Londoni történetek

Még mielőtt túl késő lenne, beszámolok a nyár eddigi fénypontjairól.

Szerencsére június-júliusban tényleg szép nyári időnk volt, amit mi megpróbáltunk kihasználni. Az első igazi nyári hétvégén, június elején a tengerpartra (nem nehéz kitalálni kinek az ötlete volt), pontosabban Eastbournbe vettük az irányt. Hezitáltunk Bournemounth és Seaford között (állítólag ott is vannak szép fehér sziklák), de végülis itt kötöttünk ki, mert ide volt a legolcsóbb a jegy, és közel is volt. A vonatok a Victoria  stationről indulnak, és szerintem másfél óra alatt ott is vannak. Eastbourne tipikus tengerparti kisváros, és ami 10 perc alatt feltünt, hogy meglehetősen sok nyugdíjas lakik itt, gondolom öreg napjaikra egy nyugis, de szép helyre akartak költözi. Percenként haladtak el mellettünk a nagyon öreg (80-90) néniket/bácsikat toló kevésbé koros (60-70) nénik/bácsik. Plusz az alábbi képen látható kismotoros szék is fölöttébb divatos.

Szóval így néz ki Eastbourne a város szélén lévő kis dombról. Az első utunk ide vezetett, majd lesétáltunk a - sajnos kavicsos - tengerpartra, ahol belemerészkedtünk a rettenetesen hideg vízbe (megjegyzem, néhány elvetemült idióta angol fürdött is!!!), majd süttettük magunkat egy ideig a napon. A tengerpart igen érdekes, ugyanis 20-30 méterenként a partnak merőleges fakerítések állnak sorba, az én tippem az, hogy az ár-apály okozta hatások csökentése véget, bár pl Brightonban nincs ilyen, szóval nem tudom... Mindenesetre a sirályok szuperül érzik magukat a cölöpökön gubbasztva.

Amikor nagyon melegünk lett, a város másik vége felé vettük az irányt egy jó kis pubot keresve. Tényleg keresve, ugyanis Giles az a tervezős fajta, és már előtte kinézett egy a vélemények alapján szuper pub-ot. Nagy nehezen meg is találtuk, és tényleg szuper volt, valami tengerészes volt a design és a berendezés, hajókormánytól kezdve különféle képekig, sajnos a nevére nem emlékszem. Jól nézett kis, és amit ettünk, isteni volt, a hatalmas adagokról nem is beszélve. 

Eddigre rájöttem, hogy a tengerparti sütkérezés, és az "Áh, nem kell még naptej, én barnulni akarok!" felkiáltás következménye a gyorsan piruló váll és mellkas... pedig eddig még a napfelénél tartottunk csak... Oké, a pasim gyorsan rámkente a fél tubus maradék naptejet, és visszasétáltunk a partra. Ahol belefutottunk egy helyi koncertbe, ugyanis a város egyik egyedi jellegzetessége a 30 as évekből megmaradt band-stand, ami tulajdonképpen egy kör alakú színpad, itt elég népszerű, többnyire parkokban láttam én eddig. A zenekar musical slágereket játszott, úgyhogy maradtunk "1 kicsit" - ebből minimum 1 óra lett. Persze a tűző napon ültünk, amit a jobb vállam bánt a leginkább.

Végülis meguntuk a zene-bonát, és a maradék időnkben elsétáltunk a pier-ig, amit szerintem a Brightoni bejegyzésnél elmagyaráztam. Minden tengerparti városban van egy ilyen, és pont ugyanúgy néznek ki. A legjobb bennük a róluk nyíló kilátás, íme.

Jobbra nézünk:

Balra nézünk:

Hát igen, gyönyörű. Itt már kb úgy néztem ki én is, mint egy homár.

