a Mariannal, az ő ötlete volt, mert páran a cégtől is mentek, egyébként meg vmilyen meleg-fesztivál volt, ami először egy kicsit  visszarettentett, de aztán a Berni mondta, hogy ott mindig van vmilyen meleg-fesztivál, uh ne aggódjak.:) Aki nem tudná, Brighton délen van, Londontól kb másfél órás vonatútra. Ez azért jó, mert nem kell hajnalban elindulni, és még így is csomó időt el lehet tölteni ebben a "kisvárosban". Mi kb fél 1re értünk le, az idő nagyon nem nekünk kedvezett, a szürkének minden árnyalatát fel lehetett ismerni az égbolton, semmi kékség, semmi napsütés, de mi azért nem adtuk fel, töretlen optimizmussal kántáltuk, h nem baj, délutánra KI FOG SÜTNI A NAP! De ne szaladjunk annyira előre. Leszálltunk a vonatról, és ahogy kijutottunk az állomásról, az első ember, akibe belebotlottunk, az egy brightoni munkatárunk volt, aki épp könyvespolcot indult vásárolni... Hadd ne mondjam, h aznap nem lett belőle semmi, uis ott rögötn fölfogadtuk idegenvezetőnek.:) Az első utunk egy pubba kellett, h vezessen, uis annyira megéheztünk  a hosszú út alatt... Ez kb úgy nézett ki, h föl alá sétáltunk cikkcakkban az utcákon (cikázás közben összefutottunk a francia munkatársammal is:) kicsi a világ), mert a fesztivál miatt minden egyes étterem tele volt emberekkel, esélytelen volt a bejutás akárhova is. Végülis 1 óra kavargás után (közben láttuk a híres (én egy hete hallottam róla először, elvileg a királynő rezideniája, de nem vagyok benne100%-ig biztos) Taj-Mahalos épületet) egy sétálóutcához értünk, és találtunk egy jónak tűnő helyet, de fontosabb, h kint volt hely. Az eső majdnem majdnem elkezdett esni, de aztán meggondolta magát azidőjárás, és egy icipicit kezdett kivirulni. Kaja után sétálgattunk egy kicsit, (kávézót kerestünk, khm....:)), és tök szép utcákon sétáltunk végig, ilyen girbegurba szűk sikátorokban, és végül egy tündéri térre bukkantunk, persze, hogy egy Starbucks-szal a közepén. Itt a munkatársam egy pillanatra hülyének nézett, merthogy mért fényképezek én akkora lelkesedéssel egy Starbucksot....? Öööö...Hát ezt annyira nem lehet elmagyarázni. :D 1 kávé + blueberry cheescake + egy végetnemérő, a kommunizmus-kapitalizmus előnyeit megvitató konverzáció után mostmár aztán tényleg a tenger felé vettük utunkat. És ez az érzés leírhatatlan. A végtelen víz, a hullámok, az arcunkba csapódó sós pára/szél, számomra a világ legszebb dolgai közé tartoznak. Naná, hogy azal a lendülettel meg is rohamoztam a habokat, persze szigorúan csak térdig merészkedtem a vízbe, íme az eredmény:

Aki aggódni kezdene, nem, nem mosott el a hatalmas hullám.:)

Ezekután már csak lazultunk, a Mariann képes volt bikinit hozni (igazi optimzmus), és fél másodpercre bele is ment a vízbe, de aztán visítva menekült vissza. Közben pedig amint látjátok, a nap is kisütött (módjával persze),szóval ücsörögtünk, néztük a vizet, sétáltunk, stb.

Brighton másik nevezetessége (a Taj Mahal mellett), a Pier. Ez egy tengerbe benyúló izé(stég??), aminek a végén vidámpark van, az elején meg vmi kupolás építmény, asszem kaszinó vot benne többek között. Namármost Brightonban kettő ilyen s van, vagyishát majdnem, ugyanis a régi, az eredeti leégett jópár évvel ezeőtt, ha jól tudom többször is tűz ütött ki rajta, és szép lassan leamortizálódott, mostmár csak egy roncs a tengerben, aminek valamilyen furaokból a megszállottja lettem, csomó képet csináltam róla, és a régi stég végénél kiraktak egy kb a 30-as években készült fotót, csak hogy jobban fájdítsák a szívünk, h ezt a csodát már nem láthatjuk.

régen....

...és most...

Na jó, a szomorú kitérő után folytatom a mesélést, ide elsétálni azért nem 2 perc, meg utána vissza is mentünk az új Pierhez, közben én persze csak kattintgattam, kattintgattam, íme az eredmény:

Mindezekután még volt bennünk annyi energia, hogy kinéztünk a meleg-fesztiválra, gyalogoltunk vagy 2 km-t oda, meg utána vissza is. Semmi különleges nem volt, csomó ember bulizott, beszélgetett, ivott, felvonult, kb olyan hagulata volt, mint a Rise-nak, csak itt csomó meleg is volt, akik legalább fantáziadúsabban öltöznek mint az átlag, pláne most, hogy kitombolhatták magukat. Képeket sajna nem csináltam, de a Mariannal megalkottuk a Top 5 legviccesebb jelemez(?) listánkat, de az első helyezettől sztem akkora sokkot kaptam, h nem is emlékszem kit szavazunk meg.:) Vagy a 120kilós bébicuccba öltözött "bácsi", vagy a lenge combközépig érő light-pink hálóinges (középkorú,szőrös) pasas nyert.... :P

Aztán nulla eltévedéssel megtaláltuk a pályaudvart (mert az idegenvezetőnk a strandnál föladta, neki nem volt olyanizgi,uh magunkra maradtunk), és indultunk haza, szép kis nap volt. :)

Az elmúlt két hétvégén olyan helyekre jutottam el az Aliz és a Berni jóvoltából, amiket az ember csak akkor talál meg, ha tudja, hogy hol keresse. :) Mindkettő mellett elmentem már, mikor még "csak" turistáskodtam, mert nem tudtam, h léteznek, pedig hát mindkettő megér egy misét. De legalábbis egy bejegyzést.

Múlt hétvégén közös ebédet terveztünk a Lizzyvel, de még előtte fölhívott, és spontán programként azt javasolta, h elvisz egy szuper piacra. Hát abban a szent pillanatban nem voltam a leglelkesebb, mivel épp egy jó kis eső készülődött, de gondoltam, miért ne, és fél órával később, mikor indulásra készen álltam, meglepődve vettem tudomásul, hogy az Aliz valahogyan csodálatos napsütést varázsolt a londoni égre, szóval a nyakunkba vettük a várost, elsétáltunk a Temze-partig, át a Millenium-hídon, és végül kikötöttünk a London Bridge lábánál, ahol a Borough Market található. A feeling leírhatatlan, különféle sajtok, frissen sült kenyerek, fadézsában tárolt olajbogyók, szárított paradicsomok, hidegen sajtolt étolajak, pestok, és még csomó minden, és a legtöbb helyen ezeket a cuccokat meg is lehet kóstolni, jajjj, most is összefut a nyál a számban....:)

"Csókolom, kérek szépen 10 deka trappistát!" (ezt a képet nem én csináltam)

Ezen a hétvégén pedig megbeszéltük a Bernivel, h szombat este elmegyünk beülni valahova, tud egy jó helyet a Tower közelében. Kicsit furcsálltam azért, hogy miért kell nekünk elmennünk egészen a Towerig egy jó helyért, dehát okés. Tehát nekivágtunk ismét a városnak, isszonyat sokat gyalogoltunk, de a Temze partján mentünk végig, szóval azért nem panaszkodom, na. Mire odaértünk a Towerhez, kiváncsi voltam, hogy vajon milyen is lesz az a jó hely, de a látvány minden várakozásomat felülmúlta. A Tower Bridge túloldalán, egy kis utcán kell bemenni/lefordulni, és az ember egy csapásra meseországban találja magát! Na jó, nem teljesen, de egy mediterrán kikötővárosban mindenféleképp. Körös körül jachtok meg vitorlások lebegnek a vizen, a parton kiülős kávézók, éttermek, és az egyik részén az öbölnek nem gyenge apartmanházak sorakoznak, kiváncsi vagyok, vajon kik lakhatnak ott... Az öblöcske közepén persze egy Starbucks virít, de nem ám a szokásos fajta, hanem kör alakú mindenhol üvegablakos, az emeletről csodás rálátással a kikötőre, íme:

Persze hogy ittam egy Iced Vanilla Lattet, mert ezt nem lehet kihagyni, pláne itt. Leültünk, nézelődtünk, utána pedig körbesétáltuk az öblöt, és tényleg, annyira, de annyira jóóóó! Ezt látni kell!

Most mennem kell, remélem tetszenek a képek, majd írok még, ha történik vmi izgi. Sok pussz!

Folytatom a hétvége történéseit, mert nem ért ám véget a szombatnál!!!

