Londoni történetek

Jajj, nem is tudom hol kezdjem!

Ott tartottam, h visszadobtam az egyébként jónak tűnő helyet. Utána voltam még 1-2 szobát megnézni, na most vagy nagyon szörnyű környéken voltak, és be sem jutottam a lakásba mert senki sem volt otthon, vagy a kicsi szoba, lepukkant ház, ámde tuti környék és tűrhető ár kombinációval találkoztam. Ez utóbbival kapcsolatban éltem át az egyik legérdekesebb szobanéző élményemet. Kb 5en már laktak a lakásban, és 1 estére szerveztek be minden érdeklődőt. Kicsit késtem (ja, mert előtte voltam 1 másik helyen, mini de olcsó szoba, nagy konyha, kissé gázos fekvés), és mondtam, hogy bocsi. a késésért.. A srác 1 pohár borral a kezében közölte, h nyugodjak meg, ez nem egy hagyományos lakásnézés lesz körbemutogatással, hanem valami egyedi dolog, mert ők másmilyenek. Jézusom, gondoltam, akkor mi a fenéért jöttem?? Na jó, a lakásnéző része megvolt, de az egészet úgy szervezték, mintha 1 jövő-menő parti lenne, mindenki beszélgetett valakivel, 1 ponton azt sem tudtam, hogy ki tartozik oda, és ki a látogató. Elcsevegtem az 1ik lakóval, aki enyhén ittas állapotban volt, aztán ki kellett töltenem egy viccesnek szánt kérdőívet, amit azért tartottam hülyeségnek, mert én már akkor tudtam, hogy 1részt nem illek oda, másrészt nem kell a szoba. De azért élményszinten/tapasztalatnak nem volt rossz.

Igen ám, de időközben a keresgélés közben ráakadtam az azelőtt pénteki magas házban lévő nagy szoba hirdetésére. És a kép alapján megmozdult bennem valami... És elkezdtem rajta kattogni, hogy hát milyen hülye is vagyok, hogy ott volt az orrom előtt, és nem kellett. Mindeközben ráadásul még a csaj is írt 1 smst, aki megmutatta a lakást, hogy akkor most hogy döntök? (nem is számítottam rá, hogy még rám várnak - igaz, h szabira mentek szombattól keddig). Szóval a nagy partis háztűznézős est után kb 15 perccel már fel is hívtam a csajt, hogy hát nos, nekem kellene a szoba. Nagyon örült, még le kellett csekkolnia a pasijával, de másnap megbeszéltük, hogy megyek, viszem a depozitot, stb. Kis nézeteltérésünk volt a beköltözés napját illetően, de kompromisszumot kötöttünk. Minden szép és jó!

Érzitek, hogy lesz itt még 1 fordulat?

Ma este, ma este(!!!) csörög a telefonom. A pasija volt az. Hogy hát nagyon sajnálja, de az előző lakó életében történt vmi tragédia, és nem tud kiköltözni, hanem még 3 hónapot maradnia kell, és tényeg szörnyen érzik magukat, de mégse rakhatják ki az utcára, stb, stb. Mindez kb fél órája se történt. Úgyhogy lakáskeresés projekt still up and running... (még mindig aktuális). Mintha valami hasonló történt volna a múltkori álomlakásommal is...

Mindez persze azután, hogy teljesen beleéltem magam és már az összes létező ismerősömmel közöltem az örömhírt, élveztem a stresszmentes estéimet, találkozókat szerveztem lelkifurdalás nélkül (hogy jajj, nekem most szobát kell találnom). És ma lett volna az első olyan mukanapom, amikor zavartalanul relaxálhattam volna, vagy akármit is csinálhattam volna!!!

Ááááááááááááááááááá!!!

Megfordult a fejemben, hogy megkérem a lengyel srácot (aki végülis marad az albiban, mert rájött, hogy a stúdiólakások túl drágák), hogy hadd maradjak még 1 hónapot. De komolyan ezt akarom? Mondjuk a hétvégével a szívem csücske-páros kiköltözik, 1 másik csaj jön a helyükre, szóval nyugisabb lesz a hely, meg kevesebben leszünk, de akkor 1 hónap múlva kezdjem előről a keresést? Ha meg nem, akkor maradjak még?? Akkor mire föl volt az eddigi macera? Mi lesz az íróasztalommal, és a kevesebb gyaloglással, stb?? Hmmm??

Reggelre ezt megálmodom még. Most sebtében elküldtem pár emailt pár helyre, de... :S:S:S Majd meglátjuk.