Itt vagyok megint, tegnap azért nem írtam, mert kissé lelombozott az interjú, és nem volt kedvem mesélgetni. Nade most!
Ücsörgök a konyhában egy bögre kávéval, kicsit jobb a kedvem, már elküldtem vagy 10 önéletrajzot, és ha 1 kicsit jobb lesz az idő nekivágok végre Londonnak is, szétszórni pár cv-t. Meg az is durva, hogy itt vagyok vagy 4 napja, és a belvárosban még nem is voltam!!! Pedig hát! :D Viszont azt nem meséltem, hogy mikor idefele jöttünk a géppel, a Heathrowra érkeztem, azaz átrepültünk a város fölött, sőt, köröztettek is minket vagy 15 percen keresztül, és láttam mindent, de mindent!!! A London Eyet szúrtam ki legelőször, az látszik a legmesszebbről, aztán szépen sorban mindent!!! És a legvégén már olyan alacsonyan jártunk, hogy láttam a Picadilly Circus fényreklámjait is!!! Nagyon állat volt.
Akkor a tegnapi nap. Az cég, azaz az interjú nagyonnagyon messze, fönt északon volt, annyira, hogy ez már nem is 6os zóna, hanem azon túl. Vonattal kellett menni, aholis ismét mindent szuperül megtaláltam, képzeljétek, itt a vonatok nem késnek, a 14.14-es 14.14-kor gördült be, úgy ám! 10 megállót kellett mennem, és tök szép tájakon haladtunk át, belekóstoltam a vidéki anglia szépségébe, birkák legelésztek, golfpálya mellett robogtunk el, meg minden csupa zöld, stb. A kis faluban leszálltam, Welham Green-nek hívják, de még volt majd háromnegyed órám, m annyira korán érkeztem (ha netán eltévedék, tudjátok), szóval megkerestem a falucska kb 1etlen kávézóját, és ittam 1 kapuccsínót, meg ettem 1 croissont. Kínai tulajdonosnéni volt, aki a croissont 100x szebben ejtette ki, mint én, ki hitte volna...:) Közben magamba szívtam 1 újabb adag úgynevezett kultúrát, 1 Closer című napilapból, de nemsokmindent tudtam meg, mivel a helyi celebek számomra ismeretlenek...:) Az interjú tulképpen nem is interjú volt, én kb 3 percben bemutatkoztam, a pasi meg előadta a melót, embereket kellene toborozni nekik Mo-ról, de nem fix fizuért, hanem fejpénzt kapnék...:S És nem is office job lenne, hanem ilyen kis "mellékes". Szóval bukó.
Az idő egyébként hihetetlen, tegnap 3x áztam majdnem el, az 1ik pillanatról a másikra, és 2x sütött ki a nap, közben meg olyan izé...felhőskés volt az ég. Már annyiszor használtam az esernyőmet, mint otthon 1 évben kb.:) És a legellentmondásosabb öltözködést lehet megfigyelni, tegnap láttam 1 nőcit, akin nem volt zokni, és később láttam 1 csajszit, aki meg vastag őszikabátot és kesztyűt (!!) viselt... Well...
Mindenkinek szép napot! Pussza!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Vera 2008.04.30. 16:17:49
Amúgy jah, az állandó ilyen-olyan sztrájk meg félnapos késés csak nálunk divat...
Jut eszembe, white chocolate mocca-t ittál már??
A madridi Starbucksban volt egy iced verzsönje, hát halálosan finom volt!!