Végre, végre eljutottam nyaralni, úgy igazán, tengerpartra. Az ideköltözésem előtti két nyáron Londonba jöttem, azóta pedig vagy költöztem, vagy munkát váltottam vagy pedig csak egyszerűen nem volt kivel elmennem (habár igazából ha jobban belegondolok ez a legkisebb akadály, elmegyek én egyedül is), szóval mondhatjuk, hogy 5 éve voltam utóljára nyaralni.

Már jópár hónapja tervezgettem, hogy hova is kellene, mikor is kellene, már régen kiforrott elképzeléseim voltak, amikor Giles-t beavattam, hogy márpedig nyaralni megyünk. Az első gondolatom a Kanári szigetek voltak, Tenerife és társai, mert még Európához tartoznak spanyol kultúra, viszont bőven túl vannak az afrikai partvonalon, azaz jó messze van. (nem tudom ez miért volt fontos...) Aztán erről le lettem beszélve, mert a képek nézegetése után rájöttünk, hogy a sok vulkanikus kőzet miatt eléggé holdbéli a környezet, kevés a fa, sok a pusztaság.

Némi tanakodás után (Spanyolország déli része, Ibiza, Mallorca), a pasim előállt Puerto de Pollenca-val, ami egy kis üdülőfalu Mallorca észak-keleti részén, megfelel a követelményeknek (homokos tengerpart, nem partiváros). Újabb körök után sikerült kiválasztani egy hotelt is, és lefoglaltuk a szállást, repjegyet, transzefereket.

Az ezt követő 2-3 hónap a tengerpartról, a finomabbnál finomabb ételekről, a csöndről és nyugalomról való álmodozással telt, plusz kétnaponta nézegettem képeket a falucskáról és a környékről. Aztán beijedtem hogy túlpörgöm a nyaralást, és próbáltam nem előre megtervezni minden mozzanatát.

Augusztus 28. - szombat

Nos, ennyi beharangozó után elérkeztük az indulás napjához! Az utazás meglehetősen eseménytelenül zajlott (ami nem hátrány), annyit megjegyeznék, hogy a reptéri check-in kisasszony a magyar útlevelem láttán azért lecsekkolta a felettesével, hogy utazhatok e Mallorcára, köszi szépen gratuláltok. Megérkezés után a transzfert is sikerült minden baj nélkül megtalálnunk, és délután 3-ra már Puerto Pollenciaban voltunk. (millió írásmódja van a falunak) Egy apartmanhotelben volt a szállásunk, sokkal jobb és modernebb, mint amire számítottam. Medence az udvaron, tenger az út túloldalán, mindennel felszerelt konyharész, és a medencére/tengerpartra néző 3. emeleti erkélyes szoba. Azt beszéltük, hogy ennél jobb helyen nem is lehetett volna, mert a lehető legtávolabb volt az utcától úgy, hogy egész nap érje a nap az erkélyt, jó kilátásunk volt a tengerre, és az epület szélénél volt, azaz csak 1 szomszédunk volt.

A lényeg a lényeg, hogy 3 óra 15 kor már a tengerben lubickoltam!!!! Jajj, nagyon jó volt. Az idő kicsit felhős és szeles volt, de a tenger kellemesen langyos.

Este pedig elindultunk feltérképezni a helyet. Puerto Pollenciáról azt kell tudni, hogy eredetileg halászfalu volt, a múltévszázad közepétől egyre felkapottabb üdülőhely (elsősorban angoloknak és németeknek), mégis sikerült megtartania régi báját. Agatha Christienek például egy regénye is itt játszódik, a nagyon találó magyar címe A Pollensa-öböl. A tengerparti sétányon, a falu főterén és az azt körülvevő utcákon egymást érik a jobbnál jobb éttermek, sajnos nagyon sok annyira a turistákra koncentrál, hogy angol pub-tól kezdve, bratwurst-ig minden megtalálható, egy helyen még gulash-t is láttam. Mi mindig próbáltunk olyan helyre menni, ami relatíve "helyi". Az első este egy Hibiscus nevű étterembe mentünk, a mallorcai specialitásokból választottunk, én azt hiszem stir-fried bárányt ettem, azaz csíkokra vágott bárányhusi, krumpli, hagyma, paprika. Fini volt nagyon, és isteni finom bort is ittunk.

Augusztus 29. - vasárnap

Az előző sűrű nap után sokáig aludtunk, bevásároltunk a helyi Spar-ban (önellátóak voltunk, éppen azért hogy kipróbáljunk minél több helyi specialitást), a nap hátralevő részét a medence mellett olvasással töltöttük. Sajnos az idő nem volt túl barátságos, néha kisütött a nap, de alapjában véve felhők borították az eget. Este szintén elindultunk éttermet keresni, ugyanis Giles szülinapját ünnepeltük. Egy Simbad nevű helyen kötöttünk ki (hehe), a mallorcai specialitásoknál halat ettem vékony kockákra vágva cukkinis-paradicsomos szósszal (cuttlefish), Giles pedig egy suckling pig nevű ételt, ami a fordítás alapján kismalac, jáájj!!!

