Londoni történetek

Röpke egy hét után sikerül is folytatnom amit elkezdtem, de nem tudom hogy fog sikerülni, mert nagyon nehéz szavakba önteni az élményeket...

Az egész turné a cirkusz-téma köré épült, mert ez volt az utolsó album címe is. Ennek megfelelően a színpad egy nagy piros cirkuszi sátor volt, az egész koncert alatt a táncosok bohócnak, artistának, zsonglőrnek, és más egyéb cirkuszi szereplőnek öltöztek.

Már a show kezdete megadta az alaphangulatot, egyszercsak az összes táncos, akik eddig lufikat osztogattak, esernyőkkel lófráltak, összegyűlt a nagyszínpadnál, és egy szerkentyűvel átkocsikáztak a kisebb, középen lévő színpadra, miközben mindegyiüknél rengeteg színes lufi volt, a zene pedig fokozatosan egyre feszültebb lett (mikor mindig 1 hanggal följebb kezdik el játszani ugyanazt a dallamot).

Mikor odaértek a kisszínpadhoz, felaggatták a lufikat az ott lévő légballonra. Ekkora a tömeg már teljes extázisban volt az egyre fokozódó zene, és a tudat miatt, hogy mindjáááárt kezdőőődiiik!! A légballon egyszercsak felemelkedett, a csomó lufi elszállt, és pont velem szemben a közönség egy Take That alakzatot rakott ki fekete és fehér táblákból, hihetetlen volt. 

Amint látjátok, közben valahonnan megjelent 4 alak a szinapad közepén, na erről én totál lemaradtam, meg szerintem a fele Wembley is, mert a lufikat fényképeztem...:) És elkezdődött!! Természetesen a Greatest Day-jel kezdtek, mert hát mi más is lehetne ez a nap, mint a legfennségesebb az életünkben! Jópár számot előadtak itt, kb a negyediket úgy kezdte felkonferálni Jason, hogy "Akkor most akartok látni egy igazi jó kis fiúzenekaros koreográfiát?", (hát hogy a fenébe ne??!) és belekezdtek a Pray c számba. Na ez volt az a pillanat, amikor úgy meghatódtam és elérzékenyültem, mert ez az a tánc, amit már a klipben is, és azóta is a koncerteken mindig előadnak, ez az amit a csajokkal a berlini koncertvideón annyiszor láttunk, és mindig ugyanaz, tipikus TT feeling számomra,  és leírhatatlan élmény volt élőben látni. A Million Love Song közben egy szaxofonos pasi jött a színpadra, aki már 93 óta velük zenél, és a Back for Good-ot is még itt, az elején adták elő úgy, hogy a színpad szélén vízsugarak törtek elő, mintha a srácok egy szökőkút közepén állnának. Szeretem ezt a számot, de azt hiszem túl sokat hallottam, és nem sok érzelmet vált ki belőlem... Viszont ezután nemsokkal megkezdődött az átvonulási ceremónia a nagyszínpadra, ami úgy történt, hogy a kiszínpad közepéről egy hatalmas nemtudommiből épített elefánt emelkedett föl, aminek a tetején lévő "ládikájába" szálltak be a fiúk, és a The Garden című szám közben az elefánt ellépegetett velük a nagyszínpadra...

 Ez szintén egy olyan pillanat, amit szavakkal leírni nem lehet, és a képek sem adják vissza pontosan az élményt, akármennyire próbálkozik az ember.

Amint visszaértek a színpadra, elmentek átöltözni, a tomboló tömeg kissé lenyugodott. Cirkuszi szerelésben tértek vissza, a Jasonon konkrétan egy piros fehér feszülős szaténnadrág volt, amire a Gary lazán megjegyezte, hogy "Elképesztő miket nem lehet kapni manapság a Marks & Spencerben..." :) Ezután pár Mark és Jason szám következett, majd megint elmentek átöltözni, kivéve Garyt, akinek időközben odakészítettek egy zongorát a színpad elejére, mire ő viccesen megjegyezte, hogy "Én nem tudom mit gondoltak a fiúk, itthagyni engem egyedül, egy zongorával, és a közönséggel..." Szóval egy kis zongorázós énekeltetős mix következett régi lassú számokkal, majd belekezdett a The Circus című számba, ami közben egy artista pasi a nagyszínpadról egy kötélen keresztül egyensúlyozott át a kicsire, nem is tudom tudtam-e a számra figyelni, vagy azt néztem, hogy jajj mikor esik le az a szerencsétlen (nem vagyok valami nagy cirkusz-rajongó). A következő szettre félkész bohócnak öltözve jelentek meg, csíkos pólóban-színes nadrágban, majd a magukkal hozott sminkelős bőröndből a What is Love című Howard szám közben szépen bohócnak sminkelték magukat, színes kalapokkal, sálakkal egészítve ki az öltözékeket. Ezután átegykerekűztek a kisszínpadra, Marknak kellett némi segítség az elején, Gary pedig egy 3kerekű kisbiciklivel nyomta persze. Itt következett egy kis old school take that mix, 4 régi számmal az első albumról. Innen fogalmam sincs hova keveredtek, mert szerintem elmentek átöltözni újra, átvezető zeneként a Diótörő ólómkatonáira emlékeztető dob-zenekar szórakoztatott minket, a színpad közpén pedig egy hatalmas dobon Michael Flately-féle ír táncot járt 1 ólómkatona-táncospasi. Akármennyire összevisszaságnak tűnik ez így most leírva, higgyétek el, hatásos volt nagyon, pláne miután belekezdtek a Never Forgetbe, amit eddig mindig kórussal adtak elő, most egy kicsit áthangszerelték, és pergődobkísérettel énekelték, nem kevésbé felemelő, és a 80 ezer-pár kéz a magasban... 

Mivel régebben mindig ez a szám volt az utolsó, nekem innentől fogva minden szám rájátszásnak tűnt, pedig volt még egy pár. Újabb átöltözés után a Relight My Fire című már már klasszikus szám következett, ennek hagyományosan hosszú felvezetőzenéje van, itt aztán szabadjára engedhetik a piszkos fantáziájukat a koreográfusok, és az ötletelők, most macskáknak-tigriseknek-oroszlánoknak(?) öltözött táncoscsajok vonaglottak a színpadon, a Take That pedig oroszlánidomárnak öltözve, ostort pattogtatva parádézott, de itt megint elterelték a figyelmem, mert a színpad elején mindenegyes refrénkor egy hatalmas tűzcsóva csapott föl, aminek a melegét még én is éreztem az arcomon ekkora távolságból, nem tudom az első sorban milyen lehetett. Persze szerettem volna lefényképezni, nem sok sikerrel jártam, mert mire elkattant a vaku, addigra a tűzcsóva már eltűnt, ennyit sikerült csak...

Innen már csak 2 szám volt hátra, a Hold up the Light, ami az egyik kedvencem az újakközül, és a Patience, ami az első kislemez volt a visszatérésükkor. Gary úgy is konferálta föl, hogy J"öjjön az a szám, ami 10 év után visszahozott minket". Egész végig jellemző volt rájuk, hogy hihetetlenül meg voltak illetődve, hatódva a közönség szeretetétől, mintha a mai napig nem hinnék el, hogy újra sikeresek, és mindenegyes adandó alkalommal köszönetet mondanak, és hálásak azoknak, akik eljöttek megnézni őket.