Kb egy hónappal ezután Windsorba indultunk, ami csak 40-45 percre van Londontól nyugatra. Vonatok a Paddington állomásról indulnak és átt kell szállni egy Slough nevű helyen. Az utunk apropója azon kívül, hogy Windsor is egy turistalátványosság a királynő rezindenciájával ésatöbbi, az volt, hogy Giles itt dolgozott pár hétig, mivel a munkahelye egyik partnercégének itt van a székhelye. Illetve nem is Windsorban hanem Etonban, de erről még később.

Ahogy megérkezünk, már a vonatból látjuk a kastélyt, nagyon szép, fennséges látvány, és sokkal nagyobb, mint amire számítottam. A vonatállomás egyben egy bevásárló-utca/központ egy része is, egy meglehetősen puccosé, viszont ebből kiindulva egy meglhetősen szépé is. A kastély innen kb 5 perc, viszont a bejáratot elsőre nem lehet betájolni. Megpróbálkoztunk bemenni egy kapun, de a biztonsági őr lepattintott bennünket. Azután megláttunk egy hatalmas sort, plusz azt, hogy 16 font a belépő, úgyhogy rögtön sétára is indultunk... a kastély normális bejáratához, és az odavezető nagyon, nagyon hosszú úthoz (hivatalos neve is ez - Long Walk - Hosszú út ) Mi a kasténytól indultunk és tőle távolodtunk.

A kapuból fényképezve:

20 perc séta után:

Eddigre elfáradtunk, és visszaindultunk. Ja, azt megjegyzem, hogy az út bal oldalán a királynő park-ja található végig, hatalmas, gyönyörű. A következő uticél Eton, és 1 pub volt, mert éhesek voltunk. Windsort és Etont egy híd választja csak el, mint Pestet és Budát, és mégis két külön település. Eton-ról ugye azt kell tudni, hogy a királyi csemeték ide jártak suliba(gimibe). Az egész városka tele van festői utcákkal, terekkel, amelyek néha a mediterrán néha a középkori városokat idézik, íme egy-egy példa. Mindkettő a Windsori oldalról.

Szerintetek mi tartja vissza az összedőléstől ezt a házat? Az én tippem: a többi ház...

Az ismét finom, ám rendhagyó  pub-ebéd után (én kagylópaprikást ettem, ami nem 1 tipikus pub-étel , de isssteniii) hajókázni mentünk! Giles ötlete volt, én meg naná, hogy nem tiltakoztam! Lehetett bérelni csónakot is, és kezdetleges motorcsónakot is, mi az utóbbit választottuk, amivel fél óra alatt messzebbre lehetett jutni. Habár közben kissé unatkoztam, mert a pasimat lekötötte a vezetés... Legalább sokat fényképeztem, bár a legtöbb folyó plusz zöld folyóparti fák, de amikor visszaértünk, újra szép rálátásunk volt a kastélyra.

Egy látványos óriáskerék is áll az egyik parkban.

Ennyi volt a napunk, nagyon élveztem, és összességében örültem, hogy töbet megláthattam e két nap alatt a "vidéki" angliából, ami egyre inkább úgy érzem, hogy megérne egy külön misét, mert akárki akármit mond, van egy olyan érzésem, hogy a londoni angolok nem egyenlőek az igazi angol angolokkal... Sokkal jobban adnak a hagyományokra, sokkal lassabban, nyugisabban tengetik az életüket, és kissé álmoskás hangulata volt a két városnak, a turistákat leszámítva persze. Hátha lesz még alkalmam hasonló helyeket látni, turisták nélkül, kiváncsi vagyok.

Remélem tetszett a beszámoló, azóta nem sokmi történt, egyszer kétszer voltam bulizni is végre, barátokkal találkozni, már hiányzott, és szombaton pedig indulunk Mallorcára (fura, de itt Majorának írják, ami sokkal magyarosabb, mint ahogy én tudom - Mallorca). Mindegy, a lényeg a lényeg, hogy 1 hét napsütés és tengerpart, jáááááájjjjjjj!!!! :D Mert megérdemlem.

Sok pusz, szeptemberben jövök új bejegyzéssel.