Már vagy egy hete elhatroztam, hogy hétvégén ki kellene menni a Rise fesztiválra, ami egy rasszizmus ellenes megmozdulás, de lényegében koncertek sora kb 5 színpadon, és mindenféle program. Tavaly is pont ilyenkor voltunk itt, de ki kellett hagynunk, mert egyrészt nem juott rá időnk asszem, másrészt meg esett is, ha jól emlékszem. Idén viszont tökéletes fesztiválidő volt, kellemesen sütött a nap, viszont amikor már épp kezdett volna melegünk lenni, jöttek a felhők, viszont amikorra már épp kezdtünk volna fázni, el is mentek. :) Egyedül mentem ki, mert már nem tudtam otthon ülni, a Mariann, és a Berni (szobatársam) később jöttek, az Aliz meg sajna dolgozott, így nem tudott csatlakozni.
Először végigjártam a színpadokat, sokkal többen voltak, mint amit elképzeltem, kisgyerekekkel, nagyszülőkkel, meg persze a szokásos mindenféle ember. Sajna a fellépők közül senkit  nem ismertem, páran tök jók voltak, az African Village színpadnál mármár tömeg volt, beálltam én is közéjük, de 5 perc után sem jött meg a hangulatom, uh leléptem. Közben rájöttem, hogy egyedül "fesztiválozni" nem olyan vicces, de szerencsére hamarosan megjelentek a többiek, innentől fogva csak a nagyszínpad közelében tartózkodtunk.
Az est fénypontja egy Jimmy Cliff nevű pasi volt, aki a reagge nagy öregje elvileg, még Bob Marleynak törte az utat... Namost az ő fellépése előtt végig kellett szenvednünk életem legesegrosszabb koncertjét (vagy minek is nevezzem)!! Az énekes csaj egy fekete-sárga hosszanticsíkos testhezálló sztreccsruciban pompázott, ami vicces lehetett volna, ha méhecskének öltözik(vagy legalább tud énekelni!!!), de nem, totál komolyan vették magukat. Nem is tudom beszúrjak e róla képet, lehet nem akarom itt borzolni a kedélyeket. Na jó, nem ecsetelem tovább, szörnyű volt és kész. A vége után még fél óra várakozást követően végre végre elkezdődött a koncert, ami tényleg ölég jó volt. A pasi van vagy 70,de a hangja tuti, a zenéje laza, és csomó ismert számot is játszott, szóval nem álltunk ott kukán. :) Sajna vmi technikai malőr miatt valszeg korábban vége lett, de mi leléptünk akkor, hogy ne a nagy tömegben kelljen buszoznunk.

Jóéjt Mindenkinek!!! Búcsúzóul egy kép:

Ma tökjó kis délutánt kreáltam magamnak, mert mostanában úgyis kissé bepunnyadtam itthon, kellett a kimozdulás. Lecsekkoltam a ma is nyitvatartó kiállításokat, eseményeket hátha netán találok valami nekemvalót a közelben, és szerencsére így is lett.

Egy Vittorio Sella nevű fotográfus kiállításán voltam, aki elsősorban hegyekről készített lenyűgöző képeket. Bejárta az egész világot, "kicsiben" kezdte, az Alpokkal, (nem véletlenül, m ott született a tövében) aztán Alaszkától kezdve a Kaukázuson és Afrikán keresztül egészen a Himalájáig jutott, mindezt nem ám a mai high-tech szuperbiztos oxigénpalackos (nem vagyok helymászó, csak tippelek) módon művelte, hanem mivel a századforduló környékén élt, kalap-kabát-katonasátor-aluminiumcsajka volt az eszköztára. (vagyis ezeket láttam a képeken, tényleg nem vagyok hegymászó, na) Biztos érdekes élete lehetett, ennyi mindent látni, kiváncsi vagyok, hogy mi vitte rá erre a szokatlan hobbira. Oké, a családjában hegymászók, és fotográfusok is voltak, de pont ezt? Olvastam róla, hogy nem elég, hogy hegyet mászott, mindezt télen(!) csinálta, amikor értelmes ember nem megy 3000 m fölé, és nem elég, hogy télen mászott, még vitte ezt a bazinagy izét is:

 A képek egyébként hihetetlenek, lenyűgözőek, fennségesek, olyan helyeken jártak, ahol ember azelőtt még nem, azt még nem említettem, hogy 1859-1943-ig élt a pasi, mind a hegymászók, mint a fotográfusok között elismert volt. ja, és 76 éves korában vett részt az utolsó expedícióján, ejjha!!! Ízelítőül íme pár fotó, amit találtam, sajna a kedvencem nincs köztük, de azért "ezek is megteszik".

Odaírnám én, hogy hol van, de a "Sinilochun, a Zemu gleccser bal oldalánál" nekem semmit nem mond, még csak a kontinenst sem tom betájolni, ez van, sorry.:)

"Emberek néznek bele egy nagy lyukba" - na jó, az egy gleccserszakadék, és azt hiszem Európában van.:)

 Na ez az amiről beszéltem, kezdetleges sátrak, kezdetleges tábor, és mégis. De ezt legalább tudom hol van. Ez a "na másszuk meg a Himalája második legmagasabb csúcsát" című expedícióról van, háttérben a híres K2, amit végülis nem sikerült megmászni, de a képek szerintem mindenért kárpótolnak (engem legalábbis:))

Ugyanabban az épületben volt még egy másik kiállítás, modern olasz festők műveiből, Modigliani volt az egyetlen, akiről egyáltalán hallottam, gondoltam ha már ott vagyok, végignézem, de inkább csak "végigfutottam" rajta, újfent megállapítva, hogy a festészet engem nem igazán köt le.

Aztán a buszmegálló felé tartva jött egy busz, ami épp a Picadilly felé tartott, gondoltam jó, akkor bemegyek a központba, úgysem nagyon élveztem ki London látnivalóit mostanában, és a nap is kisütött, szóval ideális városnézős idő volt. (ja persze, megint kihagytam a számításból, hogy ez Anglia, az ideális városnézős idő 5 percekig tartott, aztán azt hittem mindjárt megfagyok, aztán megint napocska, aztán megint vacogtam, stb...) Mindenesetre sétálgattam a Chinatownban, a Leicester Square-en, a Picadillynél, és kijutottam a Trafalgal Square-re, aholis épp egy fesztivál félébe botlottam, a Big Dance2008 nevű rendezvénysorozat végére azt hiszem, ahol épp világrekordot készültek dönteni, 2008 ember táncolt egyszerre a téren, összeöltözve, tuti kis ugrabugra zenére, pont elcsíptem az utolsó performanszt, vicces volt.:) Ennyi volt a mai nap, remélem holnap is jó idő lesz, legalább olyan, mint ma, de inkább jobb. Pusz-nyusz! :D

Annak ellenére, hogy jó lenne szuperül megtanulni angolul, és ezt igazi angoloktól lenne a legjobb, nagyon élvezem, hogy nemzetközi környezetben dolgozom. Igaz, hogy a dolgozók kb fele angol, de közvetlenül franciákkal, és 1 olasz csajjal dolgozom, meg a Mariannal beszélek magyarul is, szóval eredeti brit akcentust nemigen hallok, de valahogy nem is bánom. Egyelőre. Aztán mikor elkezdek olasz akcentussal angolul beszélni, biztos fogom. Mindenesetre vicces dolog így dolgozni, kiváncsi vagyok, hogyha valaki kivülről figyelne bennünket, vajon miket gondolna... Alap igazság, hogy akármilyen jól beszélünk is egy nyelvet, számolni az anyanyelvünkön számolunk, nem? Namost mi elég sokat dolgozunk számokkal, amiket innen oda kell másoni, 2x leellenőrizni, ez alapján megkeresni valamit, tehát mikor mind a négyen nyakig el vagyunk merülve a munkában, sokszor négyen, háromféle nyelven mormolunk magunk elé elmélyülten.:) És tetszik az is, hogyha nem tudok egy szót, akkor senki nem néz hülyének, hanem elmagyarázzák, hogy mire gondoltak, türelmesebben, mint máshol. Abban is biztos vagyok, hogy pár hónap, és folyékonyan tudok majd franciául káromodni. Minimum. Az eddigi legérthetetlenebb akcentus, amit valaha hallottam, a skót. A postázóban dolgozó egyik pasi történetesen az, és a legelső napomon ott volt a recepción, mikor megérkeztem, és miközben várakoztam, ő beszélt valakihez, én meg figyeltem. A két perces monológjából kettő szót tudtam kihámozni. Komolyan! Én nem értem, hogy hogy képes valaki ilyen szavakat kiejteni a száján... A németeknél legalább ott a Hochdeutsch, de itt...? Egyébként a pasi tök kedves, jól viseli, hogy nem igazán jut el hozzánk az, hogy miről beszél...:)

Ennyit mára, most csak összegeztem pár gondolatot, amik a napokban eszembe jutottak, izgalmas dolgok nem igazán történtek mostanában. Sok pussz az éppen monszuneső (hahaha) sújtotta Londonból!

