Ma jöttem épp ki a cégtől, mikor hallottam vkit szitkozódni, hogy így a hó, meg úgy a hó, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Hazafelé a fantasztikus londoni buszos közlekedést szidtam épp, ugyanis a busz megállt az egyik megállóban, és közölte a sofőr, hogy ez itt most a végállomás, helló, és ezt nem először játsszák el velem a héten, pedig még csak kedd van. Szóval ennek következtében épp puffogva sétáltam (a nagyon hidegben és zuhogó esőben, csak szólok), amikoris az egyik piros lámpánál toporogva beletapostam egy kásás hómaradványnak látszó micsodába. Hö? Rá is kerestem a neten az időjárásra, és az Alizt is megkérdeztem, hogy hallott-látott-e valamit, de senki nem tudta megerősíteni a gyanúmat.
Itthon épp próbáltam minél későbbre halasztani a porszívózást, tehát mindent csináltam, csak nem takarítottam (a Berni ma jön vissza, engem meg mindenki ismer a rendrakási képességeimet illetően, pláne, ha egyedül hagynak 1 hétre...), és egyszercsak hallom, ahogy az egyik lakótársam kiabál, hogy Esik a hóóóóóóóóóóóóóóóó!!! - és tényleg!!! Nem havaseső, nem pár szem csak, hanem rendesen esik. A hó. :D :D
Rögtön fényképezőt ragadtam, úgyhogy bizonyítékom is van, íme!
Tartottam tőle, hogy kb 5 percig tart majd, de nem, ez kb 1 órával ezelőtt készült, és azóta is folyamatosan, egyre jobban és egyre nagyobb szemekben, mit szemekben, pelyhekben esik, mit esik, zuhog(!!!) A HÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!! Otthoni mércével mérve már vagy 4-5 centi lehetne, itt az eleje simán elolvadt, de mikor az előbb kinéztem, ezt láttam:
Szerintem holnap reggel Londont katasztrófasújtotta területté fogják nyilvánítani, ugyanis ismerőseim mesélték, hogy itt télen is ritkaságszámba megy a hó, de ha van, akkor meg nem tudnak mit kezdeni vele, káosz van.
Diácska pedig szépen felveszi reggel a téli kabátját (amire, megjegyzem, már régen nem volt példa), és munka után pedig indul csizmát venni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Vera 2008.10.29. 17:25:07
Ági 2008.10.31. 07:26:55
Amúgy az jutott eszembe, hogy itt is nyilatkozta valami közlekedési társaság feje 1-2 éve novemberben, hogy nem tudtak időben hókotrót keríteni, mert meglepte őket a havazás... :) Novemberben ez errefelé tényleg iszonyat meglepő,nem? :))
Szépek a képeid, szinte megkívántam a havazást. Csizma van már?