Augusztus 30. - hétfő

Nagyon szurkoltunk, hogy ezen a napon már jó időnk legyen, reggel 7-kor le is ellenőriztem, teljesen tiszta ég, szuper, nyugodtan dőltem vissza aludni. Hát igen, 9-re már minden oldalról be volt borulva úgy, ahogy az előző két napon nem. Egész nap egy árva napsugarat sem láttunk, sőt, pár csöpp eső is esett délelőtt, teljesen kétségbe voltam esve. Délután egy hatalmas sétára indultunk, ugyanis mi kb 1,5 km re laktunk a központtól, viszont a másik oldalra is átnyúlt a sétány minimum ugyanennyire. Szóval aznapra megvolt a 6 km gyaloglás az is biztos, közben pedig jól bevásároltunk a köpontban levő spanyol szupermarketben, ami kevésbé drága a turistakopasztó Spar-okhoz képest.

Augusztus 31. - kedd

El sem hittem reggel: Süt a nap! Erre a napra városnézés volt betervezve, 15 percnyi buszútra található Pollenca városa, 10-15 ezer lakosú, a templomos lovagok alapították/birtokolták. Szűk, kanyargós utcák, széles terek, dimbesdobos (hegyes) környék. A legnépszerűbb látnivaló a 365 lépcsőből álló "Kálvária" volt, amely egy domb tetején álló mini templomhoz vezetett. Szerencsére nem volt meredek a lépcsősor, de azért a végére eléggé kifulladtunk. A közben és a tetőn elénktáruló látvány miatt viszont mindenféleképp megérte. A lefelé út számomra mindig rizikósabb, de épségben lejutottam. Kis kavargás következett az óvárosban, utána busz vissza a tengerpartra. Délután még fürödtünk-napoztunk is egy nagyot a tengerben, véééégre. Megnyugodtam.

Szeptember 1. - szerda

Napos idő, medenceparti sütkérezés, olvasás, pihengetés. Este a Giles által már előre kinézett halételeket szolgáló étterembe mentünk, ahol is én egy grillezett squid nevű halat kértem. Fogalmam sem volt hogy fog kinézni, mert a Giles szerint olyan, mint a polip, de mégse. A német menün a neve Tintefish volt, úgyhogy kikövetkeztettem, hogy tintahal. És képzeljétek, az imént kerestem ki a cuttlefish jelentését is, és úgy tűnik, hogy az is tintahal! Pfff, azt hittem ennél azért változatosabb étrendem volt...:) Mindegy, a squid elég meglepően nézett ki, le is fényképeztem, a lábacskáitól eltekintve meg is ettem. A Giles pedig tengeri sügért evett azt hiszem, le volt nyűgözve. Az étterem neve azt hiszem Los/Las Pescatores volt, valami olyasmit jelent, hogy hal-specialista.

Szeptemer 2. - csütörtök

Ezen a napon hajókázni mentünk, Puerto Pollensa mint már említettem egy öböl, és az egyik oldala egy félszigetbe nyúlik ki, sziklákkal, eldugott öblöcskékkel, világítótornyokkal díszítve. A hajóút 1,5-2 óra volt, hihhetetlenül élveztem, a látvány hihetetlen, egy szakaszon a hajó úgy dobálta magát a hullámokon, hogy még én is úgy gondoltam hogy ha ez így megy tovább, lehet hogy tengeribeteg leszek.

Visszaúton pedig ki lehetett szállni egy öbölnél, ahol csodaszép a tengerpart, és jókat lehet strandolni, és a rendszeresen közlekedő komp pedig majd minden órában indul vissza a faluba. A strand tényleg szép, a víz világos-türkiz színű, a homok selymes, viszont a tengerpart keskenyebb, és emiatt kissé túlzsúfolt. Itt töltöttük az egész délutánt, csak 5-6 órára értünk vissza az apartmanba. (reggel 10 kor indultunk el onnan) Este megcsodáltuk a nap folyamán szerzett barnaságunkat, és megállapítottuk, hogy mindkettőnket itt-ott kissé megkapott a nap.

Szeptember 3. - péntek

Giles kivonta magát a forgalomból, ugyanis igazi angolhoz méltóan kissé megpirult, úgyhogy nem mozdult ki a szobából. Én is csak a medencéig merészkedtem, ahol félig árnyékban tartózkodtam, alkalomadtán a medence hűvös vizében hűsöltem. Mivel ez volt az utolsó napunk, este ismét nekivágtunk a központnak. A választott hely pont szemben volt azzal ahol első esteettünk, és már akkor kinéztük, mert sok spanyol vacsorázott ott. Én valami halas-mixes rántott tálat kértem, kissé egyszerűbb volt, mint amire számítottam, de szerintem inkább én választottam rosszul.  A Giles ismét valami halat evett, azt hiszem kardhalat...?

Szeptember 4. - szombat

Visszaút, ismét minden zökkenőmentesen haladt, fél órát késett a gép az igaz, de nem siettünk. A repülőn megjutalmaztunk magunkat (utolsó eurók elköltése ürügyén), én egy pohárnyi rozéval, a pasim egy gin-tonic-kal. Egyik sem volt sok, de a repülésnek (a magasban levésnek és a vérben található kevés oxigénnek - vagy vmi ilyesmi) köszönhetően sikerült becsiccsenteünk egy kicsit, de legalább nem unatkoztunk. Egy kicsit vártam hogy visszatérjünk Londonba (talán a felgyülemlett energia és tettvágy levezetése végett), de a 10 perc gyaloglás után ami az albimba vezet a Victoriától már azon fantáziáltam, hogy hova mennék legszívesebben a következő hétvégén.

Ennyi volt a nagy kaland, pont azt kaptam amit vártam, nagyon jólesett, megérdemeltem, lenyugodtam, feltöltődtem, lebarnultam, ésatöbbi, ésatöbbi. :)

Mostmár valami mindennapi általános bejegyzés kellene, mert az idén jóformán utazásról és költzésről írtam.