Hát ezen is túl vagyok, a második első munkanapomon. Semmi húdeizgi nem történt, körbevezettek, mindenkinek bemutattak, akinek csak tudtak, a közvetlen főnököm elkezdte a betanításomat, ami egyelőre tetszik, hogy nem akarnak túlterhelni, összezavarni, hanem nagyjából módszeresen, lépésről lépésre tanítgatnak, elég összetett a meló tényleg, de szerintem nem lesz vele semmi gáz. Ja, és csomó mindent el sem mondhatok majd, merthát ugye értékes cuccokkal is foglalkozunk, szóval szigorú biztonsági előírások vannak. :)

A közvetlen munkatársaimról annyit, hogy 1 olasz csaj, Daniela a közvetlen főnököm, jófej csaj, értelmesen magyaráz, bár hallottam róla rosszakat is korábban, amit az első nap után meg tudok állapítani az az, hogy mintha 1 kicsit mindig megjátszaná magát úgy/azért, hogy mindenkiben tudatosodjon, hogy milyen sokat/szorgalmasan/jól dolgozik. Viszont mindent rendben tart, rendszerez, újrahasznosít, racionalizál, úgyhogy mindenképp lesz mit tanulnom tőle.:) És persze főnökösködik, "parancsokat osztogat", mindent jobban tud, dehát melyik főnök nem ilyen? :) A másik munkatársam Bruno, ő francia, hát ő az, aki néha túl sok infot próbál rámzúdítani, és a felét sem értem annak amit mond, viszont engedett élesben dolgozni a rendszerben, ami azért jó, mert én igazán akkor tanulok jól, ha csinálhatom is azt, amit meg kell tanulnom.:) Ezenkívül van még egy srác, Aurelien, aki szintén francia, sztem alapfokon sem beszél angolul, pedig már több hónapja dolgozik itt, sztem néha lövése sincs, hogy mit kérnek tőle, látom az arcán az értetlen tekintetet, amit néha tuti én is vágtam, mikor Frankfurtban, vagy a vízvezetékes cégnél kértek tőlem valamit full angolsággal/németséggel és lövésem sem volt, hogy vajon mit... De ő el fog menni hónap végén, gyakorlatilag az ő helyére jövök én, csak némileg kibővítették a munkakörét.

Egyelőre ennyit, ugyanis annak ellenére, hogy még nem dolgoztam aktívan, elfáradtam, uh most egy kis olvasás-sorozatnézés következik, aztán meg szunya. :)

Sok pussza Mindenkinek!!!

Hát a legutóbbi bejegyzésem után vagy 2 órán keresztül repülőjegyeket nézegettem, innen pedig egyenes út vezetett a hazautazásig, erről fog szólni ez a kis bejegyzés, megpróbálom rövidre fogni.

Azodaúton minden rendben volt, kicsit korán mentem ki a reptérre, mert biztosra akartam menni, ücsörögtem picit, szeretem a reptér-fílinget amúgyis. Aztán leszálltam a 35 fokba, föl a vonatra, le a vonatról, be a kocsiba, és kiszállás otthon. Másnap döbbentem rá, hogy a naaagy Londonból Kissorra, gyakorlatilag a világvégére érkeztem, ennél nagyobb kontrasztot pillanatnyiag elképzelni sem tudok, kissé megszédített a változás, szikrázió kék ég, aranyló búzatábla az egyik oldalon, vakítóan zöld fák a másikon, bokáig érő homoktenger, és a hosszú-hosszú "sor". Azért hiányzott már ez az egész. :) Csomó mindenkivel sikerült találkoznom, több ember egyszerűen nem is fért volna bele a hetembe, így is egy nagy rohanásnak érzem az egészet, de mindenképpen megérte.

Vannak dolgok, amik úgy hiányoztak, és régen a hétköznapjaimhoz tartoztak, most meg minden percét meg kell becsülnöm, át kell élnem a legnagyobb tudatossággal. Fel akartam sorolni őket, elkezdtem írni, viszont olyan banálisnak tűnnek, úgyhogy inkább mindenki döntse el, hogy neki mi hiányozna az életéből, ha ebben a helyzetben lenne.:)

Visszajönni csak kicsit volt rossz, nem tudnám megfogalmazni miért, de mikor már leszálltam itt, minden visszarázódott a régi kerékvágásba. Ja, a repcsin együtt repültem a Fliegauf Benedekkel, legalábbis szerintem ő volt az, kiváncsi vagyok vajon mit csinál Londonban...:)

Pusszantás!

Tehát ma volt az interjús napom, amibe elég jókedvűen vágtam bele a tegnapi napnak köszönhetően.

Az első helyre csöppnyi (10 perc) késéssel érkeztem, egyszerűen hihetetlen, hogy mindig el tudom számolni/baltázni az időmet az utazással, plusz a metrómegálló előtt nem volt 1 utcatábla sem, így 3szor mentem el előtte, mire megtaláltam, hogy melyik irány a helyes. Az volt a szerencse, hogy legalább azt tudtam, hogy jó utcában vagyok, így csak 2 felé tévedhettem el. Node sebaj, odaértem. A cégnél kedvesek voltak a magyar csaj, és 1 angol pasi interjúztattak, nem tököltek sokat, röviden bemutatták a céget, aztán az Exxonos tapasztalataimról kérdeztek, a "pricing" részről, és arról, hogy mennyire vagyok jó az excellel. És olyan konkrét kérdéseket tettek föl, hogy köpni nyelni nem tudtam, mivel már 2 éve volt, és ki emlékszik, hogy ki és hogy alakította ki az árakat... Ez persze kis túlzás, mert a fő irányvonalakra emlékeztem, szóval tudtam válaszolni, és az exceltudásom is elég jó szerintem:), uh egész jól ment, megdicsérték az angolomat, összességében 1 pozitív interjú volt. Mondták, h jövő hét elején értesítenek, úgy tűnt, h elég sürgősen keresnek vkit. Fura volt úgy 1 magyar csajjal szemben ülni, hogy tudtuk egymásról, de nem beszélhettünk magyarul.:) A cég egyébként egy ritka borokkal foglalkozó bróker cég, nem sokmindenki csinál ilyet a UKben, biztos tuti hely. Ja, és 30 000 fajta bort ajánlanak, én álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyifélefajta egyáltalán létezik.

Délután fél2re pedig mentem a Cartier-hez, aholis kiderült, h fél3ra kellett volna mennem, dehát az időpontot leírni, beírni a telefonba luxus, uh viseljem csak a következményeket. De csak fél órát kellett várnm így is, és tök jófejek voltak a korai megjelenésemet illetően. Ez az interjú úgy kezdődött, hogy akkor meséljek magamról. Ilyen is rég volt, viszont ez az a tipusú beszélgetés, ahol elég jól, összeszedetten elő tudom adni a lényeget magamról, és a munkáimról, szóval nem volt gáz. Utána ők meséltek a melóról, logisztikus-féle, igazából senkit nem akarok untatni a részletekkel, lényegében a készletek figyelemmel kisérése, adminisztrálása. Az interjú után mondták a csajok (ja, a fő-logisztikussal, és a csoportvezetővel beszélgettem), hogy ok, akkor várjak 1 kicsit, elmennek beszélni a főfőfő főnökkel. Hát itt sejtettem, hogy nem beszélnének a főnökkel, ha olyan béna lettem volna, mert akkor csak annyit mondtak volna, h Köszönjük, majd értesítjük.:) Visszajöttek, de a főnök sajna elfoglalt volt, uh mondták, h köszönik, majd jövő hét közepén értesítenek. Óóóó na mondom nem hiszem, h megint itt lógok a levegőben egész hétvgén, na de mind1. Úgy okoskodtam, hogy amelyik cég gyorsaban lecsap rám, azt éri a megtiszteltetés, hogy velük dolgozom a jövőben. :D:D:D Nem mintha elbíznám magam, csak ilyenkor a "Sorsra" szoktam bízni magam, hogy az keressen, ahova mennem kell. (jólvan, nem megyek át spirituálisba:))

Mikor visszaértem, elindultunk a szobatársammal bevásárolni hétvgére (már unom a joghurtot, a virslit, meg a szendvicset), és a buszon csörög a telefonom. Háh!! Ismereten szám! Háháhhhh! És a Cartieres nőci volt, hogy hát hogy ő most akkor szeretne 1 ajánlatot tenni.:))))))))))) Hadd ne mondjam, hogy olyan zavarba jöttem, hogy 1 mondatot nem tudtam nyelvtanilag helyesen kinyögni, de a lényeg, hogy júli 1jén kezdek, előszöris 9 hónapos szerződéssel, mert ennyit enged a költségvetés egyelőre, de nagyon valószínű, hogy utána állandósítanak, de ez igazából részletkérdés számomra, mert 9 hónap tapasztalattal akár újra is kezdhetem a keresést. Szóval most tök hepi vagyok!!!

A júli 1je azt jelenti, hogy van még 10 napom, amit el kell ütnöm valahogy. Először arra gondoltam, hogy kellene vmi 1-2 napos meló, hogy azért mégse ücsörögjek itthon. De aztán eszembe jutott, hogy van ugye a 3 napos LondonPass-om, amit most végre elhasználhatnék, és turistáskodhatnék 1et Londonbaaaaaaaaaaaaan!!!!!!!!!!!! 1 pillanatra az is megfordult a fejemben, hogy akár haza is ugorhatnék pár napra, az anyukám bizta ellátna egy hónapra való kajával, meg láthatnék mindenkit még1x (m így legközelebb lehet októberben tudnék csak hazamenni, ha van 3 hónap próbaidő, és ez nulla szabit jelent), meg elhozhatnék csomó cuccot (pl a Converse cipőmet!!!!!), de lehet túl sokba jönne ki, és túl sok macerával járna, és olyan honvágyam támadna, hogy nem jönnék vissza(hehe, kétlem:)). Viszont most, ahogy a sorokat írom, azért a repjegyeket csak lecsekkolom...:)

Kommentekben lehet szavazni, hogy ki szeretne otthon látni, amúgy meg jó hétvégét mindenkinek, hajrá olaszok!!!! Apropó, milyen időt ígérnek jövő hétre? Napocska????

