Már jó ideje nem írtam, most kivételesen nem azért, mert időhiányban szenvedek, hanem mert nehéz összefoglalnom a történteket, de most megpróbálom.

Annyi történt, hogy hétfőn végülis mégis felmondtam. Köszönöm az eddigi bátorításokat, meg a "majd jobb lesz ez"-eket, és a "minden kezdet nehéz"-eket, de rájöttem, hogy a munkába beletanulhatok, de a cégen belül sosem fogom jól érezni magam, és emiatt heteken belül kész idegroncs lettem volna. Mert nem teljesen normális reggelente gombócal a gyomromban bemenni, és ebédszünetben a helyi Pret (egészséges szendvicses-kávézós hely) dolgozóit irigyelni. Még maradni akartam pár hetet, de hétfőn olyan napom volt, hogy délben majdnem sírva menekültem onnan, de a nap végéig azért még kibírtam, tovább nem.

Annyi a lényeg, hogy hétfőn volt ugye az első napom az elődöm nélkül, aki eddig is minden nap sokat segített, ráadásul reggel kiderült, hogy egy másik csaj sem jön be dolgozni, azaz maradtunk ketten az eddigi 4ből, akiknek helyt kellett volna állni a reggeli csúcsban(amikor az első körre küldjük ki a szerelőket), illetve akkor még csak egyedül voltam, mert a másik csaj fél10re jár. Ez még nem is volt nagy próbléma, kisebb bökkenőkkel ment a dolog. Ezután beérkezett a "nagyfőnök", akié a cég, és minden létező dologba bele tud kötni, de pont olyan lényegtelenekbe, amikkel megakasztja az éppen folyó fontosabb munkát, de nem lehet neki beszólni, mert hát ő a főnök. Az egyik kérdésénél, amire éppen nem tudtam válaszolni totál kiakadt, és lekiabálta a fejem, hogy ha nem tudom kézbentartani a dolgokat, akkor lehet, hogy nem ezt a munkát kellene csinálnom, stb, stb, sajna szószerint nem tudok idézni. Ezek után persze rendesen elbőgtem magam, beszaladtam a wc-be, és már ott voltam, hogy jó, akkor fogom a cuccaim, és lelépek a nagy hajtás közepén, és csinálja ő! Nem tudom, hogy végülis mi tartott vissza ettől (hatásos lett volna, az biztos!!), azt hiszem az, hogy nem akartam az egyetlen jófej csajt egyes egyedül hagyni a nap hátralevő részére, azt, aki eddig is a legjobban tartotta bennem a lelket, hogy igenis jól csinálom, és ne törődjek a többiekkel, mert ők is hibáznak, bizony. Viszont mikor elmehettem végre ebédszünetre, végleg eldöntöttem, hogy na ez az, amire nekem nincs szükségem, hiába a jó fizetés, hiába a tapasztalatszerzés, nem vagyok köteles ezt elviselni. A nap végeztével pedig beszéltem a fönök feleségével, aki felvett, hogy akkor köszönöm szépen a lehetőséget, de ez a környezet nem nekem való.

Azóta végre újra felszabadult vagyok, és minden egyes alkalommal, amikor eszembe jutnak, érzem a megkönnyebbülést, hogy de jó, hogy nem kell oda többet visszamennem. Ha gonosz számító dög akarok lenni, azt mondhatnám, hogy elértem amit akartam, van NI számom, és bankszámlám, munka nélkül egyik sem sikerült volna...:)

Fura, hogy mióta itt vagyok, ez a második alkalom, amikor képes/kénytelen vagyok gyorsan reagálni a velem történtekre, és döntést is hozni, változtatni, ha nem tetszik valami.

A következő poszt egy kicsit vidámabb lesz, igérem, egyébként meg újra süt a nap Londonban is, reméljük, hogy legalább a hétvégéig kitart!