Itt vagyok újra, már csak 3 nap a melóig…J Próbálom kiélvezni az utolsó szabad napjaimat. Tegnap bent voltam a belvárosban, az idő továbbra is kifogástalan, mondhatni hőség van!!!! J Na jó, otthon ezt valószínűleg kellemes tavaszi időnek titulálnám, itt viszont a parkokban az emberek fürdőrucira vetkőzve élvezik a napsugarakat, komolyan, a belváros kellős közepén! Én a Regents Parkba ültem ki, mert ott még sose voltam, előtte persze minium fél órát kavarogtam 1 adag kávéért a park körül, mire végre találtam 1 fagyist, aki kávét is árult. Szóval kiültem 1 tópartra, kávézgattam, néztem a kacsákat, meg a többi beazonosítatlan madarat, olvastam is, és suttettem magam. És másfél óra alatt rendesen megfogott ám a nap!!! A hétvégéig még mindenképp ilyen szép időt jósolnak, 25 fok körülit, szóval tuti megyek még.:)
Sajna még mindig nincs internet a lakásban, a sztori már elég idegesítő, ilyenkor kap az ember az arcába a magyar mentalitásból, hogy mennyire nem a problémára fókuszálunk, hanem rögtön megtaláljuk azt a személyt, akit hibáztathatunk. Ebből a puffogásból, a hülye frázisok emlegetéséből már annyira elegem van. Mondjuk én szerencsére nem azért jöttem el otthonról, mert ilyen téren elégedetlen voltam, de azt hiszem itt a sok nemzetiség közül jobban kitűnik, hogy ki milyen. Mindenki megy a maga feje után.
A képeket a múltkor nem sikerült feltöltenem, mert túl nagyok voltak, úgyhogy megpróbálok most varázsolni belőlük normális méretűeket.
Meg még annyi történt velem mostanában, hogy voltam salsázni, és az első órámon is túlvagyok. Az Aliz egyik barátnőjével voltunk, ő már volt párszor, de én az absolute beginner csoportba kerültem természetesen, de meglepően jó volt! J Kb. 10 ember, mindenféle korosztály, és pasik is jönnek önszántukból, mondjuk a legtöbbjüket még így is a barátnőjük ráncigálja el, de tök lelkesek. Sose tartottam magam egy latin táncos tipusú embernek, de nagyon tetszett.:) Ez egy bár egyébként, és az óra vége után mindenki elkezd szabadon táncolni, és vannak olyan párosok, hogy az állam leesett a „koreográfiájuk” láttán…
Rájöttem, hogy egy baj van csupán ezzel a blog-írással, mégpedig az, hogy oké, hogy ti tudtok rólam, de én viszont nem!!! Úgyhogy tessék nekem elkezdeni e-maileket írogatni, amit azt hiszem én is elkezdek, csak hogy ne lehessen különböző kifogásokkal jönni.
Pusszantás!!!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ági 2008.05.08. 22:03:15
Öröm olvasni, h mennyire belecsöppentél a sürejébe az ottani életnek, mire legközelebb talizunk már londoni salsa queen lesz belőled :D
Egyébként nálunk kb. 1 napja van normális idő...
Pussza
Vera 2008.05.09. 14:40:46
És jársz majd továbbra is a salsa-ra?