Képzeljétek, ma dolgozam...

Úgy kezdődött a napom, hogy mikor felébredtem, azt hittem, hogy milyen késő van, de kiderült, hogy csa fél8, és ki hallott már olyat, hogy én fél8 kor kelek, uh vissza is feküdtem aludni. Ennek köszönhetően egyrészt hülyeségeket álmodtam, másrészt 1 telefonhívás ébresztett 10 óra 10kor kb. Pffff... Egy csaj hívott az 1ik ügynökségtől, h lenne 1 munka, igaz, h nem office, hanem egy kávézó, és part-time meló(részmunkaidő) de 8 font/óra, és érdekelne e. Hát mondom persze. Itt még biztos beszéltünk pár dologról, elmondta, h hol van a kávézó, meg ilyesmi, de annyira még nem voltam ébren, a gyors angoljának meg a felét nem értettem, közben meg ezerrel azon pörgött az agyam, hogy tulajdonképpen kivel is beszélek??? Mondta, h visszahív pár perc múlva, csak egyeztet a kávézóval.

A második hívásánál már koncentráltam, kiderült, hogy ez az az ügynökség, akiknél legeslegelőször regisztráltam itt Londonban, még az első héten, és miután felmondtam vízvezetékszerelőéknél, elkültem nekik a cv-met, h újra a piacon vagyok, de semmi választ nem kaptam. Csak most. Egyeztettünk adatokat, és a beszélgetés végére kiderült, hogy engem most, a lehető leggyorsabban várnak... Pfff, remek szervezés. Ekkor mondtam neki, hogy nekem tulképpen van 2 interjúm holnapra, és nem szeretném lemondani. Mondta semmi baj, csak majd mondjam bent, hogy holnap csak 3tól tudnék menni...

Hosszas készülődés után (hajat kellett mosnom), oda is értem kb délre, megtudtam, hogy ez 1 Costa Cafe nevű kávézó, olyan, hasonló, mint a Starbucks, Cafe Nero, Pret és társaik. Néhány bökkenő (nincs uniform-om, és jaa, hogy incskávézós tapasztalatom), és 5 perc után be is vetettek a mély vízbe. Azért kellett 1 kis idő, míg annyira feltaláltam magam, hogy nem kellett minden 10 percben megkérdeznem, hogy és most mit csináljak? De kbfél óra múlva beállítottak toaster-eket sütögetni, azazha a vendég vett 1 szendvicset/paninit/muffint(nem azédeset, hanem zsömleféleséget), akkor azt meg kellett sütni neki. Kicsit bonyibb, mint aminek hallatszi, pláne, ha ebédidőben dolgozik az ember.:) Aztán kiküldtek az asztalokhoz, én töltöttem fel a hűtőt szendvicsekkel, üdcsivel, sványvízzel, köröztem az asztaloknál, ami inkább volt 1 ebédlőhöz hasonlatos, mint egy kávézóhoz, összeszedtem a szemetet, stb, szóval okés volt, de alig volt megállás. Azért tetszett. A nap végére hullafáradt lettem, pedig csak 7 órát dolgoztam. És kiderült az is, hogy csak ma kellettem, mert holnap már visszajön az, aki ma hiányzott. Viszont nagyon örltem, hogy kipóblhattam magam ilyen helyen is, m mindigis kiváncsi voltam rá, hogymilyen lehet belülről.:) Az emberek is jófejek voltak, akik estig maradtak, azokról jól elcsevegtünk a végefelé, a menedzser volt az 1etlen, aki kicsit túl komolyan vette magát, és ahogy láttam a többiek sem voltak oda érte. Dehát istenem...:)

Amit még nem említettem, az az, hogy ez a kávézó egy kórházban volt! Odafelé beugrott, hogy hah!, most minimum egy Jóban-rosszban tipusú élményben lesz részem, de aztán beugrott, hogy ha már kórház, akkor inkább legyen Grace, és hátha arra jár vmi Sheperd-kvalitású agysebész:D (hihi). Napközben meg az ugrott be, hogy bakker, mit nekem Grace, ugyanis a helynek egy kicsi Dr. House feelingje volt, oh jeeeee!!!!:):) Pláne, mikor a folyosón jártamban vkit meghallottam CT scan-t emlegetni...:D:D:D

Egyébként meg hosszú tanulmányokat lehetne írni a magyar és az angol kórházak különbségeiről, mondjuk nem tudom mennyire tekinthető átlagosnak ez a hely, de a nap közepe felé tűnt fel, hogy itt nincs az a megszokott, tipikus, jó öreg kórházszag!! És minden tiszta, és fényes volt. Bár nem voltam sokat otthon kórházban, uh valszeg nem én fogom ezt a tanulmányt megírni....

Na ennyit mára, elfáradtam, lassan megyek aludni, drukkoljatok holnap 10től és fél2től, este ha lesz energiám elmesélem milyen volt. Csók!!!!

A héten nem sok izgi történik, inkább csak az elutasitó emaileket kapom vissza, hogy sorry, de a sok jelentkező közül más profilja jobban illeszkedik a munkához. A csúcsok csúcsa ma volt, amikor is magyarul beszélő adminisztrátort (!!!!!!) kerestek, és uez a szöveg jött vissza... Vajon mennyi ember profilja volt jobb az enyémnél??? Hmmm...?

Mindenesetre péntekre van 2 interjúm, az egyik a régebb óta húzódó Cartier (ahol nem sietik el a dolgokat), a másik meg egy ritka borokkal foglalkozó cég, ahonnan 1 magyar csajtól kaptam emailt, kiváncsi vagyok, a munka egyébként vmi pricing/data administrator lenne, amihez hasonlót ugye csináltam az Exxonnál. Majd meglátjuk, csak lenne már péntek, és lennék már túl rajtuk, hogy gondolkozhassak a következő lépésen.

Ma gyakorlatiag ki sem mozdultam a lakásból, egyrészt semmi dolgom nem volt, másrészt cv-ket küldözgettem, harmadrészt az idő sem igazán az a "jajj, sétáljunk egyet a napsütésben" tipusú volt.

Viszont már régóta adós vagyok az új albi, és a környék bemutatásával, uh most ez következik.

A Caledonian Roadon lakom, vagyis 20 méterre az úttól, egy Texaco benzinkút, és egy uszoda tőszomszédságában. A Caledonian Road mondhatni tipikus londoni főutca, tele  lengyel és/vagy arab "vegyesboltokkal", és a szokásos kebabétterem-kínaikíjálda választék is megtalálható. 1 fokkal érdekesebb, h életemben először itt láttam etióp éttermet (!!), ami számomra eléggé oximoronnak hat, már az etióp viccekből kiindulva, viszont a lakótársaim már voltak ott, és bár az ételekről nem sokat meséltek, az italokról annál inkább...Az út legszebb része az ide 2 buszmegállóra található csatorna, ezt inkább megmutatom, mint elmesélem.

Egyik oldal:

Másik oldal:

A rész, ahol a mi lakásunk található, kissé eldugott, ami egyáltalán nem baj. Az "udvar", mint már írtam, egy apartmanházéra hasonlít szerintem, íme:

Ez a kép a konyhaablakból készült egyébként, egy naposabb napon. És ezzel a lendülettel elérkeztünk a lakás legfontosabb helyiségéhez, a konyhához, ami szerintem elég jó. Minden van, ami kell, még toaster is, tehát ebből kifolyólag képzelhetitek, hogy mióta itt lakom, csak toastokat eszem, tökmindegy, h mit rakok rá, vagy mihez enném a kenyeret. Egy csöppet ront az összképen az egyik lakótársunk, aki a konyhát a saját tulajdonának képzeli, és megkritizálja, ha vki a pulton hagy vmit, neadjisten nem pakolta el a 2 perce a csöpögtetőn hagyott dolgokat, a le nem takarított tűzhelyről pedig ne is beszéljünk, szentségtörés!! Mindezekhez hozzájárul az, hogy ugyanő (és aki akar) képes a konyhában cigizni, lógó cigivel a szájában mászkálni, miközben más szeretne normálisan megreggelizni!!! Azért a dolog annyira nem tragikus, miután az ember kiismeri a lakótársai életének menetét, könnyű elkerülni a nemkivánatos személyeket. Ennyi bevezetés után íme a konyha:

A szobám a múltkorihoz képest hatalmas, a szobatársam a múltkorihoz képest egy tündér. De mindenféle összehasonlítást mellőzve is jófej, aranyos, kedves lány.

Én az ablaknál lévő ágyban alszom, 1etlen baj van csak vele, hogy itt kb 10kor kezd el sötétedni, és 5kor világosodni, tehát 6kor már a nap is a szemembe süt, ha 1 kicsi rés is van a függönyömön, ezt hívják keleti fekvésű szobának, ugye? :) Szóval tervezzük a szoba átrendezését, de úgy gondoljuk, h ehhez erős férfikézre is szükség lenne, sztem egy külön posztot megér majd a sztori. Az óriásmajom eredetét nem tudom, ne is kérdezzétek. :):)

Ez utóbbi kép az ágyamon állva készült, a barna szekrényt pont tegnap guberáltuk, így mostmár úgy tűnik, hogy minden cuccunk normálisan elfér.

