Hát igen, másfél hónapba telt, majdnem kettőbe, mire sikerült újra összeszednem magam. Az albis probléma relatíve gyorsan megoldódott. Az utolsó bejegyzésemet (hétfő) követő napon (kedd) 2 látogatást sikerült beszerveznem (szerdára), ebből az egyiket még napközben lemondták, mert találtak valakit.

Az albi amit megnéztem Turnpike lane-en volt, ott, ahol londoni pályafutásomat is kezdtem, nemtudom ki emlékszik még... Ide járok moziba, és ismerőseim is laktak a környéken, szóval már-már otthonosan mozogtam errefelé, viszont kicsit sem állt szándékomban ide költözni, mert nem a legszebb része Londonnak. Elkeseredésemben és az idő szűkében azonban kénytelen voltam szélesíteni a kört, 3as zónában is keresgélni. Azalbi ráadásul nagyon olcsónak tűnt, a szoba pedig nagynak. Megérkeztem, tényleg szép nagy ház, szép nagy szobák, mégnagyobb konyha, 2 kanadai csak. Kedvesen fogadtak, kicsit elbeszélgettünk, elkezdtem örülni, amikoris kiderült, hogy a szoba olcsó ugyan, de a rezsi sokkal több, mint amire számítottam, szóval még 2es zónával számolva is "drágácska" lett volna. Plusz a csajok, annak ellenére, hogy kedvesek voltak, nem tűntek túl lelkesnek. Félig tépelődve, félig negatívan hagytam ott az albit, útközben a határozott nem felé hajlottam, ám mire hazaértem, megfogalmazódott bennem, hogy rendben, kiveszem akkor, ha a csajok engem választanak, és akkor tulajdonképpen az "univerzum" kezeire bízom magam. Másnap jött az email, hogy én vagyok a szerencsés... Hmmmm... Ismét némi tépelődés következett, majd némi anyagi- időbeli - szobaválsztási témájú emailváltás után úgy töntöttem, hogy belevágok, ha nem lesz pénzem rá, akkor majd keresek másikat. Csak emlékeztetőül, ekkor már csütörtök volt, a következő szerdáig ki kellett költöznöm, és már mindenem tele volt a keresgéléssel.

Juhhé!

A költözés azért még nem volt egyszerű dolog, én idióta, úgy voltam vele, hogy szépen egybőröndösével átcuccolok, vasárnaptól szerdáig csak sikerül. Hát sikerült is, de közben a vállamból egy görcscsomó lett, izomláz a karjaimban, és hasonló finomságok. Kedd estére már szidtam magam és a makacsságom rendesen, hogy persze, majd én mindent egyedül megoldok. Megfogadtam, hogy legközelebb tuti fogadok valami költöztetőket, de legalábbis 1 barátot, és 1 taxit minimum beszervezek.

És akkor lássuk a mérleget: olcsóbb albit akartam, nagyobb szobával, és közelebb lenni a munkahelyemhez. Azeredmény: az albim lényegesebben drágább, a szobám viszont lényegesebben nagyobb (az első ittöltött éjszakámon, elalvás előtt többször is kinyitottam a szemem, és mindannyiszor határtalan öröm töltött el, hogy úúristen, ennyi helyem, és emberi méretű szobám van!), kb ugyanolyan közel, vagyis inkább messze vagyok a belvárostól, az az 5 -8 perc különbség viszont, amivel mégiscsak közelebb vagyok, az a gyaloglásból jön le, ami határozott pozitívum. A hatalmas konyha, a nagy nappali, egy fél hűtő birtoklása is csak plusz. Ami még nagyon jó, az 1 mini asztal, és 1 szék a szobámban, amikről végülis 10 perce sikerült is elpakolnom a költözéskor idetelepített kacatjaimat.

A lakótársakkal eddig jól kijöttünk, a két kanadai csaj mellett, akik itt laktak eredetileg, 1 francia srác költözött be akkor, amikor én. Mindenki jófej, a kanadaiakról rosszat még amúgysem hallottam, azt sajnálom némileg, hogy ők már régóta ismerik egymást, és a közös világukba nagyon nehéz bebarátkozni magam. Plusz nem is vagyok az a nagyon társasági tipus, pláne ha nekem kell kezdeményezni.

Az elmúlt hónapomról egyelőre röviden annyit, hogy a beköltözésem utáni hetekben próbáltam újjáéleszteni a szociláis kapcsolataimat (magyarul találkoztam a Bernivel, az Marcsival meg az Anitával Kentish Townból, az Alízzal is nagy nehezen sikerült összehozni egy találkát, stb.), azóta meg élem az életem, a munka az elmúlt hetekben ismét besűrűsödött, plusz egyéb elfoglaltságaim is adódtak. :)