Londoni történetek

A két egész napunkat úgy osztottuk fel, hogy először megnézzük a város nyugati részét, utána pedig a keletit. Elméletileg Párizsban is, mint Londonban a nyugati rész a szebb, gazdagabb, míg a keleti a kissé lepukkantabb. Ezt konkrétan egy párizsi ismerősöm mondta, nem tudom mennyi a valóságalapja, tény, hogy amit mi láttunk alátámasztotta ezt.

A nagy terv az volt, hogy az Eiffel torony közelében kezdünk, utána jól körbenézzük, felmegyünk a tetejére, és végül elsétálunk a Champs Elysees egyik végéhez, nem oda, ahol a Diadalív van, hanem a másikhoz, de végülis majd a Diadalívnél kötünk ki. 

A toronynál egy csomó képet csináltam, egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal. Viszont iszonyatosan hideg volt, ezért a jókedvünk egyre csak fogyatkozott. Igaz, találkoztunk egy párral (az emberek segítenek egymásnak képeket csinálni, hogy mindenki normálisan benne legyen), ahol a pasi az Eiffel torony tetején kérte meg a barátnője kezét. Ez szmomra kicsit talán túl romantikus... Mindenesetre ők mondták, hogy készüljünk fel, kb 40 perc sorbanállásba kerül, hogy feljussunk a tetejére. Hurrá! Ennek ellenére eléggé elszántak voltunk, "hamár itt vagyunk" alapon. Miután kis kavarás után megállapítottuk, hogy melyik sornak hol a vége (a torony több lábánál van bejárat, és a sorok összevissza kanyarognak, és sokszor egymásba érnek), beálltunk egybe. Szerencsére jót válaszottunk, viszont tényleg minimum fél órát toporogtunk egyre jobban átfagyva. Ha fúj a szél, akkor általában lezárják a torony legtetejét, ez történt most is. Annyira nem bántuk, nem óhajtottunk még oda is sorba állni (3 emeletes az Eiffel torony: 1.étterem, 2.kilátó, 3.legtető-kilátó, és a 2.-on át kell szállni egy másik liftbe, ami a felvisz a harmadikra, azaz újabb várakozás). A felhős idő ellenére tényleg csodálatos élmény volt, leírhatatlan. Itt döntöttük el, hogy ide el kell jönni még, jóidőben, hogy érdemes legyen felmenni a legtetejére is.

Mire lejutottunk, már nem nagyon éreztük a lábainkat, ujjainkat úgyhogy mindenféle látványosság megtekintése előtt előnyt élvezett egy hangulatos kávézó felkutatása. Éppenhogy csak sikerült. Itt nincs jó pincéres sztori, viszont itt vontuk le azt a következtetést, hogy a francia pincérek megfelelő szinten beszélnek angolul, akárhol is vagyunk. Giles egy Crocque "Möszijő"-t (nem tudom leírni fanciául) evett, amikb olyan, mint egy melegszendvics. Én pedig egy almatortát, ami émelyítően édes, ámde mégis finom volt. Itt tenném hozzá, hogy én, mint jó magyar turista, készültem ám szendvicsekkel meg kekszekkel az útra, de Giles lehet nem ehhez van hozzászokva, és majdnem minden alkalommal beültünk valahova. Ami azért valljuk be kellemes, plusz sokkal többet hozzáad egy ország kulturájához, mintha egesz ido alaltt otthoni szendvicseket ennenk. (azert most megennek egy jo kis vajas pickszalamis szendvicset....)

Ezután csak sétáltunk, sétáltunk, és sétáltunk... Láttunk egy csicsás (de szép) hidat, és 2 palotát, amit szintén arra a világkiállításra terveztek és építettek, mint az Eiffelt, egy obeliszket, amit Egyiptomból hozatott valamelyik Napoleon (vagy vmelyik másik király...?), végigsétáltunk egy híres luxus vásárlóutcán, és a Champs Elyseen köttünk ki. Ami szerintem szintén egy lenyűgöző része Párizsnak. A londoni Oxford Streeten egyharmadannyi sétálóhely van mint itt, plusz egy akkora Louis Vitton boltot/főhatiszállást is láttam, mint egy szálloda. Nem csoda, hogy majd minden második párizsi karján ott libeg egy Louis Vitton táska. Plusz láttam egy Promodot is, képzeljétek! Ha nem pasival lettem volna (aki úgy áll 1 boltban mint egy elveszett gyerek), tuti bementem és szétnéztem volna, de így csak egy nagyot sóhajtottam és továbbmentünk... A Diadalívnél kötöttünk ki, de már olyan hullafradtak voltunk és persze annyira fáztunk megint, hogy nem mentünk föl, hanem hazafelé vettük az irányt. Apropó Diadalív. Én egyszer azt hallottam, hogy Győr is fönt van a listán (városok nevei, amiket Napoleon serege meghódított),viszont akárhogy kerestem, nem találtam. Aki tudja a választ, hogy tévedek, vagy tényleg ott van, megírhatná!!!

Ezen este is kikötöttünk egy étteremben valahol a Montmarte közepén, itt bepróbálkoztam a sajttal, mint desszert, ami nem is volt rossz (én szeretem a sajtot), de nem is volt túl nagy választék. Az úton hazafelé még beültünk egy hangulatos helyre, ahol élő latin-jazz zenét játszottak, tökéletes (romantikus) lezárása egy újabb szép napnak.

Legközelebb jönnek a képek. (bocsi, de aprólékos munka lekicsinyíteni, és feltölteni, kommentálni, és megszerkeszteni őket...:S)

Puuusz!