A fürdőszoba is négyzetméterekkel nagyobb és klasszisokkal szebb (ha szabad így fogalmaznom), mint a múltkori, és ebben kád is van, hely a tusfürdőnek, fogkefének, miegymásnak. Viszont valahogy megintcsak nincs kedvem beszúrni egy képet. A szokásos szőnyeg-lépcső kombináció is megvan, erről most nem csináltam képet.

Ennyi volt a mese mára, zárul misi mókatára, szép álmokat, egyeseknek napfényes reggelt, szép napot, ja és jó szurkolást!!!! :)

Pusszantás!

Az elmúlt két hétben lényegében munkát kerestem, és elég sokat lustálkodtam. De az az igazság, hogy valamit mindig "kellett csinálni", úgyhogy sose éreztem azt, hogy ejj-ejj, mozdulj már! Közben persze küldözgettem az önéletrajzokat, változó lelkesedéssel, mert ez a 3 hetes tapasztalat picit megnyirbálta az önbizalmamat, elsősorban angol nyelv szempontjából.

Mikor kijöttem, a gumtreen kerestem állást, szinte kizárólag, mert ott aztán volt minden, és az összes alkalommal, ha hívtak, max 30 perccel az önéletrajzom elküldése után történt,(na jó, esetleg másnap) pont az a gyorsaság, amire nekem szükségem volt. Időközben az Alizék felvilágosítottak, hogy nem föltétlenül ez az ami számít, m a gumtree ingyenes, tehát a cégeknek azon fele hirdet ott, aki nem áldoz arra, hogy egy agencyvel jobban kiszűrje, h kit is vesznek fel. És hogy ők nem is akarnának olyan cégnél dolgozni, aki nem veszia fáradságot/pénzt, és bíz meg 1 agencyt. Hmmmm, tapasztalataim alapján is van benne valami. Gondoltam oké, megpróbálom, de ha nem jelentkeznek 1-2 héten belül, még mindig elmehetek kávézóba.:)

Időközben persze a másik szálon is történte események, mert a Mariann, Alíz barátnője beajánlott a Cartier-hez, mert épp kerestek ügyfélszolgálatos féle munkatársat. Amitől először 1 kissé megrettentem, okulva az eddigi tapasztalataimból, de elmentem az interjúra, ami jó volt, persze mindig mondok valami hülyeséget, ezt úgyse tudom elkerülni, de összességében okés voltam. Nemcsak az interjúztató csajjal, hanem a főnökkel is kellett beszélnem. Persze itt is szóba került az angolom, meg az, hogy miért is hagytam ott az előző céget, stb, és azt tök nehéz szavakba önteni, hogy "mert utálam ott lenni" úgy, hogy én is jól jöjjek ki, de ne mondjak túl rosszat a munkáltatóról sem, mert a cégek azt sem szeretik.

Vissza az ügynökséges történethez. 1 helyen voltam a múlt héten, valami hihetetlen jó fekvésű cégnél, ugyanis az Oxford Circustől 1 saroknyira van az iroda, a váróteremből lelátni a "térre", mondhatni London legeslegközepe. A papirok kitöltése után az interjú során persze felmerültek uazok a kérdések, és kiderült az is, hogy tulképpen ők is keresnek 1 embert (abba az irodába!!!!!!!!!!!), translator-coordinator pozicióba. Amit nagyjából elmondták, h mit takar, de hogy élőben hogy működik, nem tudom, de mindenesetre érdekelt az is.

Ezek után még volt 2 telefonom ügynökségektől, csak előzetes beszélgetés, hogy mégis megtudják milyen vagyok, és emailben lefixáltam 1 interjút 1 másik agencyvel, egy érdekesnek hangzó meló kapcsán, egy cégnél azt kellene adminisztrálni koordinálni, hogy minden író megkapta e az írásai után járó jogdíjat. Jól hangzik, de ezekkel az interjúknál van 1 naaagynagy DE. Mégpedig az, hogy attól, h az agency behív, és jónak itél, ésesetleg továbbküldi az önéletrajzomat, attól még nem biztos, h a cégnek is tetszeni fogok. Úgyhogy mindezen állások elég bizonytalanok, de mindenekelőtt hosszú türelemjáték is egyben.

Ámde. Pénteken kaptam egy telefont a Cartiertől, amit persze nem tudtam felvenni, de a Mariann elmondta, hogy habár az eredeti melókra nem én lettem kiválasztva, vana logisztikai részlegen 1 másik, nyugisabb, nem-telefonálgatós meló, aminek sok elénye van, és pár hátránya is, és majd hétfőn hívjam vissza őket, és akkor behívnak/megbeszéljük a részleteket, majd kiderül.

Szóval ezt a témát a jövő héten folytatom.

:) Kellemes vasárnapot mindenkinek a ragyogó napsütéses Londonból!

Tudom, hogy már rég nem írtam, de tervezek egy képes összefoglalót az elmúlt nem-túl-izgi két hetemről, a lakásról, meg hogy merre jártam, miket láttam.

De addigis akinek van kedve, ugorjon el erre a linkre, gyönyörűek a londonos képek, de ajánlom a többi fotót is!

flickr.com/photos/forzadagro/sets/72157605575658699/

Már jó ideje nem írtam, most kivételesen nem azért, mert időhiányban szenvedek, hanem mert nehéz összefoglalnom a történteket, de most megpróbálom.

Annyi történt, hogy hétfőn végülis mégis felmondtam. Köszönöm az eddigi bátorításokat, meg a "majd jobb lesz ez"-eket, és a "minden kezdet nehéz"-eket, de rájöttem, hogy a munkába beletanulhatok, de a cégen belül sosem fogom jól érezni magam, és emiatt heteken belül kész idegroncs lettem volna. Mert nem teljesen normális reggelente gombócal a gyomromban bemenni, és ebédszünetben a helyi Pret (egészséges szendvicses-kávézós hely) dolgozóit irigyelni. Még maradni akartam pár hetet, de hétfőn olyan napom volt, hogy délben majdnem sírva menekültem onnan, de a nap végéig azért még kibírtam, tovább nem.

Annyi a lényeg, hogy hétfőn volt ugye az első napom az elődöm nélkül, aki eddig is minden nap sokat segített, ráadásul reggel kiderült, hogy egy másik csaj sem jön be dolgozni, azaz maradtunk ketten az eddigi 4ből, akiknek helyt kellett volna állni a reggeli csúcsban(amikor az első körre küldjük ki a szerelőket), illetve akkor még csak egyedül voltam, mert a másik csaj fél10re jár. Ez még nem is volt nagy próbléma, kisebb bökkenőkkel ment a dolog. Ezután beérkezett a "nagyfőnök", akié a cég, és minden létező dologba bele tud kötni, de pont olyan lényegtelenekbe, amikkel megakasztja az éppen folyó fontosabb munkát, de nem lehet neki beszólni, mert hát ő a főnök. Az egyik kérdésénél, amire éppen nem tudtam válaszolni totál kiakadt, és lekiabálta a fejem, hogy ha nem tudom kézbentartani a dolgokat, akkor lehet, hogy nem ezt a munkát kellene csinálnom, stb, stb, sajna szószerint nem tudok idézni. Ezek után persze rendesen elbőgtem magam, beszaladtam a wc-be, és már ott voltam, hogy jó, akkor fogom a cuccaim, és lelépek a nagy hajtás közepén, és csinálja ő! Nem tudom, hogy végülis mi tartott vissza ettől (hatásos lett volna, az biztos!!), azt hiszem az, hogy nem akartam az egyetlen jófej csajt egyes egyedül hagyni a nap hátralevő részére, azt, aki eddig is a legjobban tartotta bennem a lelket, hogy igenis jól csinálom, és ne törődjek a többiekkel, mert ők is hibáznak, bizony. Viszont mikor elmehettem végre ebédszünetre, végleg eldöntöttem, hogy na ez az, amire nekem nincs szükségem, hiába a jó fizetés, hiába a tapasztalatszerzés, nem vagyok köteles ezt elviselni. A nap végeztével pedig beszéltem a fönök feleségével, aki felvett, hogy akkor köszönöm szépen a lehetőséget, de ez a környezet nem nekem való.

Azóta végre újra felszabadult vagyok, és minden egyes alkalommal, amikor eszembe jutnak, érzem a megkönnyebbülést, hogy de jó, hogy nem kell oda többet visszamennem. Ha gonosz számító dög akarok lenni, azt mondhatnám, hogy elértem amit akartam, van NI számom, és bankszámlám, munka nélkül egyik sem sikerült volna...:)

Fura, hogy mióta itt vagyok, ez a második alkalom, amikor képes/kénytelen vagyok gyorsan reagálni a velem történtekre, és döntést is hozni, változtatni, ha nem tetszik valami.

A következő poszt egy kicsit vidámabb lesz, igérem, egyébként meg újra süt a nap Londonban is, reméljük, hogy legalább a hétvégéig kitart!

Itt ülök, és várom, hogy lejöjjön a Lost évadzárója... Közben megpróbálok beszámolni az elmúlt hét történéseiről, sok apróság van csak, semmi komoly.

A munka még mindig ugyanolyan, pillanatok alatt hihetetlen pörgőssé(sajna nem mindig a jó értelemben), és stresszessé tud válni. Van amikor reggel nulla kedvvel megyek dolgozni, és a nap végére úgy érzem, hogy nem is volt olyan rossz, máskor azt gondolom, hogy oké, mindent bele, és egyik percről a másikra elromlik vmi... Szóval nem tudom...Bocsi, hogyha úgy tűnik, hogy ismétlem magam, de a legtöbben úgyis mindig azt kérdezitek, hogyha netán beszélünk, hogy na és milyen a meló? :) Egyébként meg pénteken volt az elődöm búcsú partyja, azaz hétfőtől már egyedül leszek, (ok, két csaj van még az irodában, de lényegében egyedül...) és ettől néha elfog a rettegés... :S Viszont pénteken megkaptam az első londoni fizumat, ami tök jó, és akárki akármit mond, a pénz elég nagy motiváció sajnos...

Ismerkedek a londoni bürokrácia útvesztőivel is, szerdán voltam National Insurance Number interjún, ami lényegében nem is interjú, be kell vinni mindenféle hivatalos iratot az albiról, és a melóról, és ott kimásolják a szükséges adatokat, kérdeznek kettőt, aztán fél órát váratnak, mire visszaadják a papirokat, és helló. De legalább addig sem kellett dolgoznom.:D Azt, hogy mire is jó a szám pontosan, nem tudom biztosra, azt hiszem kevesebb adót kell így fizetnem...? De kell mindenféleképpen.

Ma pedig bankszámlát nyitottam, ami szintén nem volt egy egyszerű dolog, pedig eddig mindenki azt mondta, h fél óra, és kész. Ami tulajdonképpen igaz is, de mire eljutottam odáig... Először elmentem a hozzánk legközelebb levő bankba ami nyitva volt(Barclays a neve, a legtöbb iserősömnek itt van számlája), aholis 10perc sorbanállás után közölték velem, hogy mivel Magyarországon a személyi igazolvány nem igazolja a lakcímet, a lakcímigazoló kártya meg nem fényképes, így ez így nem lesz jó... Az itteni lakcímemet meg egy számlával tudná igazolni legkönnyebben, dehát azt meg honnan szedek így hirtelen, szóval bukó. A másik bankos történet, hogy a fizumat csekken kaptam meg, amiről azt hittem én kis naív, hogy csak úgy simán akárholis beválthatok, és kapok érte ropogós bankjegyejeket. De nem. Ezt csak a bankszámlára tudják rárakni. Ha van persze. Ha nincs, akkor az még mindig csak 1 darabka papír számokkal és betűkkel. Nahát mérgemben átmentem a két üzlettel arréb lévő TLoyds (vagy vmi hasonló nevű) bankba, hogy jól bosszút álljak a Barclays-en, de sajna 10 perc sorbanállás után itt is hasonló hírekkel fogadtak, csak mindezt 1 fokkal kedvesebben adták elő.:) Nem is tudom mit gondoltam. Végső elkeseredésemben, meg még mindig a "na majd én megmutatom" érzéssel elmentem a következő legközelebb lévő bankba,ami persze az ellenkező irányban van, szóval nem is annyira közel, és egy átszállássa, egy rossz irányba indulással, és utána még egy átszállással később oda is értem, és újabb 10 perces váraozás után minden további nélkül nyitottam egy bankszámlát a Barclaysnél. A dolog trükkje szerintem ott volt, hogy ez a második bank a magyar ügynökség közelében van, és emlékszem, hogy mikor szerződést kötöttem, mindenkit oda irányítottak számlát nyitni, és utólag esett az is le, hogy velem is az a csajszi foglalkozott, akit a magyaroknak kifejezetten kérni kellett volna, mert akkoris csinált nekik bankszámlát, ha nem volt még munkájuk. Azt ne kérdezzétek, hogy először miért nem oda mentem, gonoltam mivel van munkám, mindenhol egyenlő elbánásban részesülök. Ja, és a fizumat is ráraktam a számlámra, viszont az csak péntekre fog megjelenni a számlámon, mert a csekkeknek kell 5 nap, mire "realizálódnak", úgyhogy most van egy rakat pénzem valahol a rendszerben. :D

Ja, és sajna rossz hír, hogy fáj a derekam, amit két dolognak tudok be, azegyik tutira a sok stressz, illetve a tény, hogy képtelen vagyok a stresszt jól kezelni, a másik, hogy nincs egy normális  asztalom és székem, így az ágyban görnyedve vagyok kénytelen netezni. :S De inkább a stressz. :(

Úgyhogy a holnapi napot megpróbálom regenerálódással tölteni, hogy újult erővel induljak neki a hétnek. Azért remélem a Lost évadzáró lejön még ma.. Hajjajj.:D 

Ez a bejegyzés elvileg nem lesz túl hosszú, mert nem sok izgalmas történt az elmúlt napokban.

Pénteken még csak-csak zajlott az élet, céges buli volt, egy pubban kezdtük az estét az Oxford Circus közvetlen közelében, ahol mindenki ivott eggyet kezdetnek, aztán továbbmentünk egy közeli étterembe, ott vacsiztunk, céges pénzen:), nem volt valami nagy szám, egy a törött krumpli különböző változataira épülő étterem volt, mellé lehetett "főfogást" választani, vagy kolbászt, vagy pitét, én az utóbbi mellett döntöttem, valahogy a kolbász nem hangzik túl bizalomgerjesztően itt, és még emellé lehetett szószt is választani. Igazából fincsi volt minden. A többség itt persze tovább folytatta az alkoholizálást, én szerencsére megmaradtam az 1 hely-1 sör szabálynál:) az est hátralevő részében is. Ezekután útbaejtettünk még 1 pubot, és ezután értünk csak el a végcélhoz, ami egy elég felkapott bulihely volt, Panjea a neve (vagy vmi hasonló), es VIP lista van, és az amcsi filmekben megszokott sor, ahol csak szépen lassan engedik be a tömeget. Mi fenn voltunk persze a VIP listán (mint később kiderült, a főnököm valami Z-kategóriás celeb, egy hasonló műsorban vett részt, mint a Survivor, lehet ezért), és simán besétáltunk a tömeg szeme láttára, nem kicsit jó érzés volt. A hely elsőre abszolúte nem tetszett, és unalmas volt, tüccögős zene ment, alig voltak, és nem értettem, h miért van ezért oda mindenki. De ahogy telt az idő, lettek egyre többen (ittak egyre többet), és a "hangulat is fokozódott" :), szóval az est végére rengeteget táncoltam, láttam az összes munkatársamat részegen, ami a munkához való hozzáállásomat lényegesen megkönnyíti, és még 1-2 konfliktust is el tudtam simítani, ami a hét folyamán felmerült. :)

A hétvége hátralevő része nyugiban telt, pláne, hogy ma meg esett egész nap, mit esett, szabályos vihar volt, úgyhogy ki sem dugtam az orromat a lakásból, csak Szex és New Yorkot néztem (ma meg tegnap is), mert elvileg megyünk majd a filmre hamarosan, és be kellett hoznom a lemaradásomat, mert nem láttam a sorozat végét. Szóval ennyi, a lakásról még nem csináltam képeket, mert vagy voltak a konyhában, vagy a fürdőben, uh majd alkalomadtán. A szobában meg sikerült rendet rakni, de most meg száradó ruhák lógnak mindenfelé, mert mostam.

A hetem nem tudom milyen lesz, eddig rettenetesen utáltam reggelente munkába menni, de aztán a nap végére valahogy egyenesbe került minden, de a következő reggel kezdődött előről. Ezen még javítani kell egy kicsit. Szóval szép hetet nektek, írok, ha lesz vmi.

Ez a bejegyzes lehet, hogy unalmas lesz nehanyotoknak, de akkor is ide szeretnem leirni, mert ez is hozzatartozik a londoni eletemnek. Szoval tegnap verge elkezdtem kulturalis eletet elni!

Mar regebben lattam, hogy a Vanity Fair kepeibol tartanak kiallitast a National Portrait Galleryben, es mar akkor elhataroztam, hogy na erre elmegyek, mert pont ilyen dolgok miatt akartam (tobbek kozott) Londonban elni. Aztan kiment a fejembol, mert mindig volt vmi dolgom mostanaban, viszont a napokban lattam, h cask majus 26-ig tart a kiallitas, uh ugy dontottem, h bezsufolom a tegnap estembe, mert direkt figyelmeztettek a honlapon, h csut-tol tomeg varhato, es menjunk idoben. En mondjuk egy Monet-kiallitas-meretu tomeggel szamoltam, ha mar egyszer Londonban vagyunk, de szerencsere messze nem ez volt a helyzet, cask kb 20an alltak elottem, viszont negyed 7kor vettem meg a jegyemet, de mar cask 8kor tudtam bejutni. Addigis szetneztem kicsit a galeriaban, es lattam par jo kepet, pl tudtatok, h Bryan Adams is fotozik? Volt egy 21 kepbol allo valogatast, a 21. szazad muzsai cimmel (vagy vmi hasonlo), 21 hires/okos stb norol keszitett portret, volt ami tetszett, de alapjaban veve nem sok fantaziat lattam benne. J

Viszont a Vanity Fair kepek, wowwwww! Az ujsagot elvileg 1913-ban alapitottak, ha jol emlekszem, es 36-ig adtak ki, aztan 83-ban ujrainditottak, es ez ido alatt rengeteg hires fotomuvesz dolgozott nekik. Mint peldaul az egyik kedvencem, Edward Steichen, van egy nagyon hires fotoja Greta Garbo-rol, amin a no a kameraba nez, hatrafogja a hajat, es nagyon komolynak, frusztraltnak, es elgyotortnek latszik, ezt szerintem mindenki latta mar valahol, na pl ez is a Vanity Fairben jelent meg. Es ezek a kepek az eredetiek(!!!) voltak, a 20-as, 30-as evekbeliek mar megsargultak, nemelyiken 1-2 gyurodest is lehetett latni, szoval teljesen felemelo erzes volt latni, h ez AZ a kep…Andre Kertesz is dolgozott nekik, o egy Japan muvesz-pasirol keszitett portret valamikor a 20-as evekben, valahol Parizsban…Fura volt latni egy portret tole, mert nekem o ugy maradt meg, mint a pasi, aki a villakat meg a szekeket fotozta…. J De tetszett ez is. Egyebkent meg hihetetlen erzes lehetett akkoriban Parizsban elni, a muveszilag legjavat meg lehetett talalni, biztos izgi volt… Az uj kepek mar sokkal tobbmindenkinek ismerosek lehetnek, azt hiszem Anne Leibovitz-nak hivjak a foszerkeszto csajt, aki ranyomja a kezjegyet erre az idoszakra, es szerintem tok izgalmas kepei vannak, altalaban felborzolja a kedelyeket a kepekbe vitt szexualittassal. (prud amerikaiakJ) Nem tudom emlekeztek e arra a Demi Moore kepre, amin 7 honapos terhesen, es meztelenul pozolt. Emellett volt meg soksok tuti dolog, cask izelitoul, Radiohead, egy koncert utan Milanoban, (ezt kifejezetten a Nikinek irtamJ), Matt Damon, meg ismeretlenul, azt irtak a kep melle, hogy meg nem tudjatok ki is o, de hamarosan fogjatok tudni. Es a kep is tuti, kifejezo. Van 1 Lance Amstrongrol, viz alatt egy biciklin, (meztelenul persze), es ez annyira jol mutatja, amint harcol az “elemekkel”, stb,stb. Meg a regebbiek kozott volt egy foto Frida Kahlo-rol es Diego Riveira-rol, nem tudom mennyire emlekeztek a filmre, amiben Alfredo Molina (remelem jol irtam) jatszotta Diego Riveira-t, na hat az eredeti pasi sokkal, de sokkal nagyobb, es csunyabb volt. :S JJ Az egyik kedvencem (bar sok volt) a fekete-feher Robert De Niro portre volt, amin egyedul ul egy szeken, es valahogy annyira maganyosnak, megis hihhetlenul eroteljesnek es persze szexinek tunik… Szoval az egesz nagyon jo volt, es orulok, h elmentem, bar a vegere mar nagyon elfaradtam, es kevesbe tudtam elvezni, meg persze tomeg is volt. Ennyit mara, ma ceges buli lesz este, mindenki nagy berugasra keszul… En annyira nem szeretnek.

Sok pusz mindenkinek, es hianyoztok nagyon!

Kicsit eltuntem, mert csomo dolog tortent velem mostanaban, most megprobalom megfogalmazni oket…

Eloszoris, albi tema, kapaszkodjatok meg, ez sztori a javabol. Igy ket nap tavlatabol mar kezd vicces lenni, de akkor nem kicsit voltam sokkos allapotban. Az tortent, hogy hetfo ejszaka a szobatarsam hazajott a munkabol, kb 1 korul szokott megerkezni, kicsit felebredek ra, de eddig nem volt semi baj ezzel. Viszont arra ebredek hajnali fel negykor, hogy ul az agyan, majd elkezd az a agy vege fele maszni. De meg elegge felalomban voltam, uh visszatettem a fejem. Egy ideig semi nem tortent, aztan hallottam valamit… Egy hangot… Mikor szepen lassan megnyitod a csapot… Ekkor, meg mindig felalomban felneztem, el lattam a csajt az agyam szelen tamaszkodni… De meg mindig nem hittem el, ami tortenik. A szobatarsam bepisilt a szobaba, odapisilt a borondom melle!!!!!!!!!!!!!! Szerintetek letezik ilyen????????? Kozben persze kerdeztem tole, h jol van e (pedig azt kellett volna kerdeznem, h vazze, te mi a fenet csinalsz???) Mindezekutan felult az agyamra, es eldolt. Na ekkor sikerult visszanyernem a hangomat, kerdeztem, h mit csinalsz? Ez nem a te agyad! Semmi valasz. Cask betakarozott a paplanommal. Pffff… Ekkor kimasztam az agyambol, valahogy attessekeltem az ovebe, es megneztem, hogy mit is csinalt tualjdonkeppen…. Es hat tenyleg… Szerencsere nem a borondombe, hanem melle, de igy is volt mit feltakaritanom, kiszelloztetnem, de folyamatosan hitetlenkedtem, hogy ilyen nincs, ez nem velem tortenik, stb. Ezekutan meg majd 1 orat toltottem ebren, nem is tudom, ilyenkor vhogy nem konnyu visszaaludni. Persze azt rogton eldontottem, hogy ennyi volt, reggel az elso dolgom lesz felhivni az ugynokseget, es megmondani nekem, hogy azonnal keressenek nekem egy masik lakast, gyakorlatilag akarhol, mert en tobbet oda visszamenni nem akarok. Aztan kb 5 korulre szerintem visszaaludtam, de 6 kor kelnem kellett… Ezek utan persze kepzelhetitek, hogy milyen napom volt. A legpocsekabb, miota itt vagyok. Mindent, amit lehetett felreertettem, mindent amit el lehetett rontani/irni, azt en megtettem, szerintem mindenki feszult is volt, szoval elegge kivoltam, es ugy ereztem, h en ezt nem birom, ez a legkor engem kicsinal. Nem csak az ejszakai dolgok miatt, szerintem anelkul is pocsek napom lett volna, de igy aztan…Delelott sikerult elinteznem a lakast tudtak nekem ujat adni, de delben kb bogve hivtam fel a Lizziet, hogy tud e nekem segiteni elkoltozni, meg az egesz munkadolgot is elsirtam neki, de azt mondta, hogy az angolok ilyenek, es  h ne varjak toluk egyutterzest, stb…Mindenesetre megnyugtatott, bar delutan meg mindig kisse stresses voltam, de tuleltem. Este beugrottam az Alizert, es tok jo volt, m o is, meg a Giuliana is tok megnyugtattak, eltereltek a rossz gondolataimat, meg mas megvilagitasba helyeztek a dolgokat. Aztan kisse megkesve, de silerult atkoltoznunk, nem kicsit megszenvedtunk vele, meghat este 10 ora korul csokken az ember lelkesedese, ha 10 kilos borondokat kell cipelnie, nem tudom, hogy az Aliz nelkul hogy lettem volna kepes ra. Huh. Igy is kb 11re ertunk az uj lakasba (delutan voltam ott a kulcsokert), gyorsan kikerestem a legszuksegesebb cuccokat, es mentem aludni. Az utobbi 2 nap kicsit csondesebb volt a munkahelyen, bar reggel meg mindig nehezemre esik raszanni magma, hogy bejojjek, de aztan valahogy mindig sikerul.

Most pedig akkor meselek az uj lakasrol. Vicces, h pont miutan bemutattam nektek a regit, mar itt is az uj.:) Ami sokkal, de sokkal job!!!!!!!!!!! Eloszoris a kornyek. A King`s Cross kozeleben van, ahol az Aliz is lakik, szerintem kb 20 percre vagyunk egymastol. A resz, ahol en lakom, az mar-mar belvaros, 2 percre van 1 buszmegallohoz, es onnan 5 perc alatt bent vagyok a King`s Crossnal. Igazabol szerintem csak 15, max 20 perccel roviditi meg a menetidomet reggelente, de nem is ez a lenyeg. A lakas. A kozvetlen kornyezete nagyon hangulatos, nekem olyan erzesem van tole, mintha nyaralason lennek, es egy apartmanegyuttesben laknek. J A hazban 7en laknak (a regiben 11en voltunk bar sosem volt torlodas), a furdoszoba is nagyobb, a konyha is jo, a lakok eddig kevesbe tunnek baratsagosnak, viszont eleg osszeszokottak szerintem, de a szobatarsam viszont nagyon is szimpi, es kommunikativ!!!!! Tobbet tudtam meg rola fel ora alatt, mint az elozorol 3 het alatt…:S Jaaa, es a szoba 2x akkora!!!! Es van sajat szekrenyem!!! Es a lakas olyan luxus dolgokkal is fel van szerelve, mint tarolohelyisegek, azaz el fogom tudni pakolni a borondomet is szem elol (remelhetoleg senki sem fogja korbepisilni a kozeljovoben). Szoval eddig minden szuper, bar normalisan kipakolnom meg nem sikerult, de ami kesik, nem mulik. JJ Szoval ennyit egyelore, ma meg visszamegyek a masik lakasba par dologert, nem tudom ott lesz e a csaj, de tegnap azt mondtak, h kerdezte, h mi lett velem, ezek szerint semmire nem emlekszik. Ami meg nem jelenti azt, h ezzel minden meg van bocsatva, bar mondjuk nem is haragszok ra, csak hihetetlen… Szoval ha talalkozok vele, megkerdezem, h tenyleg nem emlekszik semmire???

Kepek az uj helyrol a hetvegen kerulnek feltoltesre. Soksok puszi!!!

Ma sikerült végre képeket csinálnom a lakásról, úgyhogy végre láthatjátok, hogy hol élek. :) Nem tudom mennyire adják vissza a képek a méreteket, majd kommenteljetek. :)

A képen nem látszik, van még bent 3 hűtő is, a fa szék mögött. Amúgy elég tágas, és van minden ami kell.

A bőrönd a sarokban az enyém, de azt inkább nem mutatom meg, h milyen kupi van benne. :) Enyém a narisari ágyneműs ágy.

Ezt a bőrönd mellől csináltam.

Ebben a két szekrényben kellene elférnie az összes cuccunknak. No comment.

Tipikus angol lépcső. Aki itt egyszer legurul annak meszeltek. A másik jellemzője, hogy a lépcsőkön van a szőnyeg, nem a szobákban... Mert csak. naponta takarítjuk, mert mindenféle fehér szöszmösszel megy tele pillanatok alatt.

Na egyelőre ennyi, csináltam képeket a fürdőszöbáról is, de valahogy nincs kedvem vécékagylós képeket fölrakni ide. :)

Most pedig megyek aludni, mert nagyon elfáradtam, és föl kell készülnöm a jövő hétre is lelkileg. Sok pussza mindenkinek, szép álmokat!

Aludtam 12 órát, reggeliztem, a kávé itt gőzölög mellettem az asztalon, úgyhogy mostmár elkezdek írni.

A héten nulla társasági életet éltem, úgyhogy ez a bejegyzés a munkával lesz kapcsolatos, gondolom úgyis mindenki erre kiváncsi.

A cég, ezt már említettem, egy vízvezetékszerelő-fűtésjavító családi vállalkozás. Én mint adminisztrátor vagyok bejelentve, végülis nagyjából azt is csinálom, adminisztrálgatok. A folyamat úgy megy, hogy valaki felhív, hogy jajj, nincs melegvizem, eldugult a WCm, vmi fura hangot ad ki a boilerem, tudunk e segíteni, én meg mondom, hogy igen, tudunk, persze. Leegyeztetek vele egy időpontot, beírom a nagy könyvbe, felvezetem a gépbe, mielőtt a szerelő kimenne, készítek egy munkalapot a szerelőnek, meg egy „eltávozási lapot”, hogy mindig tudjuk, h ki hol van. Ha pedig visszaérnek, leadják a munkalapot, hozzák a csekket, vagy a credit kártya részleteket, és elintézzük a fizetést (beírjuk egy másik nagy könyvbe). Ez így egyszerűnek hangzik, de 10-15 szerelőnél, folyamatos telefoncsörgésnél, és az emellett felmerülő különböző problémáknál (nem érünk ki időben, vissza kell menni, vki azért hív, hogy reklamáljon, stb) kissé stresszes tud lenni. Emellett vannak nagyobb projektek, pl új fürdőszoba, új boiler beszerelése, stb, aminél először a menedzser kimegy, és fel/megbecsüli azt, h mi-mennyiért-mikor-hova, stb. Ez 1külön folyamat, amiben én még csak az időpont egyeztetésben veszek részt, de később itt is lesznek teendőim.

Az, hogy hogy érzem magam, elég változó. Vannak olyan pillanataim, amikor legszívesebben kiszaladnék az irodából, és vissza se mennék soha többet. Nem tudom, hogy ez kb mikor szokott bekövetkezni, kb olyankor, mikor vmi nem sikerül, vagy úgy érzem, hogy én ezt soha nem fogom tudni megtanulni, vagy vmit félreértek. Vagy mindez egyszerre. Mindemellett a hét vége felé már volt több jó pillanatom is, mert amikor mondjuk nincs tumultus, 1ik menedzser sincs bent, és sikerül szuperül+kedvesen felvennem egy rendelést, és elkészítenem a papírmunkát, akkor az okés. Ráadásul pénteken szabin volt az a csaj is, aki betanít, aki helyett leszek, és így sem omlott össze a cég, aminek kifejezetten örültem. Próbálok visszaemlékezni a detés kezdetekre, és szerintem az első pár héten ott is voltak olyan gondolataim, h te jóóóisten, mit keresek én itt, de aztán meg egészen belejöttem (szerintem). És péntek délután, mikor mindenki elment, kettesben maradtunk a számlázást, meg ilyesmiket intéző csajjal, aki spanyol, és tök jófej volt, rögtön azt kérdezte, hogy na, és mi a véleményed mindenkiről? És csomó dologgal kapcsolatban megnyugtatott, h ahhoz képest, hogy ez az első hetem, tök jó voltam, és hogy idő kell ahhoz, hogy a szerelők hozzám forduljanak, ha van vmi, pláne, amíg az elődöm (Katie-nek hívják és ausztrál) itt van. Meg érzem, hogy az 1ik menedzser totál nem bízik bennem, sosem hozzám fordul ő sem. De az azért jó volt, hogy pénteken amit kért, meg tudtam csinálni. J A másik menedzser a főnök pici fia, és nem kicsit főnökösködik, mindenkinek magyaráz, h mit hogy kell, eléggé idegesítő néha, viszont pont most olvasok egy könyvet, amiben az volt, hogy ha valaki nem szimpatikus vmilyen tulajdonsága miatt, az nagy valószínűséggel azért van, mert mi is olyanok vagyunk, csak nem ismerjük be magunknak se. Hmmmm…Szerintetek? J A legidegesítőbb gyengeségem egyértelműen az angoltudásom. Mivel én veszem föl a rendeléseket, így nekem kell lejegyeznem az emberek nevét és címét, ami egyáltalán nem egyszerű!!!! Akkor sem, ha igazi british-englishek telefonálnak, de akkor sem, ha külföldiek…:S És ha a problémájukat több összetett mondatban próbálják elmagyarázni, az is nehézséget okoz, merthát addig okés, hogy „leaking pipe/toilet”, „no hot water”, (csöpögő cső/WC, nincs melegvíz), de ha elkezdik nekem regélni, hogy mi csatlakozik hova, és először ez történt, utána meg a tus, és a boiler, és különben is, hát akkor elég kínosan érzem magam. J De a jó kis „boiler repair”, majdnem mindenre megoldás. :D:D

Ami még zavaró, az a munkaórák száma. Reggel nyolcra megyek, és fél6ig vagyok, minden nap, pénteken is. Az egy órás ebédszünetet viszont percre pontosan betartják. A túlórát is kifizetik. Viszont alkalmanként szombaton is kell dolgozni, fél9től 2ig, és az egész napot kifizetik, a kérdés csak az, hogy ez milyen sűrűséget jelent. Mivel én a város másik felén lakom, így vmivel több, mint egy órát utazom reggel is, meg este is, tehát 6kor kelek, és 7re érek haza… Namost el tudtok engem képzelni hosszútávon 6 órás keléssel?? Nem, ugye? Csütörtökön reggel olyanfáradt voltam, hogy majdnem bealudtam reggel a metrón. Elkezdek majd albit keresni azon a környéken, de ez egy másik történet.

Szóval ennyit a munkáról, hosszú távú előrejelzéseim nincsenek, nem tudom meddig fogom bírni, hogy tetszik majd azután, miután belerázódom, és mennyire tudom elviselni/kedvelni azokat az embereket.

A hétvégén még írok, meg teszek fel képeket is, ha minden igaz, sajnos nem mókusosokat, mert most megint hideg van.

Egyébként meg nagyon hiányzik mindenki, és szoktam rátok gondolni sokat ám!!!

Csókcsók!

Az elmúlt héten Londonban kitört a kánikula!!!

A parkokat ellepték a napozók, többségük fürdőruhában, de a többiek is a lehető leglazább viseletben pihegnek a tűző napon, mint a partra vetett halak. Vannak, akik odáig merészkednek, hogy a szökőkutakban keresnek menedéket, egy kis permetet locsolva mmagukra, így enyhítendő a déli napsugarak okozta kiszáradást. Az újságok napról napra kis szineseket hoznak le az idejüket így múlató londoniakról. A munkahelyeken, metróban, pubokban általános beszédtéma a forróság, emberek meglepődve pislognak a napokon, sőt, heteken át nem múló a hőhullámon. A metrón hangosbemondó már reggel közli, hogy érdemes magunknál tartani egy üveg vizet, a hőség okozta rosszullét esetére, és ne essünk pánikba, hanem a következő megállónál kérjünk segítséget. A közeli tengerpartokat, üdülőhelyeket ellepték az emberek, Bournemouthban például 30.000 "turista" pihent a minap, hétköznap, a számról csak annyit, hogy több ezer napozóágyat kellett bérelni a tengerpartot fenntartóknak a hirtelen felmerült igények kielégítésére.

Mint mondtam, Londonban kitört a kánikula. Akár 27 fokot is mérhetnek.